James Mackintosh

skót jogász, politikus, szónok

Sir James Mackintosh (Aldourie, Inverness mellett, 1765. október 24.London, 1832. május 30.) skót politikus és szónok.

James Mackintosh
Thomas Lawrence festménye
Thomas Lawrence festménye
Született1765. október 24.[1][2][3]
Inverness
Elhunyt1832. május 30. (66 évesen)[1][2][3]
London
Állampolgársága
Házastársa
Gyermekei
  • Robert James Mackintosh
  • Mary Rich
  • Catherine Mackintosh
  • Frances Emma Mackintosh
  • Maitland Mackintosh
SzüleiMarjory MacGillivray
Capt. John Mackintosh
Foglalkozása
Tisztsége
  • Member of the Privy Council of the United Kingdom
  • member of the 6th Parliament of the United Kingdom
  • member of the 5th Parliament of the United Kingdom (1813. június 25. – 1818. június 10.)
  • member of the 6th Parliament of the United Kingdom (1818. június 17. – 1820. február 29.)
  • member of the 7th Parliament of the United Kingdom (1820. március 6. – 1826. június 2.)
  • member of the 8th Parliament of the United Kingdom (1826. június 7. – 1830. július 24.)
  • member of the 9th Parliament of the United Kingdom (1830. július 29. – 1831. április 23.)
  • member of the 10th Parliament of the United Kingdom (1831. április 28. – 1832. május 30.)
Iskolái
KitüntetéseiRoyal Society tagja
A Wikimédia Commons tartalmaz James Mackintosh témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Élete szerkesztés

Orvosnak készült, de amellett irodalmi és történeti tanulmányokat folytatott. Első munkájából: Vindiciae galliace, or defence of the French revolution (London, 1891), csakhamar francia fordítás készült, mire azután a nemzetgyűlés a francia polgárjogot adományozta neki. Utóbb azonban Mackintosh csakúgy mint Burke, ellentétes lábra helyezkedett az anarchia lejtőjére került forradalommal. Mackintosh mint meglett férfi, a jogtudományra adta magát és előbb ügyvéd, majd 1795-ben a jog és a politika tanára lett Hertfordban. 1803-ban Bombayba ment, mint a törvényszék elnöke. 1811-ben visszatért Angliába és 1818-ban Yorkshire-ben a parlamentbe választották. Itt csakhamar kitűnő szónok hírére emelkedett és nevezetesen a fenyítő törvények enyhítése, a vallási türelem, a rabszolga-kereskedés elnyomása, Görögország függetlensége és a reformbill kérdésében mondott hatalmas beszédeket. Az edinburgh-i egyetem két ízben rektorrá választotta, 1827-ben titkos tanácsossá tették, 1830-ban pedig a Kelet-India igazgatásával megbízott tanácsnak lett tagja. Munkái közül nevezetesebbek: Dissertation on the progress of ethical philosophy (London, 1830, 4. kiad. 1872); továbbá History of England (uo. 1830, 3 kötet és újabban más nyelvekre is lefordították). Hagyatékában találták a History of revolution in England című befejezetlen munkát (megjelent 1834-ben, ezt Macaulay méltatta egyik esszéjében). Emlékiratait (Memoirs) fia adta ki (London, 1835), vegyes munkái és beszédei (Miscellaneous works) 1849-ben jelentek meg 3 kötetben.

Jegyzetek szerkesztés

  1. a b Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. április 27.)
  2. a b Francia Nemzeti Könyvtár: BnF források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  3. a b SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  4. a b Kindred Britain
  5. p60633.htm#i606327, 2020. augusztus 7.

Források szerkesztés