IV. Knut dán király
IV. Knut[2] Svensson vagy Szent Knut (dánul: Knud den Hellige), (1043[1][3][4] – 1086. július 17.[5]), Dánia királya 1080-tól 1086-ig; Dánia védőszentje.[6]
| IV. Knut | |
 | |
| Szent Knut meggyilkolása | |
| Dánia királya | |
| Uralkodási ideje | |
| 1080 – 1086 | |
| Elődje | III. Harald |
| Utódja | I. Olaf |
| Életrajzi adatok | |
| Uralkodóház | Estridsson-ház |
| Született | 1043 Dánia |
| Elhunyt | 1086. július 10. (43 évesen) Szent Albán-templom,[1] Odense |
| Nyughelye | Szent Kanut-székesegyház,[1] Odense |
| Édesapja | II. Svend |
| Édesanyja | nem ismert |
| Testvére(i) |
|
| Házastársa | Adela of Flanders |
| Gyermekei |
|
 A Wikimédia Commons tartalmaz IV. Knut témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Élete szerkesztés
Knut II. Svend Estridsson törvénytelen fia volt.[6] Fiatalon sok tengeri hadjáratban vett részt Anglia ellen,[7] de az ő nevéhez fűződik Mecklenburg, Pomeránia és a Baltikum szláv törzsei térítésének a megkezdése is.[7]
Bátyját, III. (Hén) Haraldot követte a trónon. Jámbor életű uralkodó volt,[8] aki ennek ellenére erős, központosított királyi hatalmat kívánt létrehozni az egyházra támaszkodva[6] a nemesek önző jogainak a háttérbe szorításával.[7] Keresztény humanizmusát bizonyítja, hogy érvényt szerzett a szabadon bocsátott rabszolgák, a nők és az idegenek jogainak.[7] Az ország püspökei közvetlenül a királyi hatalom alá tartoztak, de Knut nem érte be annyival, hogy az Egyház szabadságának biztosításához a törvényes kereteket megteremtette, adományokkal is elhalmozta az Egyházat, főleg Lundot, lehetővé téve itt káptalan megalapítását és egy méltó székesegyház megépítését.[7] Kolostorokat épített és a keresztény hit megszilárdításán fáradozott.[8] Ugyanakkor gondja volt arra is, hogy a tizedet bevezesse.[7] Ezzel az egyházpolitikával elérte, hogy megszűnt a germán nemzeti egyház, s Dánia csatlakozott a VII. Gergely féle reformhoz.[7] Ez az egyházi részről sugalmazott, határozott reformpolitika azonban Kanut ellenségeinek számát is gyarapította, hiszen amit tett, az a nemesség görcsösen védett érdekei ellen volt és vallási közönyösségüket is emlékezetükbe idézte.[7]
Mivel II. (Nagy) Kanut unokaöccsének fia volt, az angol trónra is igényt tartott. 1085-ben Knut egy nagyobb szabású vállalkozásba fogott. Az elégedetlenkedő angolszászok biztatására Norvégia királyával, Olaffal, valamint ennek apósával, Flandria grófjával, Róberttel szövetkezve el akarta űzni Anglia trónjáról Hódító Vilmost.[7] Hatalmas flottát szervezett Limfjordban ( Jütland). Vilmos is felkészült: megszállta a keleti partot, hogy megnehezítse a dánoknak a partraszállást. Végül az egész terv kútba esett, mert Knut nem vállalkozhatott arra, hogy – mint tervezte – maga vezesse a flottát. Ez meghátrálásnak látszott, ami a zsákmányra éhes főembereknek csalódást okozott. Valójában azonban azért nem akarta Knut Dániát elhagyni, mert Gergely pápának IV. Henrik császár által elűzött német hívei, Salzburgi Gebhard és Salmi Hermann ellenkirály nála kerestek Schleswigben menedéket, így tartania kellett tőle, hogy a császár hátba támadja.
Csakhogy Dániában ezt nem látták be, s végül az elégedetlenkedés oda vezetett, hogy összeesküvéseket szőttek.[9] Ezek letörésére Knut pénzbírságot rótt ki, de ezzel csak azt érte el, hogy még ellenségesebb lett a hangulat. 1086 nyarán kitört a lázadás, melynek élére Knut öccse Olaf állt.[8] A felkelés Jütland legészakibb részéről (Vendsyssel) indult ki, és az egész tartományra átterjedt.[7] Knut Odensében (Fünen) megkísérelte, hogy úrrá legyen a helyzeten. Július 10-én egy Jütenben és Tünenben kiállított sereg megtámadta Kanut kíséretét.[7] Tárgyalni a támadók nem voltak hajlandók. A király a Szent Albán templomban keresett menedéket,[8] bízva a szent oltalmában, akinek ereklyéit maga hozta ide Angliából.[7] Ellenségei nem rettentek vissza. Knut felkészült a halálra: meggyónt és megáldozott. Emberei – köztük testvére, Benedek is – bátran küzdöttek érte, de a túlerőben lévő ellenség lemészárolta őket. Kanutot az ablakon át egy lándzsa találta el; a szentélyben, az oltár lépcsőjén halt meg Dánia első vértanúja.[7]
Utóélete szerkesztés
Halálának leírásával, az úgynevezett Passio Sancti Canutival (1096 körül) és Älnoth, angol bencés 1124 körül írt Gestájával vette kezdetét a dán írásbeliség, illetve az írott irodalom.[7] Ezek az írások történeti szempontból, csak a lényeget tekintve megbízhatók: Kanut személyes életét éppúgy áthatotta a kereszténység, mint politikáját.[7]
Knut tisztelete, bár sokan küzdöttek ellene, hamar megkezdődött. Szentté avatását testvérének és második utódjának, Erik Ejegod királynak a kérésére II. Paszkál pápa hirdette ki[7] 1101. április 19-én. Ereklyéi ma is láthatók Odensében, az evangélikus Szent Kanut-székesegyház kriptájában.[7]
Gyermekei szerkesztés
Feleségétől, Flandriai Adélától[10] 3 gyermeke született:
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ a b c Archivált másolat. [2007. július 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. július 3.)
- ↑ Névváltozatai: Kanut, Knud, Kund.
- ↑ Révai nagy lexikona, XI. kötet (Jób–Kontúr), Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság, Budapest, 1914, 211. oldal
- ↑ Más források szerint 1042-t valószínűsítenek. Vö.:[1]
- ↑ Vagy július 10. (Vö.:http://nygaard.howards.net/files/1589.htm Archiválva 2007. július 3-i dátummal a Wayback Machine-ben)
- ↑ a b c Csiffáry Tamás: Európai uralkodók könyve, Könyvmíves Könyvkiadó, Budapest, 2008, ISBN 978-963-9898-06-6, 199. oldal
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p q Archivált másolat. (Hozzáférés: 2009. november 20.)
- ↑ a b c d Bokor József (szerk.). Kanut, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X
- ↑ Más források szerint az okozta a végzetét, hogy megpróbálta a parasztokat rákényszeríteni, hogy részt vegyenek az Anglia elleni támadásban.
- ↑ a b c d Denmark 2 (angol nyelven). Genealogy.eu. [2021. január 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 10.)
Kapcsolódó szócikkek szerkesztés
| Előző uralkodó: III. Harald |
|
Következő uralkodó: I. Olaf |
