Wikipédia

Harald Juhnke

német színész, énekes, humorista, előadóművész, komikus (1929-2005)

Harald Juhnke (születési nevén Harry Heinz Herbert Juhnke, (ejtsd ['juːnkə]) (Charlottenburg, Berlin, 1929. június 10. – Rüdersdorf bei Berlin, 2005. április 1.) német színész, énekes, humorista, előadóművész, szinkronszínész. Német nyelvterületen igen ismert és népszerű szórakoztató művész, hosszú sikereres pályafutás után súlyos alkoholizmusa miatt kényszerült visszavonulni.

Harald Juhnke
Egy berlini plakáton (2000 k.)
Egy berlini plakáton (2000 k.)
SzületettHarry Heinz Herbert Juhnke
1929. június 10.[1][2][3][4][5]
Berlin
Elhunyt2005. április 1. (75 évesen)[1][2][3][4][5]
Rüdersdorf bei Berlin[6]
MűvészneveHarry Juhnke
Állampolgárságanémet
Nemzetiségenémet (porosz)
HázastársaSybil Werden (1952–1962
Susanne Hsiao (1971–2005)
ÉlettársaChariklia Baxevanos (1963–1971)
GyermekeiBarbara (1963–1965)
Peer (1966)
Oliver Marlon (1972)
Foglalkozása
  • színész
  • televízióműsor-vezető
  • szinkronszínész
  • színházi színész
  • filmszínész
  • televíziós színész
Kitüntetései
  • Romy
  • Berliner Bär (1992)
  • Kék Párduc – TV & Streaming Award (1993)[7]
  • Karl-Valentin-rend (1993)
SírhelyeWaldfriedhof Dahlem (007/197-198)
Színészi pályafutása
Aktív évek1948–2001
Tevékenységszínész
A Wikimédia Commons tartalmaz Harald Juhnke témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Élete szerkesztés

Pályakezdése szerkesztés

Berlin Charlottenburg kerületében született, kispolgári családban. Apja rendőr volt, anyja pékségben dolgozott. Egy nagy bérkaszárnyában nőtt fel, Berlin egyik munkáskerületében, Weddingben (ma Berlin Gesundbrunnenben kerületének része). 1948-ban otthagyta az iskolát, hogy színész lehessen.

Színészi, előadói pályája szerkesztés

Marlise Ludwig(wd) színiiskolájában tanult három hónapig, 1948. november 9-én debütált a a berlini Szovjet Kultúra Házában, a „Jarov Jurovaja” című szovjet forradalmi darabban egy szovjet tisztet alakított. Ezután a Die Vaganten nevű (akkor még vándorló) színtársulathoz csatlakozott, majd 1950-ben a neustrelitzi színházhoz szegődött, később a berlini Freie Volksbühne társulatának tagja lett. Szabadúszó színészként változó színpadokon és társulatokkal lépett fel. Kedvelte a bulvár-színdarabokat, hőszerelmes és bonviván szerepeket.

Az 1950-60-as évektől már kis filmszerepeket is kapott. Kiválóan jelenítette meg a tipikusnak mondott berlini „őslakosok” (németül: Berliner Originale archetípusát, beszédmodorával, szófordulataival, a berliniekre jellemző urbánus szövegekkel és viccekkel. Ismertsége és népszerűsége gyorsan nőtt. A következő évtizedekben sűrűn szerepelt színpadokon, kabarékban, és német gyártású, Németországban játszódó mozifilmek kis mellékszerepeiben. Karakteres hangjával több nemzetközi sztár Marlon Brando, Charles Bronson, Peter Falk, Peter Sellers (A rózsaszín párduc), Robert Wagner, Woody Allen és Stacy Keach német szinkronját adta.

1977-től felkapták a német televíziós adók. Tévésorozatokban kapott kisebb szerepeket nagy sztárok, így Eddi Arent mellett. Ugyanebben az évben a ZDF és partner-csatornái szerződtették az Ein verrücktes Paar című tévésorozatának főszerepére, ahol Grit Boettcher, Wolfgang Völz és Ralf Wolter társaságában 20 milliós nézőszámot ért el. Ekkor érte el pályájának csúcsát, mint országszerte ismert, közkedvelt entertainer.

1979-től a ZDF Musik ist Trumpf című zenés show-műsorának műsorvezetője lett, amely főműsoridőben 30 milliós nézőszámot ért el. Személyes példaképének Frank Sinatrát tartotta, egész pályafutása alatt az ő énekesi és öltözködési stílusát (szmoking és fekete lakkcipő) vette át, néha egyéni vonásokkal színesítve. Ezt a szerződését 1981-ben alkoholizmusa miatt veszítette el.

1992-ben kezdett karakteres film-főszerepeket játszani. A kritika dicsérte színjátszó tehetségét olyan vígjátékokban, mint az 1992-es Istók!-ban (Schtonk!), Götz George és Uwe Ochsenknecht mellett, az 1992-es Der Papagei-ben és az 1997-es A köpenicki kapitányban (Der Hauptmann von Köpenick).

1995-ben drámai főszerepet játszott Tom Toelle rendező Der Trinker (Az iszákos) című filmdrámájában, mely Hans Fallada hasonló című önéletrajzi regényéből készült. A szerep kíméletlen szembenézést jelentett önmagával. A filmben Juhnke valós önmagát adta, megrázó erővel jelenítette meg saját lepusztult, alkoholfüggő személyiségét.

Bár saját televíziós show-műsorai megritkultak, alkalmi szerepléseket továbbra is vállalt. Pályája vége felé egyik legnépszerűbb dala lett Sinatra I Did It My Way című jelképerejű dalának német átirata, az 1999-es Was ich im Leben tat (Mit tettem életemben), amelyben saját életének sikereit és kudarcait foglalta össze, ezt „saját személyes nemzeti himnuszomnak” nevezte.[8]

1999-ben Juhnke Günter Pfitzmannnal és Walter Platheval együtt részt vállalt a berlini Zille-múzeum megalapításában, mely Heinrich Zille (1858–1929) német festő és grafikus gyűjteményeinek ad otthont. A múzeumot 2002-ben nyitották meg Berlin központjában, a Nikolaiviertel városrészben.[9]

Alkoholizmusa szerkesztés

Juhnke már fiatal kora óta egyre súlyosbodó alkoholizmusban szenvedett. Kezdetben eltitkolta problémáját, nézői sem vettek észre semmit. A nyilvánosság először 1959 februárjában értesült, amikor Juhnke Berlinben ittasan autóba ült, megkísérelte lerázni az őt üldöző rendőröket, majd ellenállt a rendőri intézkedésnek. Bíróság elé állították, ittas járművezetés, hivatalos személy elleni testi sértés és hatósági intézkedés akadályozása miatt jogerősen hét hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélték és bevonták jogosítványát. Jó magaviselet miatt négy hónap után szabadult, ettől kezdve nem vezetett autót, jogosítványát sem igényelte vissza.

Az eset nem befolyásolta közkedveltségét, ő maga kalandnak tekintette, nézői pedig elnézték botlását. Állapotát ezután a német és később a nemzetközi bulvársajtó is részletesen követte és taglalta. Juhnke hosszú időn át küzdött betegsége ellen, többször vetette alá magát elvonókúrának, többször sikeresen kilábalt és tiszta időszakokat élt meg. A munkából való rendszeres kiesése miatt munkaadói kártérítési követelésekkel éltek, emiatt az önjelölt „férfi minden esetre” folyamatosan túlvállalta magát, a túlterhelés, a teljesítménykényszer egyre sűrűbben lökte vissza az italozásba. Világos időszakaiban (így pl. 1984. október 22-én a ZDF televízióban, Wolfgang Menge moderátor Leute című beszélgető műsorában is) őszintén beszélt az alkoholizmusról, mint súlyos betegségről, minden érintettet biztatott, forduljon orvoshoz, de önmagát reménytelen esetnek mondta.

Visszaeső időszakaiban több súlyos incidensbe is belekeveredett. 1981-ben a ZDF azonnali hatállyal felmondta szerződését és kizárta a Musik ist Trumpf show-műsorból, mert úgy ítélte, nem lehet rá számítani többé. Az 1980-as években Juhnke leszerződött a Müllermilch tejtermék-gyárral, hogy annak termékekeit reklámozza, tudatosan alkoholmentes alternatívát kínálva önmagának és a nézőknek. 1996-ban ismét botrányt okozott: felpofozta az RTL tévé riporternőjét, aki a háza előtt várt rá.

1997 február 2-án a Los Angeles-i Mondrian Hotel előcsarnokában, ahonnan a Kórház a pálmák alatt című ARD-sorozat forgatására akart továbbutazni fiával, Olverrel együtt, az ittas Juhnke megütött egy floridai turistanőt, aztán saját fiát is. A fekete biztonsági embert, aki a szobájába akarta kísérni, „koszos niggernek” nevezte, akit Adolf Hitler alatt elgázosítottak volna. Sértő szavaiból nemzetközi botrány kerekedett, több német aktuálpolitikus, köztük Cornelie Sonntag-Wolgast és Johannes Gerster Bundestag-képviselők elítélően nyilatkoztak Juhnke viselkedéséről,[10] a német bulvársajtó viszont támogató olvasói reagálásokat is közreadott.[11] Perre nem került sor, a sértett úgy nyilatkozott, „sose panaszolná be a német Frank Sinatrát”. Juhnke utolsó szereplését 2001-es összeomlása nyomán lemondták, és elme-szociális otthonba szállították.

Magánélete szerkesztés

Első házasságát 1952-ben kötötte Sybil Werden(wd) (1924–2007) színésznő-táncosnővel. 1953-ban megszületett leányuk, Barbara, aki azonban 1955-ben, másfél éves korában gyógyíthatatlan betegségben meghalt. A tragédia mindkét szülőt súlyosan megviselte. 1956-ban megszületett fiuk, Peer Juhnke, aki ortopéd orvosként dolgozik Münchenben. Fiának visszaemlékezése szerint az első gyermek elvesztésének sokkja is szerepet játszott szülei 1962-es válásában. 1963–1971 között Juhnke Chariklia Baxevanos(wd) (1936) görög-svájci színésznővel („Baxi”-val) élt együtt.[12] [13]

1971-ben feleségül vette Susanne Hsiao(wd) színésznőt, aki 1944-ben Susanne Tien-Lo Hsiao néven született Berlinben, kínai vendéglős apától és kelet-poroszországi anyától. Közös fiuk, Oliver Marlon Juhnke 1972-ben született meg.

Utolsó évei szerkesztés

 
Juhnke sírja Berlinben
 
Emlékműve Berlin Gesundbrunnen kerületében

Elhatalmasodó alkoholizmusa lerombolta személyiségét, végül lehetetlenné tette előadói munkáját is. Minden elvonókúra után újra visszaesett. Utolsó fellépése 2001 decemberében az alsó-ausztriai Baden bei Wienben meghiúsult, súlyosan ittas, magatehetetlen állapotban találtak rá szállásán. Kórházba szállították, Korszakov-szindrómát diagnosztizáltak nála, amely már súlyos személyiség-leépülést és demenciát okozott. Menedzsere, Peter Wolf 2001. december 11-én egy sajtókonferencián bejelentette, Juhnke többé nem dolgozhat színészként, és visszatérése a színpadra teljesen kizárható. Juhnkét egy pszichés betegeket ápoló otthonban helyezték el, Fredersdorfban, Berlin közelében.

2005. február végén súlyos kiszáradási tünetekkel egy Rüdersdorf bei Berlin-i kórházba szállították, mesterséges táplálásra szorult. 2005. április 1-jén, 75 éves korában a kórházban elhunyt, súlyosbodó betegségeinek következtében.

Önéletrajza szerkesztés

1998 adta ki önéletrajzát Meine sieben Leben címmel, melyet Harald Wieser újságíró rendezett sajtó alá.[14]

Fontosabb filmjei szerkesztés

Televíziós show-műsorai szerkesztés

  • 1963: Strandgeflüster
  • 1972: Meerschweinchenrevue
  • 1974: Die aktuelle Schaubude
  • 1979–1981: Musik ist Trumpf
  • 1983–1984: Wie wär’s heut’ mit Revue?
  • 1985–1991: Willkommen im Club

Jegyzetek szerkesztés

  1. ↑ a b Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. április 27.)
  2. ↑ a b Find a Grave (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  3. ↑ a b Discogs (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  4. ↑ a b filmportal.de. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  5. ↑ a b Brockhaus (német nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  6. ↑ Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. december 31.)
  7. ↑ https://www.stmwi.bayern.de/fileadmin/user_upload/stmwi/Themen/Wettbewerbe/Medienpreise/2017-01-16_Bayerische_Fernsehpreistraeger-1989-2016__2017-01_.pdf, 2019. április 29.
  8. ↑ Harald Juhnke - Was ich im Leben tat (My Way), 1999. youtube.com. (Hozzáférés: 2021. február 19.)
  9. ↑ Zille-Museum in Berlin. zillemuseum-berlin.de. (Hozzáférés: 2021. február 19.)
  10. ↑ Thomas Hüetlin (1997. február 17.). „Harald Juhnke: Ich bin doch nicht blöd” (német nyelven). Der Spiegel 1997 (8).  
  11. ↑ Rüdiger Schaper. Der Entertainer der Nation: Harald Juhnke zwischen Glamour und Gosse. Argon, 34. o. (1997). ISBN 978-3870243845 
  12. ↑ Harald Juhnke - eine deutsche Legende. ZDF History. (német nyelven). ZDF zdf.de/dokumentation, 2021. március 27.
  13. ↑ Unsere großen Musikstars (Udo Jürgens, Harald Juhnke, Nena, Heino, Falco). ZDF History. (német nyelven). ZDF zdf.de/dokumentation, 2021. február 6.
  14. ↑ Harald Juhnke, Harald Wieser. Meine sieben Leben (német nyelven). Hamburg: Rowohlt Verlag (1998). ISBN 978-3498033316 

További információk szerkesztés

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Harald_Juhnke&oldid=26311447”