Wikipédia

IV. Toroni Henfrid

a Jeruzsálemi Királyság egyik vezető főura

IV. Toroni Henfrid, franciául: Onfroy IV de Toron (1165 vagy 1166 – 1198) a Jeruzsálemi Királyság egyik vezető főura volt. Nagyapjától, II. Henfridtől, az ország főhadparancsnokától örökölte meg a toroni uradalmat 1179-ben. Anyja, Millyi Stefánia révén a hatalmas Oultrejourdain, vagyis Jordánon túli uradalom örökösének is számított. 1180-ban, amikor eljegyezték Izabellával, IV. Balduin király nyolcéves féltestvérével, le kellett mondania Toronról, mert a leprában szenvedő uralkodó nem akarta, hogy két nagy hűbérbirtok legyen egy báró kezén. Henfrid és Izabella házasságkötésére 1183 őszén került sor Kerak várában. Szaladin, Egyiptom és Szíria ajjúbida szultánja éppen a menyegző közben vette ostrom alá az erődöt, de a királyság hadserege Balduin és Tripoliszi Rajmund vezetésével meghátrálásra kényszerítette a muszlimokat.

IV. Toroni Henfrid
Született1165 vagy 1166
Elhunyt1198
HázastársaI. Izabella jeruzsálemi királynő
SzüleiMillyi Stefánia
III. Toroni Henfrid
A Wikimédia Commons tartalmaz IV. Toroni Henfrid témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

IV. Balduin másfél évvel a halála előtt, 1183 végén utódává nevezte ki kiskorú unokaöccsét, V. Balduint, ám 1186 nyarán a gyermek király is meghalt. Az országbárók nagy része nem akarta elismerni V. Balduin anyjának, Szibillának és férjének, Lusignan Guidónak az örökösödési jogát, s úgy döntöttek, Henfridet és Izabellát kiáltják ki uralkodópárnak. Henfrid azonban nem kívánt uralkodni, nem akart polgárháborút, ezért Jeruzsálembe ment, és hűségesküt tett Guidónak és Szibillának. 1187-ben, a hattíni csatában fogságba esett, amikor Szaladin megsemmisítő csapást mért a Jeruzsálemi Királyság hadseregére. Anyja Henfrid kiszabadulása fejében felajánlotta Szaladinnak oultrejourdaini várait. Kerak és Montréal nem hódolt be, Szaladin mégis szabadon bocsátotta Henfridet.

Szibilla királynő halála után, 1190 őszén a legtöbb báró (köztük Izabella mostohaapja, Ibelin Balian) azt javasolta, hogy a trónt öröklő Izabellát vegye nőül Montferrati Konrád, a nemrég Palesztinába érkezett, tehetséges hadvezér. Henfrid és Izabella házasságát annullálták, hiába tiltakoztak az eljárás ellen. Henfrid ezután Oroszlánszívű Richárd kíséretéhez csatlakozott, s az ő oldalán vett részt a harmadik keresztes hadjáratban. Mivel jól tudott arabul, Richárd megbízásából többször is tárgyalt Szaladin öccsével, al-Ádillal.

Ifjúsága szerkesztés

 
Toron vára

Henfrid 1165-ben vagy 1166-ban született a valószínűleg észak-itáliai normann családból származó III. Henfrid és a részben flamand eredetű Millyi Stefánia gyermekeként.[1][2][3] Apja 1173-ban meghalt, anyja pedig egy évvel később megörökölte családjától Oultrejourdaint.[4] Stefánia Plancyi Miles országbíróhoz ment feleségül, akit azonban 1174 októberében meggyilkoltak. Stefánia harmadik s egyben utolsó férje Chatillon Rajnald lett. Henfrid nagyapjától, II. Henfridtől megörökölte a toroni uradalmat, amikor a főhadparancsnok a bánjászi csatában, 1179. április 22-én elesett.[5]

1180 októberében Henfrid eljegyezkedett IV. Balduin király féltestvérével, a nyolcéves Izabella hercegnővel.[* 1] Izabella mostohaapja, Ibelin Balian, és Henfrid mostohaapja, Chatillon Rajnald a királyság két bárócsoportjának prominens képviselői voltak. A két csoport az államirányítás kisajátításáért vetélkedett egymással, lévén hogy a leprás király egyedül nem volt képes uralkodni. A házassági szerződés kimondta, hogy Henfrid átadja öröklött birtokait, Toront, Bánjászt és Chastel Neuföt Balduinnak, cserébe úgynevezett „pénzbeli hűbérbirtokot” kapott, amely évi hétezer bizánci aranyat ért.[7] Ez a kitétel arra utal, hogy Balduin nem akart két nagy uradalmat (Toront és Oultrejourdaint) egy kézen hagyni, ami nem volt ritkaság a jeruzsálemi szokásjogban. A király 1183 körül anyjának, Courtenay Ágnesnek adta Toron haszonélvezetét.[8]

Szaladin, aki uralma alatt egyesítette Szíriát és Egyiptomot, 1183 szeptemberében betört a Jeruzsálemi Királyságba. Oultrejourdain haderejét Henfridnek kellett a királyi sereg gyülekezőhelyére, Szepphóriába vezetni, Szaladin azonban Gilboa hegyén rajtuk ütött, és majdnem a teljes különítményt megsemmisítette.[9] Mivel a jeruzsálemi hadat nem sikerült nyílt csatára kényszerítenie, Szaladin október 7-én kivonult Palesztina területéről.[10]

A házasságkötés szerkesztés

 
Izabella és Henfrid házasságkötése

Henfrid és Izabella házasságkötésére 1183 őszén került sor Kerak várában. Szaladin, hogy bosszút álljon Chatillon Rajnaldon, amiért az az év elején végigfosztogatta a Vörös-tenger partvidékét, a menyegző alatt ostrom alá vette Kerakot.[11] Ernoul krónikája szerint Henfrid anyja, Stefánia lakodalmi kóstolót küldött ki a szultánnak, aki megígérte, hogy nem fogja lövetni az erődnek azt a tornyát, amelyben az ifjú pár alszik.[12] Az ostromnak december 4-én az vetett véget, hogy Kerak alá érkezett a jeruzsálemi felmentő sereg Balduin és Tripoliszi Rajmund vezetésével.[13]

Öröklési bizonytalanságok szerkesztés

A nagybeteg Balduin, aki korábban régensnek nevezte ki nővére, Szibilla férjét, Lusignan Guidót, 1183 folyamán egyre elégedetlenebb lett leendő utódával, a Szaladin betöréseit rosszul kezelő Guidóval. Különösen feldühítette, amikor Guidó visszautasította a javaslatát, hogy egészségi állapota miatt cseréljenek székhelyet: Balduin átadná Jeruzsálemet a jobb klímájú Türoszért.[14] Végül kitagadta a trónöröklésből Guidót és Szibillát, és Tripoliszi Rajmundot jelölte régensnek új utóda, a kiskorú V. Balduin, Szibilla első házasságából származó fia mellé. A Jeruzsálemi Legfelsőbb Bíróság, az Haute cour helybenhagyta a dolgot, kikötve, hogy V. Balduin halála esetén a pápának, a német-római császárnak, valamint a francia és az angol királynak kell eldöntenie, Szibilla vagy Izabella legyen-e az utódja. IV. Balduin 1185 márciusában elhunyt, 1186 nyarán pedig V. Balduin is meghalt.[15]

A korona felajánlása szerkesztés

Szibilla anyai nagybátyja, III. Courtenay Joscelin rábeszélte Rajmundot, hogy távozzon Jeruzsálemből, és birtokán, Tibériásban hívja össze az országbárókat. Amint a régens elhagyta a fővárost, Joscelin Jeruzsálembe kérette Szibillát és Guidót. Amikor Rajmund rájött, hogy Joscelin becsapta, Nábluszba, Ibelin Balduin birtokára rendelte az Haute court. A bárók, köztük Henfrid, Nábluszba siettek, Henfrid mostohaapja, Chatillon Rajnald azonban Jeruzsálembe ment. Az összegyűlt országbárók hírnököt küldtek a fővárosba, emlékeztetve Szibillát, Guidót és híveiket a Legfelsőbb Bíróság döntésére V. Balduin utódlásával kapcsolatban. Hérakleiosz jeruzsálemi latin patriarcha a figyelmeztetés ellenére 1186 októberében királynővé koronázta Szibillát, ő pedig férje fejére helyezte a koronát. Tripoliszi Rajmund javaslatára a Nábluszban összegyűlt bárók úgy döntöttek, Izabellát és Henfridet kiáltják ki uralkodópárrá Szibilla és Guidó ellenében.[16]

Rajmund és hívei készek voltak Jeruzsálem ellen vonulni, Henfrid azonban nem akart polgárháborút, és egyébként sem kívánta a koronát. Az éj leple alatt kilopózott Nábluszból, és Jeruzsálembe lovagolt Szibillához. Szibilla nem akarta fogadni, de amikor Henfrid megmagyarázta, mi a szándéka, bevezette a férjéhez. Henfrid hűséget esküdött Guidónak, s ezzel véget is vetett a megkoronázására szőtt összeesküvésnek. A bárók nem tehettek egyebet, maguk is Jeruzsálembe siettek hódolni Szibillának és Guidónak, csak Tripoliszi Rajmund vonult vissza birtokára, amely Tripoliszi Grófság néven önálló állam volt, habár vazallusa a Jeruzsálemi Királyságnak, Ibelin Balduin pedig kivándorolt az Antiochiai Fejedelemségbe, a másik palesztinai latin államba. Guidó korábban Courtenay Joscelinnek adta ugyan Henfrid két hajdani uradalmát, Toront és Castel Neuföt, de most felajánlotta neki, ha valaha is vissza kívánja adni őket Henfridnek, cserébe megkapja Henfrid „pénzhűbérét”.[17][18]

A hattíni csata szerkesztés

 Bővebben: Hattíni csata
 
A hattíni csata Gustave Doré metszetén

Henfrid mostohaapja, Chatillon Rajnald 1187 elején megtámadott és kifosztott egy Egyiptomból Oultrejourdainen át Szíriába igyekvő tevekaravánt, azt állítva, hogy a Jeruzsálem és Szaladin között fennálló fegyverszünet nem vonatkozik az ő Jordánon túli birtokára. Miután Guidó királynak nem sikerült rábeszélnie, hogy fizessen kártérítést, Szaladin dzsihádot hirdetett a Jeruzsálemi Királyság ellen.[19] 1187. július 4-én, a hattíni csatában a szultán serege tönkreverte a királyság egyesített haderejét.

A csatában Henfrid is részt vett, és a keresztény hadsereg több vezérével együtt fogságba esett. Szaladin megkímélte az életüket, kivéve Chatillon Rajnaldot, akit a krónikák szerint sajátkezűleg fejezett le, és a templomos, valamint a johannita lovagokat, akiket szokása szerint lemészároltatott.[20] Foglyait, köztük Guidó királyt, Damaszkuszba küldte, és egymás után hódította meg a keresztény városokat és erődöket, beleértve a fővárost, Jeruzsálemet is.

Két oultrejourdaini erőd, Kerak és Montréal ellenállt. 1187 októberében Millyi Stefánia felajánlotta Szaladinnak, hogy a két erőd helyőrsége leteszi a fegyvert, ha a szultán szabadon bocsátja Henfridet. Szaladin beleegyezett, és elküldte Stefániához a fiát, a védők azonban nem voltak hajlandók megadni magukat, és Henfridnek vissza kellett térnie Damaszkuszba, Szaladin ennek ellenére hamarosan ismét elengedte, váltságdíj nélkül. Kerakot csak 1188 végén, Montréalt néhány hónappal utána sikerült bevenniük a muszlimoknak.[21]

A házasság annullálása szerkesztés

 
Izabella és Konrád házasságkötése

1187-ben Akkó is muszlim kézre került. A fogságából szabaduló Guidó király 1189-ben ostrom alá vette a kikötővárost. A két éven át tartó ostrom idején a keresztes haderő a város előtt, a szabadban táborozott. Szibillát, aki két kislányával együtt szintén a táborban élt, 1190-ben elvitte egy járvány. Az országbárók többsége úgy értelmezte a helyzetet, hogy felesége halálával Guidó trónigénye érvényét vesztette. Henfridet nem tartották volna jó uralkodónak, és különben sem felejtették el, hogy 1186-ban Szibilla és Guidó ellenében visszautasította a koronát. Választásuk Montferrati Konrád észak-itáliai főnemesre esett, aki nemrég érkezett ugyan a Szentföldre, de máris hadvezéri hírnévre tett szert, amikor megvédte Türoszt Szaladin támadásától.[22]

Izabella mostohaapja, Ibelin Balian is Konrádot támogatta. Elvbarátaival együtt úgy döntött, Izabella és Henfrid házasságát fel kell bontani. A házasság gyermektelen volt, és egy korabeli krónika, az Itinerarium regis Ricardi szerint Henfrid „inkább nőre emlékeztetett, mint férfira, viselkedése jámbor volt, és csúnyán dadogott”.[23][* 2] Izabella anyja, Komnéna Mária az Akkó előtti sátrából raboltatta el a lányát, és kényszerítette, hogy egyezzen bele a válásba.

Komnéna Mária eskü alatt vallotta, hogy IV. Balduin erőszakkal adta hozzá a nyolcéves Izabellát Henfridhez. Lanfranchi Ubaldó pisai érsek, pápai legátus és Dreux-i Fülöp beauvais-i püspök annullálta Izabella és Henfrid házasságát. Később a III. Ince pápa által elrendelt vizsgálat során több jelen levő lovag is azt vallotta, hogy Izabella és Henfrid tiltakozott a házasságuk felbontása ellen.[25] A szintén jelen levő Forde-i Balduin canterburyi érsek egyenesen megtiltotta Izabellának, hogy feleségül menjen Konrádhoz, mondván, mindketten házasságtörést követnének el az aktussal.[* 3] A canterburyi érsek azonban nem sokkal később, egyesek szerint gyanús körülmények között meghalt, Konrád pedig 1190. november 24-én nőül vette Izabellát.[22][* 4]

Utolsó évei szerkesztés

 
A hegyek vénje

Lusignan Guidó nem mondott le a királyságról, 1191 májusában elébe ment a közeledő Oroszlánszívű Richárdnak Ciprusra, és Henfrid is vele tartott. Mindketten hűséget esküdtek az angol uralkodónak, Richárd pedig az arabul jól beszélő Henfridet[* 5] Szaladin öccséhez, al-Ádilhoz küldte tárgyalni Liddába. Megegyezés nem született, pedig az Oroszlánszívű még a húga, Johanna kezét, hozományul pedig a Szentföldet is felajánlotta al-Ádilnak.[29][30]

1192. április 28-án két orgyilkos megölte Montferrati Konrádot Türoszban. Egyikük azt vallotta, hogy Rasíd ad-Dín Szinán, a „hegyek vénje”, az aszaszinok ura bízta meg a feladattal, az Ernoul-krónika szerint azért, mert Konrád a türoszi kikötőben kifosztotta Szinán egyik hajóját, sőt két panaszkodó aszaszint a tengerbe fojtatott.[31] Ennek ellenére többek között Henfridet is gyanúba fogták mint lehetséges felbujtót.[32] A mai történészek többsége egyetért abban, hogy Henfrid ártatlan, hiszen egész életében semmi kezdeményezőképességet nem tanúsított.[33] Az özvegyen maradt Izabella 1192. május 5-én II. Henrik champagne-i gróf felesége lett.[34]

Henfrid 1198-ban meghalt, de a Szentföld talán legtragikusabb sorsú alakjának még meg kellett érnie, hogy az ismét özvegységre jutott Izabella hozzámenjen negyedik férjéhez, Lusignan Imréhez, Guidó bátyjához, Ciprus királyához.[27] Családi öröksége, Toron 1229-ben az al-Kámil egyiptomi szultán és II. Frigyes német-római császár által megkötött egyezmény részeként visszakerült a keresztény királysághoz,[35] és húgának, Toroni Izabellának a lánya, Aliz vette birtokba.[36]

Emlékezete szerkesztés

  • Ernoul mellett főszereplője Graham Shelby két regényének, a Sötét lovagoknak (1969) és a Hiú királyoknak (1970).
  • Sharon Penman 2020-as történelmi regényének, a The Land Beyond the Sea-nek egyik szereplője.

Megjegyzések szerkesztés

  1. ↑ A történet bizarr mellékszála, hogy az eljegyzés után Izabellának leendő anyósához kellett költöznie, és a gyermek három éven át, a házasságkötésig nem láthatta az anyját.[6]
  2. ↑ Ez a minősítés, amely azóta állandó toposz lett Henfriddel kapcsolatban, az Itinerariumon kívül semmilyen más, korabeli forrásban nem fordul elő, és elfogultnak tekinthető, hiszen a szerzőnek politikai elkötelezettségénél fogva érdekében állt, hogy a házasfelek elválasztását valamivel meg tudja indokolni.[24]
  3. ↑ Mindketten, mert Konrádnak állítólag egy, de lehet, hogy két felesége is volt nyugaton, Itáliában és Bizáncban, akiktől nem vált el bizonyíthatóan. A pápai vizsgálat a vérfertőzést is megnevezte, lévén hogy Konrád bátyja volt Izabella féltestvérének, Szibillának az első férje, és ezt akkoriban incesztusnak tekintették.[26]
  4. ↑ Ebből később más problémák is adódtak, mert különféle utódlások és birtoköröklések kapcsán fel-felmerült, hogy ha Izabella és Henfrid elválasztása nem kánoni erejű, akkor Izabella másik három házassága egyformán érvénytelen, például Champagne-i Henrik, a harmadik férj leszármazottai nem tarthatnak igényt franciaországi birtokaira, hiszen fattyúk.[27]
  5. ↑ Arabtudását a muszlim krónikások is megcsodálták.[28]

Jegyzetek szerkesztés

  1. ↑ Runciman 1999 1087. o.
  2. ↑ Hamilton 2005 161. o.
  3. ↑ Mayer 1994 XV 104–105. o.
  4. ↑ Hamilton 2005 92. o.
  5. ↑ Runciman 1999 578. o.
  6. ↑ Hamilton 2005 161. o.
  7. ↑ Barber 2012 275. o.
  8. ↑ Barber 2012 417. o.
  9. ↑ Runciman 1999 592. o.
  10. ↑ Hamilton 2005 190. o.
  11. ↑ Barber 2012 284. o.
  12. ↑ Runciman 1999 593. o.
  13. ↑ Hamilton 2005 196. o.
  14. ↑ Hamilton 2005 192. o.
  15. ↑ Hamilton 2005 206–210. o.
  16. ↑ Runciman 1999 597–598. o.
  17. ↑ Hamilton 2005 217–223. o.
  18. ↑ Hamilton 2005 162. o.
  19. ↑ France 2015 78. o.
  20. ↑ Runciman 1999 606. o.
  21. ↑ Runciman 1999 612–613. o.
  22. ↑ a b Runciman 1999 664–665. o.
  23. ↑ Runciman 1999 594. o.
  24. ↑ Hamilton 2005 161. o.
  25. ↑ Edbury 2016 172–174. o
  26. ↑ Asbridge 2012 435–436. o.
  27. ↑ a b Hamilton 2016 228. o.
  28. ↑ Tyerman 2007 235. o.
  29. ↑ Runciman 1999 684. o.
  30. ↑ Gillingham 2002 184–189. o.
  31. ↑ Archer 1900 229. o.
  32. ↑ Runciman 1999 688–689. o.
  33. ↑ Runciman 1999 594. o.
  34. ↑ Runciman 1999 689. o.
  35. ↑ Runciman 1999 779. o.
  36. ↑ Tyerman 2007 752. o.

Fordítás szerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Humphrey IV of Toron című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források szerkesztés

  • ↑ Archer 1900: Archer, Thomas Andrew, ed: The Crusade of Richard I. 1189-92: Extracts from the Itinerarium Ricardi, Bohâdin, Ernoul, Roger of Howden, Richard of Devizes, Rigord, Ibn Alathîr, Li Livres, Eracles, Etc. London: David Nutt. 1900.  
  • ↑ Asbridge 2012: Asbridge, Thomas: The Crusades: The War for the Holy Land. London: Simon & Schuster. 2012.  
  • ↑ Barber 2012: Barber, Malcolm: The Crusader States. London: Yale University Press. 2012.  
  • ↑ Edbury 2016: Edbury, Peter W: The Conquest of Jerusalem and the Third Crusade: Sources in Translation. London: Routledge. 2016.  
  • ↑ France 2015: France, John: Great Battles: Hattin. Oxford: Oxford University Press. 2015.  
  • ↑ Gillingham 2002: Gillingham, John: Richard I. New Haven: Yale University Press. 2002.  
  • ↑ Hamilton 2005: Hamilton, Bernard: The Leper King and His Heirs. Cambridge: Cambridge University Press. 2005.  
  • ↑ Hamilton 2016: Hamilton, Bernard: Queen Alice of Cyprus. In The Crusader World. Boas, Adrian J. (szerk.). London: Routledge. 2016. 225–240. o.  
  • ↑ Mayer 1994: Hans E. Mayer: Kings and Lords in the Latin Kingdom of Jerusalem. Aldershot: Variorum. 1994. ISBN 0 86078 416 9  
  • ↑ Runciman 1999: Steven Runciman: A keresztes háborúk története. Szerk. Veszprémy László, ford. Bánki Vera és Nagy Mónika Zsuzsanna. Budapest: Osiris. 1999.  
  • ↑ Tyerman 2007: Tyerman, Christopher: God's War: A New History of the Crusades. London: Penguin Books. 2007.  
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=IV._Toroni_Henfrid&oldid=26731748”