Heliokrómia
A heliokrómia a fotográfiában használt színes, direktpozitív képrögzítési eljárás, a legelső próbálkozások egyike színes fényképfelvétel előállítására. Sosem terjedt el széles körben, így mára roppant kevés, ám annál értékesebb példány maradt csak fenn.
Története szerkesztés
Először Jean Senebier svájci református pap és természettudós foglalkozott a heliokrómia jelenségével még 1782-ben, de figyelmét csakhamar másfelé fordította. Színelméleti írásaiban 1810-ben Johann Wolfgang von Goethe is megemlítette, hogy a klórezüst bizonyos feltételek teljesülése esetén színes fény hatására vele megegyező színűre változik. Érdemben először Johann Thomas Seebeck foglalkozott vele, 1810-ben egy klórezüsttel bevont papírra sikeresen felvette a nap színképét, de az így nyert képeket nem tudta rögzíteni. A fotográfia feltalálása után legközelebb az 1867. évi párizsi világkiállításon bukkant fel, ahol A. E. Becquerel és társa állított ki heliokrómiát, de csak sárga üvegbúra alatt, mert ők sem tudták fixálni a színeket.
A problémát végül Veres Ferenc oldotta meg, módszerét 1889. április 14-én mutatta be a nagyközönségnek, de nem szabadalmaztatta. A gyakorlati használhatóságához azonban olyan jelentősen le kellett volna rövidítenie az expozíciós időt, melyet a kor technikája még nem tett lehetővé. Mivel ez nem sikerült, a gyakorlati fényképezésben nem játszott jelentős szerepet, különösen nem az autokróm eljárás megjelenése után.
Az eljárás szerkesztés
Mivel a gyakorlatban nem volt alkalmazható, így főleg üvegre készült színes festményeket másoltak vele.
A celloidin emulziójú papírba különféle nehézfémek (általában kálium, ólom, ón vagy lítium esetleg urán) sóit vegyítik, majd az egészet megvilágítják. Az elsötétedett papírra teszik a másolandó színes üvegfestményt, direktpozitívként e sötét alapból világosodnak ki a színek. Kezdetben 48 órás expozícióra volt szükség, ezt Veress a több évtizedes kísérletezései során 20-40 percre csökkentette. Fixáláshoz alkoholban oldott ciánkáli vagy ammónia gyenge oldatát alkalmazták, mert a töményebb oldat a színeket megsemmisítette. Ha a kész képeket viasszal áttetszővé tették, lehetett őket vetíteni, vagy továbbmásolni.
Anyaga szerkesztés
Papír, kollódium, ezüst-nitrát, urán-, stroncium-, kálium-, ólom-, ammónium-nitrát, kalcium-, kadmium-, ón-, lítium-klorid elsősorban. Mivel Veres Ferenc több mint 500 fajta emulziót próbált ki, a bennük felhasznált anyagok is különböztek, viszont mindig celloidin típusú papírkép volt az eljárás alapja.
Méretei szerkesztés
A megmaradt Veress-heliokrómiák nagy része 15x23 cm nagyságú, csak néhány korai kísérlete 25x30 cm-es, a többi felfedező is nagyjából ilyen méretű képeket gyártott.