Halmos Dezső

(1886–1960) belgyógyász

Halmos Dezső, születési és 1904-ig használt nevén Karpeles Dezső[1] (Hunfalva, 1886. január 10. – Syosset, New York, 1960. január 9.) főorvos, belgyógyász, Mikes György (1912–1987) nevelőapja.[2]

Halmos Dezső
SzületettKarpeles Dezső
1886. január 10.
Hunfalva
Elhunyt1960. január 9. (73 évesen)
Syosset
Állampolgárságamagyar
HázastársaGál Ibolyka
(h. 1913–1914)
Fischl Józsa
(h. 1920–1931)
Gál Margit
(h. 1925–?)
Foglalkozása
IskoláiBudapesti Tudományegyetem (1905–1910)
SablonWikidataSegítség

Életpályája szerkesztés

Karpeles Lajos és Glas Emma fiaként született zsidó családban. Középiskolai tanulmányait az Aradi Királyi Főgimnáziumban és Berlinben, egyetemi tanulmányait a Budapesti Tudományegyetem Orvostudományi Karán végezte. Oklevelének megszerzése (1910) után négy évet részben Berlinben töltött, s részben Budapesten dolgozott Jendrassik Ernő mellett. A háborút megelőzően a Liget- és Parkszanatórium orvosaként működött. Az első világháború idején katonai szolgálatot teljesített. 1914. augusztus 4-ével tartalékos segédorvos-helyettessé nevezték ki.[3] 1917. november 1-jei ranggal az 1. tábori ágyúsezrednél főorvosi kinevezésben részesült.[4] 1920 után magángyakorlatot folytatott; előbb az Almássy tér 9., majd a Dohány utca 22. szám (és 106.) alatt.[5] 1939-ben a Damjanich utca 58. számú házba költözött.[6] Tüdő-, szív- és gyomorbántalmakkal foglalkozott. A második világháborút követően feleségével elhagyta Magyarországot és az Amerikai Egyesült Államokban telepedett le.[7]

Családja szerkesztés

Első felesége Gál Ibolyka (1893–1914)[8] volt, akit 1913. augusztus 3-án Budapesten, a Terézvárosban vett nőül.[9] Egy éven belül megözvegyült. 1920. február 28-án feleségül vette Fischl Józsát, akitől öt évvel később elvált.[10] Harmadik házasságát első felesége nővérével, Gál Margittal (1890–?) kötötte 1925. május 27-én Budapesten, az Erzsébetvárosban.[11] Gyermeke: Halmos Hedvig Alice (1914–?).

Díjai, elismerései szerkesztés

  • Ferenc József-rend
  • Signum Laudis

Jegyzetek szerkesztés

  1. Az engedélyt tartalmazó BM rendelet száma/évszáma: 5112/1904. Forrás: MNL-OL 30795. mikrofilm 226. kép 3. karton. Névváltoztatási kimutatások 1904. év 28. oldal 32. sor
  2. Mikes György (1985. március 8.). „Tea”. Amerikai Magyar Népszava 86 (10). (Hozzáférés: 2023. április 13.)  
  3. Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára - Személyes Ügyek, 1914. augusztus 15. (41. évfolyam, 48. szám)
  4. Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára - Személyes Ügyek, 1918. március 1. (45. évfolyam, 31. szám)
  5. Világ, 1922. december 17. (13. évfolyam, 287. szám)
  6. Pesti Hírlap, 1939. április 30. (61. évfolyam, 98. szám)
  7. "United Kingdom, Outgoing Passenger Lists, 1890-1960", database, FamilySearch (https://www.familysearch.org/ark:/61903/1:1:685C-5GQ1 : 28 October 2021), Dezso Halmos, 1956.
  8. Halmos Dezsőné Gál Ibolyka halotti bejegyzése a Budapest VI. kerületi polgári halotti akv. 844/1914. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2023. április 13.)
  9. Házasságkötési bejegyzése a Budapest VI. kerületi polgári házassági akv. 1043/1913. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2023. április 13.)
  10. Házasságkötési bejegyzése Fischl Józsával a Budapest I. kerületi polgári házassági akv. 129/1920. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2023. április 13.)
  11. Házasságkötési bejegyzése Gál Margittal a Budapest VII. kerületi polgári házassági akv. 714/1925. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2023. április 13.)

Források szerkesztés