Illés (néha Éliás, héber אליהו, Elijahu, jelentése „Jahve az én istenem”) i. e. 9. századi héber próféta a judaizmusban, a kereszténységben és az iszlámban.

Illés (אליהו)
James Tissot: Illés elragadtatása
James Tissot: Illés elragadtatása

SzületettKr. e. 900 körül
Elhunyti. e. 850 (53-54 évesen)[1]
Jerikó
Szerepepróféta (a judaizmusban, kereszténységben és az iszlámban)
A Wikimédia Commons tartalmaz Illés (אליהו) témájú médiaállományokat.
Illés szobra az észak-izraeli Fasszutában

Az Ószövetség, a Talmud, a Misna és a Korán is ír róla. Malakiás egyik jövendölése szerint az ő visszatérte fogja megelőzni a Messiás megérkezését.

Élete szerkesztés

Az izraeli Acháb király (Kr. e. 874-853) idején működött. A Királyok könyve szerint Tisbéből való, származásáról semmit nem tudunk, sem személyéről, sem Tisbe hollétéről nem maradt fenn történelmi dokumentum. A Királyok Könyvének Archiválva 2016. november 23-i dátummal a Wayback Machine-ben egyik főszereplője a Bibliában. Feltűnés nélkül jelenik meg a Királyok könyvében, amikor egy visszaélés kapcsán felszólal Acháb és felesége, a türoszi származású Jezabel ellen. A királyné ezután hajtóvadászatot indított a próféták ellen, Illés és társai a Kerit-patak völgyében találtak menedéket. A szárazság miatt azonban előmerészkedett, és a föníciai Sarepta (bibliai Carefta, ma Sarafand, Libanon) városában egy özvegynél bujkált. Amikor Izraelben már reménytelenné vált az élelemhiány, Illés "párbajra" hívta Baál papjait Kármel-hegyére Szamária és Tirusz határán, hogy melyikük tud tüzet lehívni az égből. A szükségben segítséget nyújtó Isten képével akarja meggyőzni Izrael népét. És valóban, Isten tüzet küldött áldozatára, majd esőt a száraz országra.

Jezabel királyné ezek után elüldözte az országból, a Sínai-félszigetre ment, ahol Mózeshez hasonlóan a hegyen találkozott Istennel. A Biblia ettől kezdve rengeteg szövegrészt hoz az életéről, amelyek később Jézus tetteiben és szavaiban térnek vissza. Visszatértekor Illés kiválasztotta utódát Elizeus személyében.

Illés a mennybe került, melyet Elizeus úgy mesél el, hogy "egy tüzes szekér, tüzes lovakkal […] forgószéllel" vitte fel Isten az égbe.[2]

Főbb történetek a Bibliában szerkesztés

Az Újszövetségben szerkesztés

Jézus megdicsőülése idején Illéssel és Mózessel együtt jelent meg a tanítványai előtt.[3]

Jézust, illetve Keresztelő Jánost a zsidók közül sokan Illés megtestesülésének gondolják.[4][5]

Bibliai szövegrészek szerkesztés

1Kir 21 / 1Kir 17 / 1Kir 18 / 1Kir 19 / 2Kir 2,1-17

Hivatkozások szerkesztés

  1. http://timeline.biblehistory.com/event/elijah
  2. 2. Kir. 2:11
  3. Máté 17:3
  4. Lukács 9:19
  5. János 1:21

Könyvek szerkesztés

  • Rainer Albertz: Illés - Isten tüzes harcosa (Kálvin Kiadó, Budapest, 2007)