Harlekin

az olasz commedia dell’arte szolgafigurája

Harlekin (/ˈhɑːrləkwɪn/; olaszul: arlecchino) az olasz commedia dell’arte legismertebb, Bergamo városához kötődő komikus szolgafigurája (zanni). Szerepét a hagyomány szerint Zan Ganassa olasz színész-rendező vezette be a 16. század végén, véglegesen Tristano Martinelli(wd) olasz színész népszerűsítette Párizsban 1584-1585-ben, és Martinelli 1630-ban bekövetkezett halála után vált törzsfigurává.

A Harlekin törzskarakter klasszikus megjelenése az 1670-es évek commedia dell’arte-jában, kiegészítve varázspálcával, amelyet a karakter a darab díszletének megváltoztatására használ (Maurice Sand, 1860[1])
A Harlequin "Today" Park Bank a szökőkútnál Pulsnitzban (Németország)

A harlekinre jellemző a kockás jelmez. Szerepe egy könnyed, fürge és ravasz szolga, aki rendszeresen úgy cselekszik, hogy meghiúsítsa gazdája terveit, és szellemesen és találékonyan üldözi saját szerelmét, Columbinát, gyakran versenyezve a szigorúbb és melankolikus Pierrot-val. Később a romantikus hős prototípusává fejlődik. Harlekin fizikai mozgékonyságát és szélhámos tulajdonságait, valamint nevét a középkori szenvedélyjátékok pajkos "ördögi" figurájától örökölte.

A harlekin karakter először Angliában jelent meg a 17. század elején, és központi szerepet kapott a Harlequinade származtatott műfajában, amelyet a 18. század elején John Rich fejlesztett ki.[2] Ahogy az angol drámai műfajú pantomim Harlequinade része fejlődött, a Harlequint rendszeresen párosították a Bohóc karakterrel. Ahogyan Joseph Grimaldi(wd) 1800 körül kidolgozta, a Bohóc lett a kifinomultabb Harlekin pajkos és brutális változata, aki inkább romantikus karakterré vált. A viktoriánus Angliában a harlekin karakter legbefolyásosabb alakítói William Payne és fiai, a Payne Brothers voltak, utóbbiak az 1860-as és 1870-es években tevékenykedtek.

A név eredete szerkesztés

A Harlekin név a népszerű francia passiójátékok huncut "ördög" vagy "démon" karakterének nevéből származik. Eredete egy ófrancia herlequin, hellequin kifejezésből származik, amelyet először a 11. században tanúsított Vitalis rendi krónikás, aki egy szerzetes történetét meséli el, akit egy csapat démon üldözött, amikor Normandia (Franciaország) tengerpartján vándorolt éjszaka.[3] [4]

Jegyzetek szerkesztés

  1. Alexandre Manceau, engraver. Sand 1860, after p. 80.
  2. Laurence Senelick in Banham 1995, "Harlequin" p. 472.
  3. Oreglia 1968, pp. 56–70.
  4. Ecclesiastical History Book VIII Chapter 17

Fordítás szerkesztés

Ez a szócikk részben vagy egészben a Harlequin című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Irodalom szerkesztés

  • Gerda Baumbach: Schauspieler, Historische Anthropologie des Akteurs. 1. kötet Universitätsverlag, Leipzig 2012, ISBN 978-3-86583-611-3 (németül)
  • Margot Berthold, Hans Otto Rosenlecher: Komödiantenfibel. Gaukler, Kasperl, Harlekin. Staackmann, München 1979, 51–62. oldal, ISBN 3-920897-65-X (németül)
  • Jacques Bril, Le Masque, ou le Père ambigu, Paris, Payot, 1983 ISBN 2228131806 és ISBN 978-2228131803 (franciául)
  • Michèle Clavilier, Danielle Duchefdelaville, Commedia dell’arte : le jeu masqué, Grenoble, Presses universitaires de Grenoble, 1994 (2013) ISBN 978-2-7061-0552-4 (franciául)
  • Maurice Sand, Masques et bouffons (comédie italienne), Paris, Michel Lévy frères, 1860. (franciául)