Jónás Tamás

roma származású költő, író, programozó

Jónás Tamás (Ózd, 1973. március 14.[1] – ) cigány származású magyar költő, író, programozó.

Jónás Tamás
Született1973. március 14. (51 éves)
Ózd, Magyarország
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozása
Kitüntetései
A Wikimédia Commons tartalmaz Jónás Tamás témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség
A költészet nálam tanult magatartás, magamtól nem beszélnék így, hiába beszélem jól. A próza az én nyelvem
– Irodalmi Jelen cikk[2]

Élete szerkesztés

Nehéz gyermekkora volt. 4 éves koráig Csernelyben élt, majd intézetbe került testvéreivel együtt. 6 éves volt, amikor visszakerült szüleihez, majd Szombathelyre költöztek. Eleinte tévészerelő vagy pincér szeretett volna lenni. Végül gimnáziumba íratták. 16 éves kora óta jelennek meg versei. A dokk.hu mindenki által írható internetes irodalmi portál alapító szerkesztője. Több kötet szerkesztője. Az Amaro Drom és a Rádió C munkatársa volt. 22 évesen adta ki Cigányidők címmel írt önéletrajzi regényét, melyben a kora gyermekkora történéseit próbálja feldolgozni.

Nem szeretek cigány lenni, mert olyan, mint egy gyógyíthatatlan betegség. Amikor verset írok vagy költészetet csinálok, ideig-óráig sikerül erről a géntényről megfeledkeznem. Úgy érzem, műveletlen és izgága vagyok. Mindkettő hasznos dolog. Amikor az emberek magukról írnak, általában a sikereiket emlegetik. Én nem érzem magam azonosnak a sikereimmel. Van viszont két kudarcom, azokra büszke vagyok, mindkettő fiú. Irigylem is őket, mert ők úgy tudnak szeretni, ahogy én szerettem volna egész életemben. Úgy érzem, a világ a szeretet története.
– Jónás Tamás[3]

Felsőfokú tanulmányait a győri Széchenyi István Műszaki Főiskolán, az ELTE magyar–szanszkrit szakán és A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán végezte; diplomát nem szerzett. Programozóként is dolgozik: játékprogramként a Demokrácia internetes játék fűződik a nevéhez, melyben a játékosok országot, foglalkozást választhatnak, és közösen segíthetik az állam fellendülését. 2002-ben Esterházy Péter adományozta Herder-ösztöndíjjal egy évet Bécsben töltött. A Szépírók Társasága szakmai és érdekvédelmi szövetség tagja.[4]

Művei szerkesztés

Az vesse rám az utolsó követ,

ki tagadja, mert fél, hogy nem szeret.
A pántlikáját leszaggatom én.
A szegény henceg, gazdag a szerény.
Kötött pályát, mint nagymamák a szvettert,
ajándéknak adok, a szívem megtelt.

– Jónás Tamás: Keresztények alkonya (részlet)[5]

Verseskötetek:

  • …ahogy a falusi vén kutakra zöld moha települ… (1994)
  • Nem magunknak (Bár, 1996)
  • Bentlakás (Noran, 1999)
  • Ő Jónás Tamás; Magvető, Bp., 2003
  • Kiszámítható józanság (Magvető, 2006)
  • Önkéntes vak. Versek, 2006–2007; Magvető, Bp., 2008
  • 36 fokos lázban (11 nyelvű költészeti antológia, József Attila születésének 100. évfordulója alkalmából)
  • Lassuló zuhanás (Magvető, 2013 – az ünnepi könyvhétre)[6][7]
  • Törzs; Magvető, Bp., 2016 (Időmérték)
  • Zalán Tibor–Jónás Tamás–Jagos István Róbert: Együttállás; Dél-alföldi Művészeti Kapocs Alapítvány, Szeged, 2017

Próza:

  • Cigányidők (kisregény, Bár, 1997)
  • Bánom, hogy a szolgád voltam (Romano Kher, 2002)
  • Apáimnak, fiaimnak (Magvető, 2005)
  • A jó fiú (Holmi folyóirat, a Körkép antológiában Sejtekig szerelmes címen jelent meg, 2006)[8]
  • Apuapuapu, anyu; Concord Media Jelen, Arad, 2013 (Irodalmi jelen könyvek)[9]
  • Jónás Tamás–Beck Zoltán: Talajgyakorlatok. Barátság-almanach; fotó Szendiszűcs István; Savaria University Press, Szombathely, 2021

Önálló, idegen nyelvekre fordított kötetek

  • - Als ich noch Zigeuner war (elbeszélésék, fordító Clemens Prinz, 2006, Bécs)
  • - 35 (elbeszélések, versek, fordító Clemens Prinz, 2008, Bécs)
  • Tatitatitati (az Apuapuapu c. könyv cseh fordítása, fordító Adéla Gálová, 2019, Prága)

Egyéb:

  • 1999: Betyár volt-e Cigány Jóska? Cigány mesék; gyűjt. Sáfár Sándor, szöveggond. és szerk. Jónás Tamás; Noran, Bp., 1999
  • 2000 óta: a fiatal, tehetséges költőket támogató kritikai oldal, műhely, a dokk.hu internetes irodalmi kikötő alapítása,[10] működtetése
  • 2001: Elmondom én – multimédia CD (versek, prózai művek saját előadásban)
  • 2004: Formák a tubusból. XX. századi és kortárs magyar festők műveiből; Jónás Tamás, László Noémi, Szabó T. Anna verseivel, vál. Alföldi Róbert; Csimota, Bp., 2004
  • 2006: Lírai számla (Szombathely városát bemutató, kétnyelvű album Kassai Ferenc fotóival)
  • 2007: Arcolatok (Magyarország régióit bemutató, kétnyelvű fotóalbum)

Tévéfilm:

  • Jézus Csernelyben (tévéfilm, novellája alapján)
  • Három pokol (dokumentumfilm Balogh Attila költővel, szerkesztő: Jónás Tamás)

Dráma:

  • Lélekvesztő (2006) (Ősbemutató: Kolibri Színház, 2007. Rendező: Tóth József)

Dalszöveg:

  • Szakíts ha tudsz (2006); előadó: Marozsán Erika, zene: Juhász Gábor, szöveg: Jónás Tamás
  • Tavaszi anzix (2017), előadó: Hoppál Mihály Band, zene: Hoppál Mihály BassPoetry, szöveg: Jónás Tamás
  • Megzenésített versek: Pátkai Rozi, Szalóki Ági, Jóbi Annamária, Másik János, Beck Zoltán stb.

Díjai, elismerései szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. Jónás Tamás Ózd, 1973. március 14. költő, író, szerkesztő, irodalmijelen.hu
  2. A költészet nálam tanult magatartás, irodalmijelen.hu
  3. Magvető - Szerzők - Jónás Tamás, kiadok.lira.hu
  4. Tagjaink Jónás Tamás Archiválva 2014. március 6-i dátummal a Wayback Machine-ben, szepiroktarsasaga.hu
  5. Keresztények alkonya, irodalmijelen.hu
  6. Varga Melinda: Minden művészet alapja a költészet - Beszélgetés Jónás Tamás költővel, íróval Helikon, XXIV. évfolyam 2013. 4. (618.); 2013. február 25.
  7. bevezetem.hu 13 új kötet jelenik meg az Ünnepi Könyvhétre a Magvetőnél Archiválva 2016. március 4-i dátummal a Wayback Machine-ben; 2013. május 19.
  8. Nem gyors és múlandó, litera.hu - 2006. június 3.
  9. Laik Eszter: Mint egy jó pohár könyvbemutató, helyszíni tudósítás - 2013. december 17.
  10. Dokk.hu internetes irodalmi kikötő, dokk.hu
  11. Jónás Tamás kapta az Aegon-díjat (Litera, 2009. április 7.)
  12. Laudációk az Irodalmi Jelen-díjak mellé, irodalmijelen.hu
  13. A MMA Művészeti Ösztöndíj Program nyerteseinek listája, osztondij.mma-mmki.hu
  14. Jónás Tamás 45 éves irodalom , osztondij.mma-mmki.hu

Források szerkesztés

További információk szerkesztés

Kapcsolódó szócikkek szerkesztés