Évszázadok: i. e. 3. századi. e. 2. századi. e. 1. század

Évtizedek: i. e. 150-es éveki. e. 140-es éveki. e. 130-as éveki. e. 120-as éveki. e. 110-es éveki. e. 100-as éveki. e. 90-es éveki. e. 80-as éveki. e. 70-es éveki. e. 60-as éveki. e. 50-es évek

Évek: i. e. 109i. e. 108i. e. 107i. e. 106i. e. 105i. e. 104i. e. 103i. e. 102i. e. 101i. e. 100i. e. 99

Események szerkesztés

Róma szerkesztés

  • Caius Flavius Fimbriát és Caius Mariust (másodszor) választják consulnak. Marius a beiktatásának napjára időzíti a numida háborúban való győzelméért rendezett diadalmenetet. A diadalmenetben felvonultatják Jugurtha numida királyt, akit aztán a börtönben hagynak éhen halni.
  • Az előző évben a kimberek ellen elvesztett hadseregek pótlására Marius véglegesíti azt a gyakorlatot, amit korábban a Jugurtha elleni háború során kivételként engedélyeztek számára. A római hadsereg sorozott kisbirtokosok helyett ezentúl szerződéses zsoldosokból áll, akik többnyire a városi szegények soraiból kerülnek ki és mivel leszerelésük körülményei a hadvezértől függnek, inkább hozzá lesznek lojálisak, mint az államhoz. Marius megreformálja a kiképzést, a csapatok beosztását és a felszerelést is.
  • A kisbirtokos osztály egyébként is a korábbi töredékére zsugorodott, az agrártörvény vitájakor Lucius Marcius Philippus néptribunus kijelenti, hogy számuk nem több, mint kétezer, míg a római polgárok száma meghaladja a 400 ezret.
  • Szicíliában Salvius (aki felveszi a Trüphón nevet) vezetésével fellázadnak a rabszolgák, elkezdődik a második szicíliai rabszolgaháború.

Júdea szerkesztés

  • Meghal Ióannész Hürkanosz júdeai király és jeruzsálemi főpap. Utóda legidősebb fia, I. Arisztobulosz, akit apja csak főpapnak szánt, de bebörtönözteti három öccsét és anyját (aki éhen hal a börtönben) és magához ragadja a hatalmat. Negyedik, megbízhatónak vélt öccse, Antigonosz, szabadon marad.

Kína szerkesztés

  • Kína lovakat akar vásárolni a ferganai Tajüan királyságtól, de kérésüket megtagadják. A követek inzultálják a tajüaniakat, mire megölik őket. A császár Li Kuang-li vezetésével büntetőhadjáratot indít ellenük, de vereséget szenvednek.
  • Vu császár bevezeti a Tajcsu-naptárat.

Születések szerkesztés

Halálozások szerkesztés

Fordítás szerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a(z) 104 av. J.-C. című francia Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.