Jancsó Miklós (farmakológus)

Gidófalvi Jancsó Miklós (Kolozsvár, 1903. április 27. – Szeged, 1966. április 16.) Kossuth-díjas farmakológus, hisztokémikus, fiziológus. A kemoterápiás gyógymódok, az immunrendszer és az idegi eredetű gyulladások nemzetközi hírű farmakológiai-élettani kutatója volt. 1946-tól a Magyar Tudományos Akadémia levelező, s ugyanazon évtől rendes tagja volt. Jancsó Miklós (1868–1930) orvos fia, Jancsó Aranka (1922–1981) farmakológus férje.

Jancsó Miklós
Arcképe a Szegedi Tudományegyetem EK gyűjteményéből
Született	1903. április 27. Kolozsvár
Elhunyt	1966. április 16. (62 évesen) Szeged
Állampolgársága	magyar
Nemzetisége	magyar
Házastársa	Jancsó Aranka
Szülei	Jancsó Miklós
Foglalkozása	farmakológus, hisztokémikus, fiziológus, biokémikus
Kitüntetései	Kossuth-díj (1948) Kossuth-díj (1955)
A Wikimédia Commons tartalmaz Jancsó Miklós témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Domborműve a szegedi Dóm téren

Életútja

1921 és 1926 között végezte orvosi tanulmányait a szegedi Ferenc József Tudományegyetemen, orvosi oklevelét 1929-ben szerezte meg. 1927–1928-ban a szegedi egyetem belgyógyászati klinikáján dolgozott díjtalan gyakornokként, 1928–1929-ben pedig a gyógyszerismereti intézetben Issekutz Béla munkatársaként tevékenykedett mint díjas tanársegéd. 1929 és 1931 között a Collegium Hungaricum Berlin ösztöndíjával a berlini Robert Koch Intézet kemoterápiai osztályán, illetve a berlin-dahlemi Birodalmi Egészségügyi Hivatal (Reichsgesundheitsamt) bakterológiai-szerológiai osztályán végzett kutatásokat. 1931-ben visszatért a szegedi egyetem gyógyszertani intézetébe, ahol előbb tanársegédként és címzetes adjunktusként, 1932-től 1937-ig – mint a Kemoterápia és méregtan című tárgykör magántanára – fizetéses adjunktusként tevékenykedett. 1937-től nyilvános rendkívüli, 1940-től nyilvános rendes tanárként oktatott tovább. Ezzel párhuzamosan, 1938–1947 között a gyógyszerismereti intézet igazgatói tisztét is betöltötte, 1938-tól haláláig pedig – az 1951-ben a Szegedi Orvostudományi Egyetemhez átkerült – gyógyszertani intézet igazgatója, tanszékvezető egyetemi tanára volt.

Munkássága

Pályája elején behatóan vizsgálta a máj elzsírosodását megakadályozó anyagoknak – azaz a lipotrop farmakonoknak – az idegsejtek Golgi-készülékére gyakorolt hatását, s elsőként mutatta ki sikeresen hisztokémiai módszerrel az arzenobenzol-származékokat (Salvarsan). A farmakológián belül kutatásai főként a kemoterápiás módszerek hatásvizsgálatára, a kórokozók vagy beteg sejtek kemoterápiás szerekkel szembeni ellenálló képességének (rezisztenciájának) változására irányultak. Felfedezte a dekametilén-diguanidin és származékainak terápiás hatását a dél-amerikai álomkór (tripanoszomiázis) és a kala-azar (dumdumláz vagy leishmaniasis) gyógyításában. Foglalkozott a szervezet védekezőképességében jelentős feladatot betöltő retikulo-endoteliális rendszer (RES) és a vesehámsejtek élettani-immunológiai szerepével és tárolóképességük hisztaminnal való befolyásolásával. A hisztaminnal kapcsolatos vizsgálatai eredményeként megállapította, hogy a vénás hajszálerek falát alkotó endotel sejteket falósejtekké (fagocitákká) alakíthatja. Mikrofotográfiákkal dokumentálta a RES és a vese tárolósejtjeinek alaktani jellegzetességeit. Kutatta az idegi eredetű (neurogén) gyulladásokat, az érzőideg-végződések gyulladásmechanizmusát és kapszaicines gyógyszerészeti befolyásolásának módozatait.

1945–1947 között tagja volt a Magyar Természettudományi Akadémiának. Tudományos eredményei elismeréseként 1946-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező, s még ugyanazon évben rendes tagjává választották, 1957-től haláláig az Élettani Bizottság elnöki tisztét töltötte be. Két ízben is kapott Kossuth-díjat (1948, 1955), 1961-ben a Hőgyes Endre-emlékérmet, később a Csehszlovák Gyógyszerészeti Társaság (Československá lékařská společnost) Purkyně-emlékérmét vehette át. Több külföldi társaság beválasztotta levelező tagjai sorába, így 1933-ban a Bécsi Biológiai Társaság (Wiener Biologische Gesellschaft), 1965-ben a Német Farmakológiai Társaság (Deutsche Gesellschaft für Pharmakologie).

Főbb művei

• Histochemiai tanulmányok chemoterápiás arsenobensol származékok viselkedéséről emberi és állati szervezetben, Szeged, 1928
• Photobiologische Studien in der Chemotherapie, in: Zentralblatt für Bakteriologie 1931
• Mikrobiologische Grundlagen der chemotherapeutischen Wirking, in: Zentralblatt für Bakteriologie 1934–1935.
• Histamine as a psychological activator of the reticulo-endothelial system, in: Nature 1947
• Demonstration of Bayer 205 (Suramin) in tissues and its cellar distribution, in: Nature 1952
• Speicherung: Stoffanreicherung im Retikuloendothel und in der Niere, Budapest, 1955
• Storage of proteins and vinylpolymers in histiocytes and in the renal ephitelium, in: Acta Medica 1955
• A kémiai fájdalomérzés tartós kikapcsolása farmakológiai úton és a neurogén gyulladás problémája, in: Az MTA Biológiai és Orvostudományi Osztályának Közleményei 1959

Források

• Magyar életrajzi lexikon I. (A–K). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967. 796–797. o.  
• Magyar nagylexikon X. (Ir–Kip). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2000. 163. o. ISBN 963-9257-02-8  
• Új magyar életrajzi lexikon III. (H–K). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2002. 540. o. ISBN 963-547-414-8  

További irodalom

• Issekutz Béla: Jancsó Miklós, in: Magyar Tudomány, 1966
• Thuránszky Károly: Jancsó Miklós, in: Acta Physiologica, 1966
• Zallár Andor, Jancsó Miklós szakirodalmi munkássága Budapest, 1967
• Id. Issekutz Béla: Id. Jancsó Miklós és ifj. Jancsó Miklós, a két orvostudós, Budapest, 1968
• Lukács Dezső: Ifj. Jancsó Miklós élete és munkássága, in: Természet Világa, 1978
• Bóna Endre: Ifjabb Jancsó Miklós öröksége, in: Egészség, 1996