Wikipédia

Josip Manolić

(1920–2024) horvát politikus

Josip Manolić (Kalinóc, 1920. március 22. – 2024. április 15.) horvát politikus, a Horvát Köztársaság miniszterelnöke 1990 augusztusa és 1991 júliusa között. Ő volt a Jugoszlávia tagköztársaságaként létező Horvátország utolsó miniszterelnöke, mivel az ország az ő ciklusa alatt kiáltotta ki hivatalosan is függetlenségét 1991. június 25-én.

Josip Manolić
Horvátország miniszterelnöke
Hivatali idő
1990. augusztus 24. – 1991. július 17.
ElnökFranjo Tuđman
ElődStjepan Mesić
UtódFranjo Gregurić
Horvátország államelnökségének elnökhelyettese
Hivatali idő
1990. július 25. – 1990. augusztus 24.
Elődönmaga, mint a Horvát Szocialista Köztársaság elnökségének elnökhelyettese
Utóda tisztség megszűnt
Horvát Szocialista Köztársaság elnökségének elnökhelyettese
Hivatali idő
1990. május 30. – 1990. július 25.
ElődAnte Marković
Utódönmaga, mint Horvátország államelnökségének elnökhelyettese
Független Horvát Demokraták (HND) pártjának elnöke
Hivatali idő
1994. április 30. – 2002. október 26.
Elődnem volt
UtódZlatko Canjuga
Katonai pályafutása
Csatáimásodik világháború
Született1920. március 22.
Kalinóc
Elhunyt2024. április 15. (104 évesen)[1]
Zágráb
Párt
Foglalkozásjogász
IskoláiZágrábi Egyetem (–1960, jogi alapdiploma)
A Wikimédia Commons tartalmaz [[Commons:Category:Josip Manolić|Josip Manolić]] témájú médiaállományokat.

Élete és pályafutása szerkesztés

Ifjúkora szerkesztés

Manolić a Szentgyörgyvár melletti Kalinócon született jómódú munkáscsaládban, négy gyermek közül a legfiatalabbként. Nyolc éves korában családja a Nova Rača melletti Orlovacba költözött. A belovári kézműves szakközépiskolában érettségizett, ahol cipésznek tanult. 18 éves korában csatlakozott a Jugoszláviai Kommunista Ifjúsági Szövetséghez (SKOJ). A Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (URS) cserzőiparért felelős alelnöke volt.

19 éves korában felvették a Horvátországi Kommunista Pártba. 1940-ben a SKOJ Újgradiskai Városi Bizottságának titkárává, és a Kommunista Párt Regionális Bizottságának tagjává nevezték ki. [2]

A második világháború jugoszláviai kitörése után illegális párttevékenységben vett részt Újgradiškában. Az usztasa hatóságok 1941 májusában a Kommunista Párt és a SKOJ tizenkét tagjával együtt letartóztatták, mert a kommunista párt szórólapjait sokszorosította és terjesztette. Eleinte Újgradiškában raboskodtak, de később Pozsegába szállították őket. Közülük kettőt halálra ítéltek, de később kegyelmet kaptak, és büntetésüket két, illetve három év börtönre mérsékelték. A többieket elengedték.[2]

Kiszabadulása után Zágrábba ment, ahol a jugoszláv partizánok mellett agitált. 1942 októberéig Zágrábban maradt, amikor a partizánok irányítása alatt álló területre ment. A párt agitátoraként beutazta Horvátországot. Andrija Hebrang 1944-es menesztésével a SKOJ teljes vezetését, köztük az akkor szervezeti titkárként működő Manolićot is menesztették. Elbocsátása után a párt Belovárba küldte.[2]

1944 márciusában a Horvátországi Kommunista Párt Belovári Városi Bizottságának tagja lett, majd szervezeti titkárrá nevezték ki. 1944 októberében kinevezték a belovári Népvédelmi Osztály 2. csoportjának (OZNA 2) főnökévé, mely az 1944 májusában alapított kommunista rendőrséghez tartozott. Az OZNA 2 joghatósága belügyekre, az OZNA 1 illetékessége a külügyekre terjedt ki, az OZNA 3 pedig a katonaságon belül teljesített szolgálatot.[2]

A Független Horvát Állam hadseregének nyomására a jugoszláv partizánok átmenetileg elhagyták Belovárt, de 1945. május 5-én ismét visszatértek. Ettől kezdve feladata volt, amint azt Manolić mondta, „megtisztítani a terepet a megmaradt usztasáktól és az ellenséges megszálló erőktől”. Joghatósága a Belovár önkormányzatához tartozó terület volt, amelybe ekkor a városok közül Kapronca, Kőrös, Szentgyörgyvár, Vrbovec, Csázma és Ivanić-Grad tartozott.[2]

A kommunista időszakban szerkesztés

A háború után, 1946 tavaszán elbocsátották a belovári OZNA 2 főnöki posztjáról, és még ugyanazon év őszén a belgrádi Katonapolitikai Iskolába küldték továbbtanulni. Az iskola szovjet mintára épült, és a Jugoszláv Néphadsereg oktatási rendszerének része volt.[3] 1947 végén visszatért Zágrábba, és kinevezték a Horvát Szocialista Köztársaság Állambiztonsági Igazgatósága személyzeti osztályának vezetőjévé.

1948. augusztus 1-jén a zágrábi Belügyi Titkárság Büntetőbüntetés-végrehajtási Osztályának vezetőjévé nevezték ki.[3] Ez idő alatt börtönözték be Alojzije Stepinac zágrábi érseket. 1948-ban a politikai foglyok börtönének vezetője lett, mely hivatalt 1963-ig töltötte be.[2]

1960-ban szerzett jogi diplomát a Zágrábi Egyetem Jogi Karán. 1965-ben beválasztották a Horvát Szocialista Köztársaság parlamentjébe. Parlamenti képviselőként az Alkotmányügyi Bizottság tagja, a Törvényalkotási-Jogi Bizottság elnöke és a Szervezeti-Politikai Bizottság elnöke volt. 1965-ben újra képviselővé választották. Az 1972-es horvát tavaszt követően felmentették minden tisztségéből, és nyugdíjba küldték.[2]

A rendszerváltás idején szerkesztés

A Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) egyik alapítója volt, részt vett annak alapító közgyűlésén a zágrábi Jarunban. Ezt követően Franjo Tuđmannak, a független Horvátország első elnökének egyik legközelebbi munkatársa volt. Hamarosan kinevezték a Horvát Szocialista Köztársaság elnökségének alelnökévé. 1990. augusztus 24. és 1991. július 17. között Stjepan Mesićet követve Horvátország miniszterelnöke volt. Miniszterelnöksége alatt, 1991. június 25-én szavazta meg a horvát parlament Horvátország kiválását a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaságból, és független országgá nyilvánította. Manolićot Franjo Gregurić követte a miniszterelnöki tisztségben 1991 júliusában.[2]

Amikor Manolić 1991. július 17-én távozott miniszterelnöki tisztségéből, a horvát erők – a rendőrség és a születőben lévő katonaság – teljes körű háborúba keveredtek a krajnai szerb felkelőkkel, akiket a Jugoszláv Néphadsereg (JNA) támogatott. Egy másik, még fontosabb posztot töltött be az Alkotmányos Rendvédelmi Hivatal élén, amely testület az összes horvát biztonsági szolgálatot koordinálta és felügyelte.[2] Itt leginkább az Állambiztonsági Szervezet (UDBA) régi kádereire és a kommunista korszak biztonsági apparátusának más részeire támaszkodva kiépítette Tuđman elnök biztonsági apparátusát. Munkája jellege ellenére továbbra is a nyilvánosság reflektorfényében maradt. Interjúiban és nyilatkozataiban fokozatosan mérsékelt hírnévre tett szert. Nagy hatalma, mérsékelt nézetei és pártmúltja rendkívül népszerűtlenné tették a HDZ párt soraiban, és összeütközésbe sodorta Gojko Šušak védelmi miniszterrel, aki egy keményvonalas nacionalista frakciót vezetett.

Leváltása után szerkesztés

1993-ban leváltották posztjáról, és a Horvát Megyei Kamara elnökévé választották. Sokan ezt a lefokozásának és Tuđman kedvencétől való megválásának tekintették. Egy évvel később Manolić és Mesić megpróbálta megszervezni a HDZ parlamenti képviselőinek tömeges távozását, és ezzel megfosztani Franjo Tuđmant a parlamenti többségtől. Mivel ez nem sikerült, később a HDZ másként gondolkodóival együtt létrehozták a Horvát Független Demokraták (HND) nevű új pártot, amelynek 1995-ben Manolić lett az első elnöke.[2]

Országos szintű hatalomátvételi kísérlete kudarcot vallott, de a Zágráb Megyei Közgyűlésben támogatóinak sikerült leváltaniuk a HDZ adminisztrációját. Ez arra késztette Tuđmant, hogy új jogszabályokat vezessen be, összevonva Zágráb megyét és Zágráb városát, egyúttal új választásokat írt ki, ami végül a zágrábi válsághoz vezetett. Ezek a választások egybeestek az 1995-ös parlamenti választásokkal, amelyek során a HND rosszul szerepelt, és nem jutott be a parlamentbe. Azóta Manolić visszavonultan él az aktív politikától. 2015-ben jelent meg önéletrajza, „Politika i domovina – Moja borba za suverenu i socijalnu Hrvatsku” („Politika és haza – Küzdelmem a szuverén és szociális Horvátországért”) címmel.[4]

Manolić volt a legidősebb élő egykori horvát miniszterelnök és a leghosszabb életű személy, aki valaha is betöltötte ezt a hivatalt. Előrehaladott kora miatt mind a közösségi médiában, mind a sajtóban nevezetessé vált. Kiderítették róla, hogy ő az egyik legrégebbi horvátországi érvényes jogosítvány tulajdonosa,[5] és állítólag ő lett az első horvát, akinek genom-szekvenálását elvégezték.[6] Van egy szatirikus Facebook-oldal is, amelyet hosszú életének szentelnek „Joža Manolić je nadživio” (Joža Manolić túlélte) címmel.[7]

2020. március 22-én töltötte be a 100. életévét.[8] 2021 áprilisában elkapta a COVID-19-et. Annak ellenére, hogy kezdetben enyhe tüdőgyulladásos jelek mutatkoztak rajta, nem került kórházba, és végül alig több mint két héten belül felépült.[9][10]

Családja szerkesztés

1945-ben nősült meg először. Első felesége, Marija Eker (1921–2003. április 15.) volt, aki 82 évesen egy háztűzben halt meg.[11] 2016. április 30-án, 96 évesen másodszor is megnősült, feleségül vette Mirjana Ribarićot (1956. március 5. – 2020. augusztus 18.),[12] aki 35 évvel volt fiatalabb nála, de 2020-ban, 64 évesen tüdőrákban ő is meghalt.[13] Három gyermeke van: Darko, Zrnko és Jasna.[14]

Jegyzetek szerkesztés

  1. ↑ Potvrdila njegova kći: Preminuo Josip Manolić (horvát nyelven), 2024. április 15.
  2. ↑ a b c d e f g h i j Josip Manolić (horvát nyelven). vecernji.hr. [2016. április 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. július 17.)
  3. ↑ a b MANOLIĆEVI MEMOARI 'Zbog Tita sam zakasnio na vlastito vjenčanje, morao sam pronaći novog kuma prije same ceremonije' - Jutarnji List. www.jutarnji.hr , 2015. július 6. (Hozzáférés: 2020. március 25.)
  4. ↑ INTERVJU: JOSIP MANOLIĆ: 'Gregurić je odgovoran za privatizacijsku pljačku' (horvát nyelven). NACIONAL.HR . (Hozzáférés: 2020. március 25.)
  5. ↑ SRETAN VAM 99. ROĐENDAN BARBA TONI: Anton Gregorić iz Rapca najstariji je influencer i vozač u Hrvatskoj (horvát nyelven). Glas Istre HR . (Hozzáférés: 2020. március 25.)
  6. ↑ ČOVJEK KOJI ĆE U OŽUJKU PROSLAVITI 99. ROĐENDAN Hrvatski profesor uz pomoć korejske biotehnološke tvrtke otkrio tajnu dugovječnosti Josipa Manolića! - Jutarnji List. www.jutarnji.hr , 2018. november 18. (Hozzáférés: 2020. március 25.)
  7. ↑ NADŽIVIO JE SAMOG SEBE! Joža Manolić napunio 98 godina, ovo je 15 najboljih fora na račun njegove dugovječnosti (horvát nyelven). Net.hr , 2018. március 22. [2019. november 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 25.)
  8. ↑ Josip Manolić napunio 100 godina, umjesto slavlja, kuću mu zatresao potres: "Bilo je doista strašno no nisam se uplašio" (horvát nyelven). Dalmacija Danas , 2020. március 22. (Hozzáférés: 2020. március 25.)
  9. ↑ Jutarnji list - Josip Manolić u 102. Godini pobijedio koronu! Stanje mu je neko vrijeme bilo ozbiljno, ali nije bio u bolnici, 2021. május 12.
  10. ↑ Ne može mu nitko ništa: Joža Manolić prebolio je koronavirus
  11. ↑ U požaru poginula supruga Josipa Manolića (horvát nyelven). www.index.hr . (Hozzáférés: 2020. március 25.)
  12. ↑ Archivált másolat. [2020. október 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. június 10.)
  13. ↑ Archivált másolat. [2017. augusztus 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. június 10.)
  14. ↑ https://www-vecernji.hr/vijesti/manolic-slavi-102-rodendan-prezivio-koronu-nadzivio-dvije-supruge-i-jos-prkosi-vremenu-1572781?_x_tr_sl=hr&_x_tr_tl=en&_x_tr_hl=en&_x_tr_pto=sc[halott link]

Fordítás szerkesztés

Ez a szócikk részben vagy egészben a Josip Manolić című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Josip_Manolić&oldid=27063618”