A jegesmedve (Ursus maritimus, korábban Thalarctos maritimus) a ragadozók rendjébe, ezen belül a medvefélék családjába tartozó, az Északi-sarkvidéken élő emlősfaj, rendjének második legnagyobb tagja.

Jegesmedve
Természetvédelmi státusz
Sebezhető
      
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Alosztály: Elevenszülő emlősök (Theria)
Csoport: Eutheria
Alosztályág: Méhlepényesek (Placentalia)
Öregrend: Laurasiatheria
Csoport: Ferae
Rend: Ragadozók (Carnivora)
Alrend: Kutyaalkatúak (Caniformia)
Család: Medvefélék (Ursidae)
Alcsalád: Ursinae
Nem: Ursus
Faj: U. maritimus
(Phipps, 1774)
Elterjedés
A jegesmedve elterjedése
A jegesmedve elterjedése
Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Jegesmedve témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Jegesmedve témájú médiaállományokat és Jegesmedve témájú kategóriát.

Előfordulása szerkesztés

A jegesmedve elterjedési területe az Északi-sarkvidék jégmezőinek déli része. A legtöbb jegesmedve szinte sohasem teszi a lábát igazi szárazföldre, többségük egész életét a sarkvidék befagyott vizein, a lassan sodródó jégmezőkön tölti. Csak a párzásnál mennek stabil helyre.

Megjelenése szerkesztés

A ragadozó emlősök rendjének legnagyobb testű képviselője (a kodiak-medve mellett). Teste nyúlánk, feje és arcorra megnyúlt, szemfoga gyengén fejlett, apró füle és rövid farka csökkenti a hőleadást. Szeme kicsiny, nyaka hosszú, lábai a többi medvéénél jóval szélesebbek és hosszabbak, lábszárai rövidek, de vastagok és izmosak, ujjait csaknem hosszúságuk feléig úszóhártya köti össze, karmai rövidek. A többi medvénél jóval nagyobb; testhossza 1,8–3 méter;[1][2] vállmagassága 1,22–1,6 méter,[3][4] a hím testtömege 350–700 kilogramm;[2] a nőstény testtömege 150–300 kilogramm (terhesen a nőstény elérheti az 500 kilogrammot).[1][2][5] A legnagyobb vadon élő jegesmedve felágaskodva 3,39 méter magas és 1002 kilogramm tömegű volt.[3] Bundája tömött szőrű, és a mai élő emlősök legjobb hőszigetelő szőrzete. A fiatal példányoknál ezüstfehér, az öregeknél sárgás árnyalatú. Téli álmot alszik, amiből többször, könnyen felébred. Zápfogainak felülete tarajos.

Életmódja szerkesztés

A jegesmedve szinte állandóan vándorúton van, s emiatt még saját territóriumot sem tart. Ezen nem is csodálkozhatunk, hiszen a jégmezők nemigen szolgálnak bőséges táplálékkal, és viszonylag nagy utat kell megtenniük az állatoknak ahhoz, hogy napi táplálékukat beszerezzék. Zsákmány után kutatva akár napi 70 km-es távolságot is megtesznek. Míg sok más medvefaj étrendjén igen jelentős a növényi eredetű táplálékok szerepe, a jegesmedve csak a sarki nyár hónapjaiban fogyaszt egy kevés zuzmót, mohát vagy bogyót, de azt is csupán étrendi kiegészítésként. Táplálékának zöme állati eredetű, s mivel a sarkvidék zord körülményei közt nemigen válogathat, szinte mindent megeszik. Ez a hatalmas, talán lomhának tűnő állat nagy ügyességgel halászik, ha pedig vadászik, kitartóan üldözi zsákmányát. A hal mellett egyik kedvenc táplálékát a fókák képezik, de olykor madarakat és rénszarvasokat is zsákmányul ejt, sőt a dögöt sem veti meg. A jegesmedve egyébként az északi sarkvidék jégmezőinek csúcsragadozója, természetes ellensége jóformán nincsen. A kardszárnyú delfinen, a nagy ámbrásceten és a grönlandi cápán kívül talán csak a rozmárok hatalmas agyarai jelentenek számára veszedelmet, rozmár azonban legfeljebb csak akkor támad jegesmedvére, ha a fiatal rozmárokat védi. A jegesmedvék kitűnő úszók. Úszás közben akár a tíz kilométeres sebességet is elérhetik. Fejjel előre ugranak bele a vízbe, mint a kutyák, és úszás közben a kutyaúszáshoz hasonlóan csak mellső lábukat használják, hátsó lábukat maguk után húzzák. Nyitott szemmel merülnek a víz alá, s ott akár két percig is kibírják levegővétel nélkül.

Szaglásuk igen kifinomult, a fóka szagát 1,5 km távolságról is megérzik, 1 m-es hó alatt is.[6] Akár 40 km/óra sebességgel is tudnak futni, és hosszabb ideig 3-6,5 km/óra átlagsebességgel haladni.

Szaporodása szerkesztés

A párzás április-május körül zajlik, amikor a medvék közelebb kerülnek egymáshoz a fókák vadászata miatt. A hímek már 100 km-ről is megérzik a nőstény szagát. A hímek ilyenkor összeverekednek a párzás jogáért, ezek gyakran sérülésekkel járnak. A párzás váltja ki a nőstényben az ovulációt. A megtermékenyített magzat „felfüggesztett” állapotban marad augusztus-szeptemberig. Ez alatt az idő alatt a nőstény hatalmas mennyiségű táplálékot fogyaszt el, testtömege legalább 200 kg-mal növekszik! A vemhes nőstény a sarki tél legzordabb szakaszában hóba és jégbe vájt barlangjába húzódik vissza, ahol egyfajta hosszan tartó alvó állapotba kerül, melynek során szívverése a szokásos percenkénti 46-ról 27-re csökken, testhőmérséklete azonban normális marad.[7] Itt hozza világra bocsait átlagosan 240 napi vemhesség után. Az ellés november és február között történik, ellésenként általában kettő, néha csak egy bocs születik. Testtömegük születésükkor kb. 1 kg, meztelenek, süketek és vakok. A bocsok életük első hónapjaiban csak felszín alatti lakásukat ismerik, az anyamedve csak az ellés után négy hónappal vezeti ki a bocsokat a szabad ég alá. A bocsok ezután még elég sokáig, mintegy két esztendős korukig maradnak anyjukkal, s csak ezután kezdik meg önálló életüket.

Tápláléka és vadászata szerkesztés

A jegesmedve fő tápláléka a fóka, jóllehet általában csak a fókazsírt, a bőrt és a belsőségeket eszi meg, a húst nem. Egy léknél áll lesben vagy lopakodva közelíti meg áldozatát, amikor a fókacsapat a jégen napozik. Mancsával végzetes csapást mér a fóka vékony koponyájára. Nyár végén, ősz elején a jegesmedvék bálna- és rozmártetemek után kutatnak a partvidéken. Olykor tíz-húsz jegesmedvéből álló csoportot lehet megfigyelni, amint tetemekből lakmároznak. Ebben az évszakban nagyobb kiterjedésű szárazföld áll rendelkezésre a vadászatra, így a jegesmedvék táplálkozása is változatosabb, hiszen szárazföldi emlősöket is esznek, például rénszarvasokat is.

Érdekességek szerkesztés

 
Jegesmedve (Ursus maritimus) bocsok

A jegesmedve igen jól alkalmazkodott az északi sarkvidék hidegéhez. Bundája olyan jól szigetel, hogy a jegesmedve gyakorlatilag nem veszít hőt az orrának felületét leszámítva, hőkamerával majdnem észrevehetetlen a hideg tájban. Ez okozza azonban sebezhetőségét is, meleg időben sem képes hőt leadni és már viszonylag alacsony hőmérsékleten is hőgutát kap. A hőszigetelésben nemcsak vastag bundájának jut kiemelkedő szerep, hanem a bőr alatti zsírrétegnek is, amely egy-egy bőséges időszakot követően több centiméter vastag is lehet. A zsírréteg nemcsak hőszigetelést, vagy mechanikai védelmet jelent az állat számára, hanem tartalék tápanyagforrást is a zsákmányban szűkös időszakokra. Bundája valójában nem egybefüggő fehér, hanem optikai csalódásként a fényvisszaverődés miatt látjuk annak. A fehér szőrszálak közt üreges, átlátszó szálak helyezkednek el. Szerepük, a hőszigetelés illetve az úszás könnyítése. Alatta a bőre fekete. Az üreges szőrszálak abban is segítenek az állatnak, hogy úszás közben nagyobb legyen a felhajtóereje. A jegesmedve bundája és zsírja az ember figyelmét is felkeltette, s emiatt az északi eszkimók már évezredek óta vadásszák ezeket az állatokat. Az utolsó néhány évszázadban azonban a jegesmedvék irtása egyre nagyobb, aggasztó méreteket öltött.

A jegesmedve és a grizzly medve olykor a természetben is kereszteződik, habár a hibridek rendkívül ritkák.[8]

A jegesmedve talpa szőrös, ezért biztonsággal jár a jégen.

A jegesmedvét a hófödte tájból kivillanó koromfekete orra könnyen elárulja: világos nappal, távcsővel akár tíz kilométer távolságból is megpillanthatjuk. Egy régi eszkimó legenda szerint, amikor a fókák felé lopódzik, orrát a mancsával eltakarja, nehogy leleplezze magát. Ilyen viselkedést azonban sosem sikerült dokumentálni.

Magyarországon a Budapesti Állatkertben és a Nyíregyházi Állatparkban tartanak jegesmedvéket.

Veszélyeztetettség szerkesztés

Ötven éven belül eltűnhet a jegesmedvék kétharmada a Földről a globális felmelegedés, az északi sarki jégtakaró vékonyodása következtében.[9]

Jegyzetek szerkesztés

  1. a b Ferguson, S. H., Taylor, M. K., Born, E. W., Rosing‐Asvid, A., & Messier, F. (1999). Determinants of home range size for polar bears (Ursus maritimus). Ecology Letters, 2(5), 311–318.
  2. a b c Hemstock, p. 4
  3. a b Wood, G.L.. The Guinness Book of Animal Records, 240. o. (1983). ISBN 978-0-85112-235-9 
  4. Polar bear Ursus maritimus – Appearance/Morphology: Measurement and Weight (Literature Reports) Archiválva 2011. szeptember 30-i dátummal a Wayback Machine-ben. Wildlife1.wildlifeinformation.org. Hozzáférés ideje: 15 September 2011.
  5. Servheen, C. (1993). The Polar Bear Archiválva 2015. január 10-i dátummal a Wayback Machine-ben. Pp. 124 in: Stirling, I., Kirshner, D., Knight, F. (eds.). Bears, Majestic Creatures of the Wild. Rodale Press, Emmaus, Pennsylvania.
  6. Rosing, Norbert (1996). The World of the Polar Bear. Willowdale, ON: Firefly Books Ltd. ISBN 1-55209-068-X.
  7. Lockwood, Sophie (2006). Polar Bears. Chanhassen, MN: The Child's World. ISBN 1-59296-501-6.
  8. A Fotó a félig jegesmedve, félig grizzli medvéről Geographic.hu 2006. május 15.
  9. A magyarországi Greenpeace jegesmedve védő akciói

Források szerkesztés

További információk szerkesztés