Juan Alberto Schiaffino

	Szerzett érmek
	<img alt="" src="//upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/f/fe/Flag_of_Uruguay.svg/22px-Flag_of_Uruguay.svg.png" decoding="async" width="22" height="15" class="mw-file-element" data-file-width="945" data-file-height="630"> Uruguay színeiben
	Labdarúgás
	Világbajnokság

	Juan Alberto Schiaffino
	Személyes adatok
Teljes név	Juan Alberto Schiaffino Villano
Születési dátum	1925. július 28.
Születési hely	Montevideo, Uruguay
Halálozási dátum	2002. november 13. (77 évesen)
Halálozási hely	Montevideo, Uruguay
Sírhely	Cementerio del Buceo
Állampolgárság	uruguayi
Magasság	178 cm
Testtömeg	69 kg
Becenév	Pepe
Poszt	csatár
	Felnőtt klubok1
	Válogatottság2
	Edzőség
Időszak	Klub
1974–1975	Uruguay
1975–1976	Peñarol
	1 A felnőtt klubokban játszott mérkőzések és gólok csak a bajnoki mérkőzések adatait tartalmazzák. ; 2 Utolsó elszámolt válogatott mérkőzés dátuma:; 1958. január 15.;
	A Wikimédia Commons tartalmaz Juan Alberto Schiaffino témájú médiaállományokat.
	Sablon • Wikidata • Segítség

Spanyol személynév: az első, apai családnév: Schiaffino, a második, anyai családnév: Villano.

Juan Alberto Schiaffino Villano (Montevideo, 1925. július 28. – Montevideo, 2002. november 13.) világbajnok uruguayi, majd olasz válogatott labdarúgó, edző.

Pályafutása szerkesztés

Klubcsapatban szerkesztés

1943 és 1954 között a Peñarol labdarúgója volt, ahol hat bajnoki címet szerzett a csapattal. Az 1954-es világbajnokság után Olaszországba szerződött. 1954 és 1960 között az AC Milan játékosa volt, ahol három bajnoki címet szerzett az együttessel. 1960 és 1962 között az AS Roma csapatában szerepelt. Tagja volt az 1960–61-es idényben VVK-győztes csapatnak.

A válogatottban szerkesztés

1946 és 1954 között 21 alkalommal szerepelt az uruguayi válogatottban és nyolc gólt szerzett. Két világbajnokságon vett részt.

Az 1950-es brazíliai világbajnokságon a hazai csapat volt az esélyes a végső győzelemre. A legjobb négy csapat Brazília, Uruguay, Svédország és Spanyolország körmérkőzésen döntötte el a világbajnoki cím sorsát. Az első két fordulóban a brazil csapat fölényesen legyőzte a svéd és a spanyol válogatottat, míg az uruguayi válogatott a svédeket legyőzte, de Spanyolországgal döntetlent játszott. Az utolsó fordulóban a Brazília elleni mérkőzésen dőlt el az aranyérem sorsa, ahol a braziloknak a döntetlen is elég lett volna a világbajnoki címhez. 0–0-s első félidő után a 47. percben Friaça góljával a hazai csapat szerzett vezetést még közelebb kerülve a végső győzelemhez. A 66. percben Schiaffino váratlanul egyenlített, amely a brazilokat teljesen megbénította. A 79. percben Ghiggia a vezetést is megszerezte az uruguayi csapat számára. A 2–1-es győzelemmel az uruguayi csapat lett a világbajnok.

Az 1954-es svájci világbajnokságon a csoportjában az élen végzett az uruguayi válogatott miután a csehszlovák válogatottat 2–0-ra, a skótot 7–0-ra legyőzte. A legjobb nyolc között az angol válogatottat verték 4–2-re. Az elődöntőben a végső győzelemre is esélyes magyar válogatottal játszottak felejthetetlen mérkőzést. 2–0-s magyar vezetés után az utolsó negyedórában sikerült egyenlíteniük. A rendes játékidőben 2–2-re állt a mérkőzés, a hosszabbítás első negyedórájában nem született gól. Végül Kocsis szerzett két gólt (109. és 116. percben) és ezzel 4–2-re kapott ki az uruguayi csapat. A bronzmérkőzésen 3–1-es vereséget szenvedtek az osztrák válogatottól és a címvédőként a negyedik helyen végzett az uruguayi csapat.

Az osztrákok elleni július 3-i mérkőzésen szerepelt utoljára Schiaffino az uruguayi válogatottban. Öt hónap múlva, december 5-én már az olasz válogatott tagjaként lépett pályára Rómában az argentin válogatott elleni barátságos találkozón, ahol 2–0-s hazai győzelem született. 1954 és 1958 között négy alkalommal szerepelt az olasz válogatottban.

Edzőként szerkesztés

1974–75-ben az uruguayi válogatott szövetségi kapitánya volt. Az 1975-ös Copa Amércián bronzérmet szerzett a csapattal. 1975–76-ban a Peñarol vezetőedzőjeként tevékenykedett.

Játékstílusa szerkesztés

Schiaffino szokatlanul nagy érzéket mutatott az összjáték iránt, de nem szerette a tologatást, a rövid passzokat. Gyakran lelassította a játékot, és lassan vezette a labdát, ekkor a lehetőségeken gondolkodott. Ha nem látott lehetőséget, ahova passzolhatott volna, akkor ő maga kezdeményezett, villámgyorsan áttört a védelmen, és legtöbbször már távolról, 20-30 méterről is lőtt. Nem driblizett, inkább testcselekkel próbálta megzavarni ellenfeleit. Schiaffino törékeny alkatúnak látszott, de nem lehetett könnyen elnyomni. Ha kellett, megharcolt a labdáért. Lendület, bátorság, rúgótechnika, fejlett taktikai érzék jellemezte a kor egyik legjobb játékosát.