Wikipédia

Józef Tischner

lengyel katolikus áldozópap, filozófus, teológus és közíró

Józef Stanisław Tischner (írói álnevei: Wawrzek Chowaniec, Molinista, Józek Szkolny, Jegomość Józek) (Ószandec, 1931. március 12. – Krakkó, 2000. június 28.) lengyel katolikus áldozópap, filozófus, teológus és közíró.

Józef Tischner
Született1931. március 12.[1][2]
Ószandec
Elhunyt2000. június 28. (69 évesen)[1][2]
Krakkó[3]
Állampolgárságalengyel (1989–)[4]
Foglalkozása
  • filozófus
  • katolikus pap
  • egyetemi oktató
IskoláiJagelló Egyetem (–1959, filozófia, teológia)
Kitüntetései
Halál okagégerák
Józef Tischner aláírása
Józef Tischner aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Józef Tischner témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Élete szerkesztés

Gorál családban nevelkedett a délkelet-lengyelországi Łupaszna falucskában. Szülei, Józef és Weronika községi tanítók voltak. A gimnázium elvégzése után 1949-ben úgy döntött, hogy belép a szemináriumba, amit apja fiatal kora miatt ellenzett. Ezt követően egy éven át jogot hallgatott Krakkóban a Jagelló Egyetemen, majd ugyanitt 1950-1955 között teológiát tanult.

1955. június 26-án szentelték pappá, de plébánosi kinevezéséhez nem járult hozzá az állami hatóság. Ezért folytatta teológiai és filozófia tanulmányait, Krakkón kívül Varsóban és Leuvenben (1968) is. Filozófiai diplomáját 1959-ben szerezte meg. Doktori értekezését, amelyet Edmund Husserl transzcendentális filozófiájáról írt, 1963-ban védte meg. A fenomenológiával kapcsolatos, Leuvenben megkezdett kutatásaival 1974-ben habilitált.

Élete utolsó éveiben súlyos betegségben szenvedett, ezért ekkoriban már csak írásai révén tudott részt venni a közéletben. Halálakor II. János Pál pápa táviratban emlékezett meg róla. Łupaszna hegyi temetőjében nyugszik.

Munkássága szerkesztés

Élete során mintegy hatszáz publikációja jelent meg, köztük számos könyv. Tudományos munkája egyik nagy területét a filozófia jelentette, a másikat a gurál kultúra kutatása. Ezeken kívül a társadalmi és politikai, valamint a hitéletben is aktív szerepeket vitt.

A hetvenes években vált a lengyel szellemi élet ismert alakjává. Filozófusként a felvilágosodás, az egzisztencializmus (Sartre), Husserl transzcendentális logikája, a tomizmus és neotomizmus, a perszonalizmus, továbbá a tudat, a szabadság és a dráma fogalmai foglalkoztatták. Már ebben az időben szembekerült nemcsak a marxizmussal, de bizonyos mértékig saját egyházával is. Álláspontja szerint a klérus tevékenysége ellaposodott, konzervatívvá vált és túlságosan is beavatkozik a politikába. Véleménye szerint egy új társadalomnak nemcsak politikai, hanem erkölcsi, etikai alapon is építkeznie kell, és az egyháznak ebben van szerepe.

Tagja volt a Lengyel Tudományos Akadémiának, és számos egyetemen tanított. 1982-ben a Krakkóban működő Pápai Teológiai Akadémia dékánja lett. Éveken át előadott a bécsi Humántudományi Intézetben. Tiszteletbeli doktora volt a Łódzi Egyetemnek, valamint a krakkói Pedagógiai Egyetemnek. Az 1980-as években drámafilozófiát tanított a krakkói Színházi Főiskolán. Az 1990-es évek közepétől az akkor alapított Collegium Invisible (Láthatatlan Kollégium) tanára lett, amely a 18. századi Collegium Nobilium hagyományait folytatva a modern tömegoktatással szemben a mester-tanítvány viszonyra helyezi a hangsúlyt oktatási módszerében. Tagja volt a rendszerváltást követően alakult Báthory István Alapítványnak (lengyelül: Fundacja im. Stefana Batorego) is, mely a civil társadalom erősítését, a polgári szabadságjogok és a jogállamiság kiteljesedését, valamint a nemzetközi együttműködés és a szolidaritás fejlesztését tűzte ki célul Lengyelországban.

1980-ban fogalmazta meg egyik legalapvetőbb célját, „kikristályosítani a gural kultúrával kapcsolatos gondolatokat”. Ennek érdekében cikkek sokaságát írta meg, ápolta a nyelvjárást, Turbaczban éves misét szervezett, sőt közben járt, hogy a hegyi gazdák magas szintű mezőgazdasági oktatásban részesüljenek Ausztriában.

1980-tól részt vett a Szolidaritás Független Szakszervezet gyűlésein, ahol beszédeket, prédikációkat tartott. A mozgalom kiadványaiban írásokat, esszéket jelentetett meg, melyek az erkölcsi-etikai támaszát jelentették a kommunista diktatúra elleni fellépésnek. E szerepe miatt a Szolidaritás félhivatalos káplánjának is nevezik, és 1987-ben Gdańskban II. János Pál pápa is idézte néhány fontos, a társadalmi szolidaritással kapcsolatos gondolatát. A rendszerváltás után a Kongres Liberalno-Demokratyczny (KLD), majd ennek 1994-es megszűnése után az Unia Wolności (UW) liberális szellemiségű pártok munkájában is részt vállalt.

Politikai közíróként aktív munkát fejtett ki az ún. Homo Sovieticus fogalmának megismertetése, új tartalommal való megtöltése érdekében. A Mihail Heller (1922-1997) emigráns orosz történész által megalkotott fogalom nála egy olyan alávetett, rabszolga embertípust jelöl, amelyik egy ponttól kezdve ugyan hozzájárult a totális állam lebontásához – mivel az érdekei éppen ezt kívánták –, ám a szabadsággal már nem tud mit kezdeni. Hiányzik belőle ehhez a kezdeményezőkészség, s paradox módon továbbra is az államtól várja el mindenféle ügy és probléma megoldását.

Közszereplései és közírói tevékenysége miatt a kommunista diktatúra, majd a rendszerváltás utáni újrakapitalizálódás időszakának egyik legjelentősebb erkölcsi tekintélyének tartják. A videómegosztókon számos szentbeszéde és nyilatkozata található meg, amelyek közül több ma már kordokumentumnak számító kép- és hanganyagot tartalmaz.

Főbb művei szerkesztés

  • A dráma filozófiája (Filozofia dramatu) (1990)
  • A Gurál filozófiatörténete (Historia filozofii po góralsku) (1997)
  • Vitairat az emberi létezésről (Spór o istnienie człowieka) (1998)

Magyarul szerkesztés

Kitüntetései szerkesztés

Írásai, könyvei, rádiós szereplése miatt több szakmai, alapítványi elismerést is szerzett (PEN club, Krakkói Könyvvásár, Arany Mikrofon stb.). 1999 szeptemberében Aleksander Kwasniewski köztársasági elnök kezdeményezésére a legmagasabb lengyel állami kitüntetésben részesült, a Fehér Sas-rend kitüntetettje lett.

Emlékezete szerkesztés

Nevét egy krakkói gyermekhospice-szolgálat, irodalmi és tanulmányi ösztöndíjak, általános- és középiskolák, egy alapítványi filozófiai intézet, továbbá egy tátrai villamos vasút őrzi.

Fordítás szerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Józef Tischner című lengyel Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Józef Tischner című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. ↑ a b Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. május 4.)
  2. ↑ a b Francia Nemzeti Könyvtár: BnF források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  3. ↑ Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. december 31.)
  4. ↑ https://encyklopedia.pwn.pl/haslo/Tischner-Jozef;3987493.html
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Józef_Tischner&oldid=27035782”