A Kígyó egyike a kínai asztrológiában megjelenő 12 állat közül, melyeknek tulajdonságait az évek viselik.

Az évek és az elemek szerkesztés

Azok az emberek, akik a következő intervallumok valamelyikében születtek, elmondhatják magukról, hogy a kígyó évében születtek, s ezáltal kígyó jegyűek a kínai asztrológia szerint.

Tulajdonságok szerkesztés

 

Határozott és tevékeny, szereti az érdekes beszélgetéseket, az átgondolt eszmecserét. Az üres fecsegést nem tűri, inkább új gondolatokkal áll elő, hogy értelmes vita alakuljon ki. Ha valamilyen téma különösen érdekli, képes egészen rendkívüli megoldást találni.

Az új lehetőségeket gyorsan észreveszi, elképzeléseit energikusan, kitartóan véghezviszi. Sikerében általában biztos, ezért többnyire nem hallgat a tanácsokra, pedig igencsak bántja, ha kiderül, hogy mégis tévedett. Szívesen, türelmesen foglalkozik mások bajával, képes többféle szemszögből látni a problémákat. Nehéz helyzetekben is megőrzi tisztánlátását, józanságát és higgadtságát, és ilyenkor is határozottan cselekszik. Gyorsan és kitartóan teljesíti a vállalt feladatokat. Mindig hisz abban, amit csinál, és sem idejét, sem erejét nem fecsérli kilátástalan tervekre.

Annyi energiát használ el, hogy időnként vissza kell húzódnia, élve kedvteléseinek, élvezve az élet örömeit. Baráti körét gondosan választja meg, barátságai tartósak, barátaival hűséges és nagyvonalú. Ha azonban úgy érzi, hogy visszaéltek a bizalmával vagy megbántottak egy hozzá közel álló embert, gyorsan megharagszik és bosszút áll. Szerelmi életében szórakoztató és regényes, fontos kapcsolatait féltékenyen őrzi, és akit megszerzett magának, azt elszántan megtartja. Emellett született csábító: ha valakit meg akar szerezni magának, gondos tervet készít és a zsákmányt nem engedi ki markából.

A figyelmet és a gyöngédséget élvezi, de nem szívesen köti le magát, és gyakran keres új kapcsolatot még akkor is, ha ezzel fájdalmat okoz régi partnerének. Társa viselkedését gyanakvóan figyeli, ugyanakkor fenntartja magának a jogot a szabad mozgásra. Ha igazán szerelmes, akkor rendkívül gyengéd, figyelmes és szeretetre méltó tud lenni, bár saját hibáit nehezen tárja fel. Ideális társa az lehet, aki nyugodt, otthonos környezetben megadja neki a meghitt, közös percek biztonságát.

Munkáját szereti önállóan végezni, mert nehezen viseli, ha korlátozzák. A legbonyolultabb helyzetet is gyorsan felméri, azután nyugodtan, fegyelmezetten megoldja a problémát. Kitűnően alkalmas a politikával, a törvényhozással, a vendéglátással vagy a reklámmal kapcsolatos foglalkozásokra, de lehet belőle kiváló vállalkozó, filozófus, pszichológus vagy asztrológus, régész is. Kitűnő szervező, ha szükséges, kész újabb szakmákat megtanulni.

Gondolkodása logikus, memóriája igen jó, ezért képes kifogástalanul végrehajtani feladatait. Az észlelt problémákra azonnal reagál, bátran és elszántan viselkedik, de ha eléri célját, rendszerint visszavonul, hogy rendezze gondolatait és kipihenje magát. Színe a piros, a hagyomány szerint ez a jó szerencse színe. A boldogságot, az erőt, a tervek sikerét és a család virágzását jelképezi. Kínában a piros a legnépszerűbb szín; a holdújév idején piros papírra írják az emberek jó kívánságaikat, amelyeket az ajtókra és a kapukra tűznek ki. A Kígyó a dél-délkeleti irányhoz kötődik, a késő délelőtt óráihoz társul, amikor a Nap tetőpontjához közeledik az égen.

tradicionális kígyó tulajdonságok és kapcsolódások szerkesztés

Tulajdonság
Helye a csillagjegyek közt 6.
Uralt órák 9:00-11:00
Irány Dél-délkelet
Évszak, hónap Tavasz, Május
Drágakő Achát
Szín Piros
Durván vele azonosítható nyugaton Bika, Rák
Polaritás Yin
Pozitív tulajdonságok bölcs, alapos, okos, logikus, intelligens, kreatív, könyörületes, diszkrét, szervezett, becsületes.
Negatív tulajdonságok ítélkező; kritikusan gondolkodó, aggódó, nyugtalan, számító, közönyös, heves, nem tud veszíteni, aprólékos.

Lásd még szerkesztés