Juan Gris (Madrid, 1887. március 23.Boulogne-sur-Seine, 1927. május 11.) Franciaországban élt spanyol festő, a kubizmus képviselője. A párizsi iskola tagja.

Juan Gris
Modigliani festménye (1915)
Modigliani festménye (1915)
SzületettJosé Victoriano González-Pérez
1887. március 23.[1][2][3][4][5]
Madrid[6][7][8]
Elhunyt1927. május 11. (40 évesen)[2][3][4][5][9]
Állampolgárságaspanyol[12][13]
Foglalkozása
  • festőművész
  • szobrász
  • rajzoló
  • illusztrátor
  • belsőépítész
  • színházi díszlettervező
  • gravírozó
  • képzőművész
Halál okaveseelégtelenség
SírhelyeCimetière de l'Ouest
Festői pályafutása
A Wikimédia Commons tartalmaz Juan Gris témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Élete, munkássága szerkesztés

Juan Gris igazi neve José Victoriano González-Pérez, művésznevét tizenkilenc éves korában vette fel. Madridban 1902 és 1904 között műszaki rajzot tanult az Escuela de Artes y Manufacturasban, közben pedig – megélhetése miatt – vicclapoknak készített rajzokat, karikatúrákat. Az iskola után egy öreg akadémista festőnél, José Maria Carbonerónál tanult festést. Közben művésztársaságban forgott, festőkkel, szobrászokkal volt kapcsolatban.

1909-ben Párizsba utazott, amivel olyan helyzetbe hozta magát, ami egész életére kihatott: még nem töltötte le katonaidejét, így gyakorlatilag katonaszökevénynek számított.[14] Juan Gris – Párizsban már ezt a nevet viselte – csodálta honfitársát, Picassót, ezért a Bateau-Lavoir-ba költözött, ahol lassan megismerkedett az ott és a környéken élő művészekkel, Matisse-szal, Braque-kal, Léger-vel, Modiglianival, majd Picassóval (Modigliani le is festette). Sanyarú körülmények között élt, ezért itt is az otthon már jól bevált újságrajzolásból tartotta el magát, humoros rajzokat készített a Le Rire, a L’assiette au beurre, a Le Témoin, a Le Charivari és a Le Cri de Paris számára. 1912-ben lefestette Picassót, és ezt a képét küldte be a Salon des Indepentants-ra. Első támogatója Clovis Sagot volt, aki több képét vásárolta meg. Még ebben az évben Barcelonában és Rouenben is bemutatták alkotásait, majd a Section d’Or kiállításán is. Felfigyelt rá az avantgárd művészek támogatója és kiállítója, Daniel Henry Kahnweiler, aki hivatalos képkereskedője lett. Jó barátság alakult ki közöttük, a festő halála után könyvet is írt róla. Gris képei az analitikus kubizmus stílusát viselték magukon, és ebben az időben már a kubizmus elismert egyéniségének számított. Alkotásait számos neves gyűjtő (Gertrude Stein, Léonce Rosenberg, Alfred Fletchtheim) vásárolta. Gris így felhagyhatott az újságrajzolással, és csak a festésnek élt.

 
Gris: Csendélet Bordeuaux-i palackkal, 1919

Az első világháború kitörésekor, 1914-ben Céret-be utazott, itt tartózkodott Matisse és Marquet, néha Picasso is. 1919-ben Léonce Rosenberg rendezett kiállítást képeiből, majd 1920-ban részt vett a Salon des Indepentants kiállításán. Rossz hangulata volt ebben az időszakban, nem volt sikere, sőt úgy érezte, hogy még a barátai sem ismerik el. Kubizmusa lassacskán változni kezdett, a szintetikus kubizmus lett a stílusa. A kubistákra az erősen visszafogott színkezelés volt a jellemző, Gris viszont a szilárdan felépített képszerkezetet „megszínesítette”, valószínűleg barátja, Matisse hatására is. Ugyanakkor – ahogy többször leírta és nyilatkozta – fordítva építkezett: az általánosból haladt a konkrétum felé. „Cézanne a palackból csinált hengert, én a hengerből csinálok palackot, egy bizonyos palackot” – mondta. Élete vége felé érdeklődni kezdett a régi festők, sőt a pompeji művészet iránt. Ezek hatására „művészete tele vannak alakokkal, jelképekkel, metaforákkal. Logikus, bonyolult és összefüggő rendszert alkot.”[15]

Gris 1920-ban Touraine-ben és Beaulieu-lès-Loches-ban tartózkodott. Itt, ezekben a hónapokban készítette el Max Jacob könyvéhez (Ne coupez pas Mademoiselle) az illusztrációit, nagyon közel érezte a költészetét magához. 1923-ban nagy kiállítása volt a Simon-galériában, majd Gyagilev kérésére készített több darabhoz díszlet- és jelmezterveket. Ettől azonban hamar elment a kedve, látván a társulatban a széthúzást, az intrikákat és a zűrzavart. 1924-ben felolvasta a Sorbonne-on A festészet lehetőségeiről (Des possibilités de la peinture) című előadását, a filozófiai és tudományos tanulmányok csoportjában. Sikere és elismertsége folyamatosan nőtt, pedig ebben az időben már megrendült az egészségi állapota. Ezért a teleket délen töltötte, de 1927-ben meghalt, miután visszavitték Párizsba. Mindössze 40 éves volt.

Alkotásaiból szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. április 26.)
  2. a b Francia Nemzeti Könyvtár: BnF források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  3. a b Juan Gris (holland nyelven)
  4. a b Juan Gris (angol nyelven). Oxford University Press, 2006
  5. a b Encyclopædia Britannica (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  6. Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. december 11.)
  7. Encyclopædia Britannica (angol nyelven)
  8. a b The Fine Art Archive
  9. SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  10. Encyclopædia Britannica (angol nyelven). (Hozzáférés: 2020. június 3.)
  11. Czech National Authority Database. (Hozzáférés: 2023. január 29.)
  12. Museum of Modern Art online collection (angol nyelven). (Hozzáférés: 2019. december 4.)
  13. https://datos.gob.es/es/catalogo/e00123904-autores-espanoles-en-dominio-publico-fallecidos-desde-1900
  14. Ezért soha nem is térhetett vissza hazájába, ráadásul – útlevél híján – Franciaországot sem hagyhatta el. A francia állampolgárságot – többszöri kérése ellenére – sem kapta meg haláláig.
  15. Jaques Lassaigne: Juan Gris. A modern festészet lexikona. 1974. 156. old.

Források szerkesztés

  • A modern festészet lexikona. Corvina Kiadó, Budapest, 1974

További információk szerkesztés

Kapcsolódó szócikkek szerkesztés