Köves Pál

(1925–2021) magyar statisztikus, egyetemi tanár

Köves Pál (Hódmezővásárhely, 1925. június 25.Budapest, 2021. január 15.) magyar statisztikus, egyetemi tanár (Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem).

Köves Pál
SzületettKratochwill Pál
1925. június 28.
Hódmezővásárhely
Elhunyt2021. január 15. (95 évesen)[1]
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar Magyarország
HázastársaTerstyánszky Edit
(h. 1956–2021)
Gyermekeiegy gyermek:
József (1965–)
SzüleiKöves (Kratochwill) János
Müller Mária
Foglalkozásastatisztikus
Tisztségeegyetemi tanár
KitüntetéseiApáczai Csere János-díj (1994)
SablonWikidataSegítség
Köves Pál
Nem található szabad kép.(?)
Köves Pál a tudományos munkájáról. Közgazdász. 1954. 1. sz.
1952–2000 között a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen tanított

Élete szerkesztés

1947-ben a József Nádor Egyetem Közgazdasági karán kezdte meg tanulmányait, 1948-ban ismét felvételiznie kellett a megalakuló Magyar Közgazdasági Egyetemre. Az egyetemen Theiss Ede tanította statisztikát. Később demonstrátora, előadásainak lejegyzője is volt, majd az egyetem elvégzése után végigjárta az oktatói ranglétrát a tanársegédségtől az egyetemi tanári kinevezésig.

1991-ben nyugdíjba vonult. 1995-ben professor emeritus címet kapott. Párniczky Gáborral[2] közösen írt „Általános statisztika” című tankönyvei a korszak meghatározó szakirodalma lettek és több kiadást megértek. Köves Pál szűkebb szakterülete a statisztikán belül az indexszámítás, amely témából az elmélet és a gyakorlat számára is több jelentős publikációja és két könyve jelent meg, az egyiket több nyelvre lefordították. Egyik megalkotója a nemzetközi összehasonlítások fontos módszertani elemének tekintett és ajánlott ÉKS-indexnek.

Választott tagja a Nemzetközi Statisztikai Intézetnek (ISI), örökös tagja a Magyar Statisztikai Társaságnak és tagja az Magyar Tudományos Akadémia Statisztikai Bizottságának. Hosszú pályafutása során, egyebek közt Apáczai Csere János-díjjal, Fényes Elek-emlékéremmel és Keleti Károly-emlékéremmel tüntették ki.

Nincs olyan statisztikus Magyarországon, aki ennyire hosszú időt töltött el a kutatásban és oktatásban egyaránt, akinek tankönyvein, tanulmányain közgazdász generációk nőttek fel. (A Köves–Párniczky: Általános statisztika könyv 30 éven keresztül meghatározó tankönyv volt a közgazdászok statisztika oktatásában és a statisztikus szakma nevelésében, a könyv harmadik, utolsó kiadása 1981-ben jelent meg.) Köves Pál az egyetemi statisztika oktatásnak is úttörője és 40 éven át meghatározó alakja volt, előadott, gyakorlatokat vezetett, könyvet, jegyzetet, példatárat írt.

Fontosabb művei szerkesztés

  • Köves Pál a Statisztikai Szemlében 22 tanulmányt publikált. Archívum. Keresés szerző szerint. Köves Pál.[3]
  • Köves Pál (1925-) 65 publikációjának az adatai. OSZK. Katalógus.[4]

Tanulmányok szerkesztés

  • A statisztikai indexek módszertani kérdései. Statisztikai Szemle, 1954. 32. évfolyam, 4. sz. 296-314. old.
  • A mértani átlag statisztikai alkalmazásai. Statisztikai Szemle, 1957. 35. évfolyam, 4-5. sz. 303-332. old.
  • Az átlagszámítás helye a statisztika elméletében. Statisztikai Szemle, 1961. 39. évfolyam, 1. sz. 3-30 old.
  • Fix bázisú indexek becslése. I. Statisztikai Szemle, 1971. 49. évfolyam, 5. sz. 469-486. old.
  • Fix bázisú indexek becslése. II. Statisztikai Szemle, 1971. 49. évfolyam, 6. sz. 598-607. old.
  • Az indexformulák áttekintése. Statisztikai Szemle, 1975. 53. évfolyam, 12. sz. 1179-1207. old.
  • Az olimpiai eredmények értékeléséhez. Statisztikai Szemle, 1976. 54. évfolyam, 11. sz. 1070-1082. old.
  • A havi árindexek és a szezonalitás. Statisztikai Szemle, 1988. 66. évfolyam, 11. sz. 982-999. old.
  • A nemzetközi összehasonlításoknál alkalmazott EKS-indexek. Statisztikai Szemle, 1995. 73. évfolyam, 1. sz. 6-30. old.
  • A születéskor induló bioritmus ciklusokról. Statisztikai Szemle, 2005. 83. évfolyam, 10-11. sz. 948-977. old.
  • EKS index and international comparisons. Hungarian Statistical Review. 1999. Vol. 77. Special number 3. pp. 3–14.

Kötetek szerkesztés

  • Statisztikai indexek. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Budapest. 1956
  • Párniczky Gáborral. Általános statisztika I-II. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Budapest. 1960, 1973, 1981[5]
  • Köves Pál–Párniczky Gábor: Általános statisztika; 2. jav. kiad.; Közgazdasági és Jogi, Bp., 1975
  • Köves Pál–Párniczky Gábor: Általános statisztika, 1-2.; közrem. Kerékgyártó Györgyné, Melega Tiborné, Vita László; 3. átdolg. kiad.; Közgazdasági és Jogi, Bp., 1981
  • Indexelmélet és közgazdasági valóság. Akadémiai Kiadó. Budapest, 1981

Díjai, elismerései szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. Elhunyt Dr. Köves Pál (magyar nyelven). [2021. április 12-i dátummal az eredetiből archiválva].
  2. Kerékgyártó Györgyné: Párniczky Gábor (1925-1992) a professzor, a kutató, a szakember
  3. Statisztikai Szemle Archívum. Keresés szerző szerint. Köves Pál
  4. Szerző keresési találatok (magyar nyelven). opac.oszk.hu. (Hozzáférés: 2021. július 1.)
  5. (cím szerint: Köves Pál) Szilágyi György. Könyvismertetés. Köves Pál - Párniczky Gábor. Általános statisztika I—II. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Budapest. 1981. Statisztikai Szemle. 1982. július. 760-763. old.

Források szerkesztés

  1. Elhunyt Dr. Köves Pál – Magyar Közgazdasági Társaság – Fejlődésgazdaságtani Szakosztály (magyar nyelven), 2021. június 10. (Hozzáférés: 2023. december 21.)