Wikipédia

Jacques Lefèvre d’Étaples

Jacques Lefèvre d’Étaples vagy latinosan Faber Stapulensis (Étaples (Nord-Pas-de-Calais), 1450 körül – Nérac (Aquitania), 1536 márciusa) francia katolikus pap, teológus, filozófus, humanista, vallási reformátor.

Jacques Lefèvre d’Étaples
Franciaország
– Újkori teológia –
Jacques Lefèvre d’Étaples fametszetű portréja
Jacques Lefèvre d’Étaples fametszetű portréja
Élete
Született1450 körül
Étaples (Nord-Pas-de-Calais)
Elhunyt1536 márciusa
(kb. 80–85 évesen)
Nérac (Aquitania)
Pályafutása
Fontosabb műveiCommentaire sur les épîtres de Saint Paul
A Wikimédia Commons tartalmaz Jacques Lefèvre d’Étaples témájú médiaállományokat.

Francia nyelvű biblia-fordítása 200 kiadást ért meg.

Élete, munkássága szerkesztés

Tanulmányait George Hermonymus tanítványaként kezdte Párizsban, komoly jártasságot szerezve a görög és a latin nyelvekben. Itáliában tanult tovább, ahol pappá is szentelték. Komoly hatást gyakorolt rá a firenzei újplatonista filozófia. Megismerkedett a megújított arisztotelészi szövegekkel, s olyan kiváló gondolkodókkal került kapcsolatba, mint Marsilio Ficino, Giovanni Pico della Mirandola, Ermolao Barbaro és Pietro Pomponazzi. Hazatérte után Párizsban a Sorbonne tanára lett, a Cardinal Lemoine kollégiumban tanított filozófiát. 1517-ben Meaux-ba költözött, ahol később tanítványa és barátja, Briconnet lett a püspök, és 1523-ban az idős tudóst nevezte ki általános helynökévé. Ekkor alapította meg a papság reformján munkálkodó Cénacle de Meaux-t, és Briconnet püspök kiadta Lefèvre Újszövetség-fordítását.

Már Párizsban a humanista tudományokkal való hosszas foglalkozás után hozzákezdett az egyháztanítók és a Biblia tanulmányozásához. Ezek vizsgálata közben arra a megállapításra jutott, hogy az ősegyház tanítása és a korabeli egyházi viszonyok között többlet van. Az egyháznak – hirdette – vissza kellene térnie az ősegyház tanításához és gyakorlatához, és az őskereszténység szellemében meg kell reformálnia önmagát. Ezeknek a nézeteknek az Újszövetség fordítása előszavában is hangot adott. 1525-ben a Sorbonne tanárai 48 tételét elítélték, ezért Strasbourgba menekült. 1526-ban visszatért hazájába, miután I. Ferenc francia király visszahívta és Blois-ban rábízta a fia, Károly nevelését. Egy újabb elítélés elől Néracban a miszticizmus felé hajló Navarrai Margit környezetéhez csatlakozott, ahol 1534-ben Kálvin is meglátogatta. Bár az egyház reformját és a Biblia hatékonyabb alkalmazását követelte, nem állt a reformátorok táborába, és mindvégig katolikus maradt, és inkább a katolikus megújulás előfutárának tekinthető.[1] A nevével fémjelzett fevrista mozgalom sem kapcsolódik közvetlenül a protestantizmushoz.

Szerteágazó irodalmi tevékenysége hamar önálló iskolát teremtett, amelyet a nehézkes, skolasztikus stílussal szemben könnyed frissesség jellemez. Jól példázza ezt Introductio in cognitionem terminorum (Bevezetés a szavak megismeréséhez) című műve is. Egyéb ismertebb munkái: Commentaire sur les épîtres de Saint Paul (Szent Pál leveleinek kommentárja, 1512); Epstre de Evangile de Cinquante-deux dimanches, avec brieve et très utile exposition d'icelles (Szentlecke és evangélium az év 52 vasárnapjára – hasznos és rövid magyarázatokkal). 1527-ben a katolikus levelekhez, 1532-ben pedig az evangéliumokhoz írt kommentárt. Latinra fordította 1498-ban Pszeudo-Dionüszioszt, 1507-ben Damaszkuszi Szent Jánost, 1510-ben Poitiers-i Szent Hilárt, 1513-ban pedig Bingeni Szent Hildegárdot.

Az 1523-as Újszövetség-fordítása után, 1525-ben megjelentette a Zsoltárok könyvének fordítását Le Psautier de David (Dávid zsoltároskönyve) címmel Antwerpenben, két évvel később pedig francia nyelvű Tóra-fordítása jelent meg. Szent Jeromos Vulgatájára alapuló teljes bibliafordítása 1530-ban látott napvilágot Merten de Keyser antwerpeni nyomdász műhelyében. Ugyanott jelent meg négy évvel később bibliafordításának átdolgozott, második kiadása is, melyet ez alkalommal a héber és a görög szövegből fordított.[2] Miután ezt a fordítását több löweni teológus átdolgozta, 200 kiadást ért meg.[3]

Jegyzetek szerkesztés

  1. ↑ Fliche, A. - Martin, V.: Histoire de l'Église depuis les Origines jusqu'à nos jours I-XXVI. Párizs, 1946. XVII. 367-368,1.
  2. ↑ Paul Arblaster, Gergely Juhász, Guido Latré (szerk.), Tyndale's Testament, Turnhout: Brepols, 2002, ISBN 2-503-51411-1, 130-135 o.
  3. ↑ Hubert Jedin (szerk.): Handbuch der Kirchengeschichte, I-VII. Freiburg, 1962-1979. IV. 574. o.

Irodalom szerkesztés

  • Kiss Tihamér László: Lefèvre d'Étaples, a humanista pedagógus és vallásreformátor: halála 400-ik évfordulójára. Szeged : Szerző, 1936. 40 p.

Források szerkesztés

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Jacques_Lefèvre_d’Étaples&oldid=26008534”