II. Constantius római császár

II. Constantius, teljes nevén Flavius Julius Constantius (Sirmium, 317. augusztus 7. – Mobsucranae Cilicia, 361. november 3.) I. Constantinus másodszülött fia, a Római Birodalom keleti felének uralkodója volt 337-től, majd 350-től a birodalom egyeduralkodója, 361-ben bekövetkezett haláláig.

II. Constantius
Flavius Julius Constantius
II. Constantius
A Római Birodalom augustusa
Uralkodási ideje
337. szeptember 9. – 361. november 3. (24 évig) Constansszal és II. Constantinusszal együtt
Elődje	I. Constantinus
Utódja	Iulianus
Életrajzi adatok
Uralkodóház	Constantinus-dinasztia
Született	317. augusztus 7. Sirmium
Elhunyt	361. november 3. (44 évesen) Mobsucranae Cilicia
Édesapja	I. Constantinus
Édesanyja	Fausta Flavia Maxima
Testvére(i)	Flavia Helena Constantina Flavius Iulius Constans II. Constantinus római császár Flavius Iulius Crispus
Házastársa	Flavius Iulius Constantius lánya
Házastársa	Flavia Eusebia
Házastársa	Faustina
Gyermekei	Flavia Maxima Constantia Gratianus felesége
A Wikimédia Commons tartalmaz II. Constantius témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Flavius Magnus Magnentius érméje, ő volt, aki meggyilkolta Constantius öccsét Constans császárt

Trónra lépése

Constantinus 337-ben bekövetkezett halála után a birodalom stabilitására nagy veszélyt jelentett a potenciális trónkövetelők nagy száma. Három fián kívül két féltestvére és unokatestvérei is maguknak követelhették a császári címet. Constantius a veszély elhárítása érdekében radikális lépésre szánta el magát. Rokonai bűneinek és veszélyességének igazolására egy, a nikomédiai püspöktől származó tekercset használt fel, amely állítólag atyja végrendelete volt. Az állítólagos végakaratban Constantinus annak a gyanújának adott hangot, hogy halálát testvérei okozták méreggel, és fiait a bűntény megtorlására szólította fel. A dokumentum nyilvánosságra kerülése után a néhai császár rokonai bírósági tárgyalás nélkül kerültek lemészárlásra, kivéve Flavius Iulius Constantiust, Constantinus egyik féltestvérének két fiát: Flavius Claudius Iulianust és Flavius Constantius Gallust.

Azt nem tudni, hogy rokonainak lemászárlása volt-e Constantius szándéka. Iulianus később ezt állította. Több kortárs történetíró szerint az események kikerültek Constantius irányítása alól a gyilkosságok idején. A két túlélő, Iulianus és Gallus, háziőrizetbe került és Constantinus három fia – II. Constantinus, Flavius Iulius Constans, és II. Constantius – egymás között osztotta fel a birodalmat. Constantinus a nyugati provinciákat örökölte, Galliát, Britanniát és Hispániát. Constantinus legkisebb fia, Constans Itália, Illíria, az afrikai provinciák és Macedonia felett uralkodott, míg Constantius a birodalom keleti felét kapta.

Uralkodása 350-ig

A hármas rendszer 340-ben borult fel, amikor II. Constantinus öccse, Constans területeit próbálta meg elfoglalni. A kibontakozó polgárháború az agresszor halálával végződött, és Constans egymaga uralta tovább néhai testvére tartományait, a birodalom mintegy kétharmadát magáénak tudva ezzel. Constantius figyelmét testvérei háborúja közben a perzsa front foglalta le; Nagy Constantinus halála után a perzsák agresszívabb politikát alkalmaztak, és a háború kisebb megszakításokkal folyamatos volt egészen 361-ig. A váltakozó hadisikerű háború miatt 337-től 350-ig Antiochiában tartózkodott, ám testvére halála 350-ben nyugatra szólította.

Polgárháború, Constans halála

350-ben Rómában Flavius Magnus Magnentius császárrá kiáltotta ki magát és a csapatai által elhagyott Constanst hamarosan meggyilkolták. Halálának hírére Illíriában az illíriai csapatok parancsnoka, Vetriano Constantius nővére, Constantina kérésése caesárrá kiáltotta ki magát. Constantius először elfogadta Vetrianót uralkodótársnak, ám 350 decemberében a társuralkodók közös beszéde alkalmával a légiók előtt megfosztotta Vetrianót a császári bíbortól, bár életét megkímélte. Constantius ezután a trónbitorló Magnentius ellen vonult, és mai Eszék környékén véres ütközetben megverte. Magnentius 353-ig ellenállt, majd egy újabb csatavesztés után öngyilkosságot követett el.

Constantius egyeduralkodóként

Az állandó perzsa fenyegetés miatt a nyugatra vonuló augustus 351-ben kénytelen volt Gallust caesárrá kinevezni és megbízni a keleti provinciák felügyeletével. Consantius Mediolaniumba (a mai Milánó) helyezte át székhelyét annak érdekében, hogy stabilizálja a birodalom nyugati felét. Gallus azonban hamarosan árulás gyanújába keveredett, és 354-ben kivégezték. Testvére, Iulianus Constantius feleségének köszönhetően elkerülte bátyja végzetét, és 355-ben őrá ruházta Constantius a caesári címet, a nyugati provinciák felügyeletével megbízva. Iulianusnak sikerült stabilizálnia az állandó barbár betörések miatt Gallia-szerte zűrzavarossá vált helyzetet, ám ezzel Constantius irigységét is felkeltette.

Valláspolitikája

Apjukhoz hasonlóan Constantinus három fia is keresztény volt és aktív szerepet vállaltak terjesztésében és egyben belső harcaiban. Constantius ediktumot adott ki a 350-es évek elején a pogány vallási rítusok azonnali felfüggesztése és a pogány templomok bezárása érdekében, ám erőteljes kétségek vannak azzal kapcsolatban, hogy ezt az intézkedést mennyire tartották be a birodalomban.

A különböző keresztény frakciók harcaiban Constantius erőteljesen részt vállalt. A császár az arianista irányzatot követte és több zsinaton is kiállt nézetei mellett. Az arianizmus elszánt ellenségének számító Libériusz pápát száműzte Rómából és a pápa csupán a császár halála után gyakorolhatta újra hatalmát.

Polgárháború Iulianussal, Constantius halála

Constantiust a kiújult perzsa háború újra keletre szólította és 360-ban a perzsa fenyegetés ürügyén Flavius Claudius Iulianus légióinak keletre menetelését rendelte el. A légiók megtagadták az engedelmességet és Iulianust kiáltották ki augustusnak. Constantius békét kötött a Szászánida Birodalommal és nyugatra indult seregeivel, ám útközben betegség következtében a ciliciai Mobsucranae településen meghalt. Végakaratában Iulianust örökösének nevezte meg.

I. Constantinus és fiai

A Római Birodalom I. Constantinus halálának évében, 337 szeptemberében.

Constantinus három fia – II. Constantinus, Constans, és II. Constantius – egymás között osztotta fel a birodalmat. II. Constantinus a nyugati provinciákat örökölte, Galliát, Britanniát és Hispániát. Constans Itália, Illyricum, az afrikai provinciák és Macedónia felett uralkodott, míg II. Constantius a birodalom keleti felét kapta. Ezeken kívül mostohatestvére, Dalmatius hasonló nevű fiának és idősebb Dalmatius öccsének, Hannibalianus hercegnek is juttatott egy-egy országrészt.

(335-337r.

• 
  I. Constantinus
  306 – 337
  (Caius Flavius Valerius Aurelius Constantinus)

• 
  II. Constantius
  (Flavius Julius Constantius)

Külső hivatkozások

A Wikimédia Commons tartalmaz II. Constantius római császár témájú médiaállományokat.

• DiMaio, Michael, and Robert Frakes, "Constantius II," De Imperatoribus Romanis oldala.

Elődei: Flavius Magnus Magnentius (nyugat) és Gaiso (nyugat) keleten nincs consul

Consul 352 collega: Flavius Constantius Gallus (kelet) Decentius és Paulus (nyugat)

Utódai: Flavius Magnus Magnentius (nyugat) Decentius (nyugat) és II. Constantius (kelet) Flavius Constantius Gallus (kelet)

Elődei: II. Constantius és Flavius Constantius Gallus (kelet) és Decentius és Paulus (nyugat)

Consul 353 collega: Magnentius és Decentius (nyugat) Gallus (kelet)

Utódai: II. Constantius és Flavius Constantius Gallus

Elődei: Magnentius és Decentius (nyugat) és II. Constantius és Gallus (kelet)

Consul 354 collega: Flavius Constantius Gallus

Utódai: Saturninius Secundus Salutius és Quintus Lollianus Mavortius

Előző uralkodó: I. Constantinus

Római császár 337 – 361

Következő uralkodó: Flavius Iulianus