Kamienec ostroma

Kamienec ostroma 1672. augusztus 14-étől augusztus 26-áig terjedő ostromállapot a podóliai Kamienec-Podolski alatt (ma Kamjanec-Pogyilszkij, Ukrajna). A IV. Mehmed oszmán szultán által vezetett nagy oszmán–tatár–román–kozák haderő megostromolta és bevette a várat, amelyet a reguláris katonák mellett a város lakossága is védelmezett. A lengyel főnemesek a vár védelmét alig kétheti védekezés után feladták, ezzel az oszmán-törökök előtt megnyílt az út Ukrajna belseje felé.

Kamienec ostroma
Konfliktus	Lengyel–török háború (1672–76)
Időpont	1672. augusztus 14.–26.
Helyszín	Podólia, ma Kamjanec-Pogyilszkij, Ukrajna területén
Eredmény	Oszmán-török győzelem
Szemben álló felek
Lengyel–Litván Unió Oszmán Birodalom Krími Tatár Kánság Zaporozsjei kozákok Havasalföld Moldva
Parancsnokok
Jerzy Wołodyjowski kapitány, ezredes † Mikołaj Potocki podolei generális Wespazjan Lanckoroński kamieneci püspök IV. Mehmed oszmán szultán Köprülü Ahmed nagyvezír I. Szelim Giráj krími kán Petro Dorosenko zaporozsjei kozák hetman III. György moldvai fejedelem I. Gergely havasalföldi fejedelem
Szemben álló erők
1500 katona Kb. 150 000 fő
Veszteségek
Ismeretlen Jelentős
Térkép
Kamienec ostroma Pozíció Ukrajna térképén
é. sz. 48° 41′, k. h. 26° 35′48.68333333, 26.58333333

Előzmények

Az andruszovói egyezmény értelmében a kettéosztott Ukrajna nyugati fele változatlanul lengyel, míg keleti fele Kijevvel együtt orosz uralom alá jutott. A Dnyeper volt a határ, ennek folyása szerint az orosz rész volt a Bal parti Ukrajna, a lengyel rész a Jobb parti Ukrajna. A kozákok azonban gyakran felkeltek, mert az egész országot az orosz cár uralma alá akarták vetni. A korábban a lengyel királyt támogató Petro Dorosenko kozák hetman átállt a török szultán oldalára, s felajánlotta neki mindkét Ukrajnát. Várható volt tehát, hogy az Oszmán Birodalom háborúba kezd mind a lengyel királlyal, mind a cárral. 1666-tól 1671-ig újabb kozák-lengyel háború tombolt a területen, amelyhez a krími tatárok is csatlakoztak Dorosenko oldalán. A konfliktus ellenben sokat vett el Lengyel–Litván Unió egyre fogyó erejéből, katonailag teljesen legyengült és a felkelő kozákok leverésére alig akadt ereje, akik a balparti Ukrajna teljes területét uralmuk alá vonták. Ezek mellett 1669-ben igen éles széthúzás kezdődött a Szejmben.

Dorosenko 1671 után már nyíltan török uralom alá akarta vetni hazáját. Ennek jegyében IV. Mehmed török szultán hadat üzent a lengyeleknek és az oroszoknak (ez utóbbival csak 1676-tól kezd háborúzni).

A török hadak összevonása

1672 tavaszán a kozákok felkeltek és I. Szelim Giráj krími kán szinte teljes serege indult a segítségükre. A kozákoknak ellenben csak fele csatlakozott Petro Dorosenko zászlaja alá, sokan megmaradtak a lengyel király Wiśniowiecki Mihály hűségén, vagy egyáltalán nem álltak egyik fél mellé sem. Velük közösen a háború vezetésével megbízott Jan Sobieski hetman (későbbi III. János lengyel király) aratott néhány győzelmet a törökökön és tatárokon. Mivel nyílt mezőn nem tudták volna kivédeni a szultáni főhad támadását, ezért a határ menti Kamienec megerősítésébe fogtak, hogy az tartóztassa fel a támadást.

Drinápoly alatt vagy török sereg élére a nagyvezír Ahmed Köprülü és IV. Mehmed állt. A nagyvezír alatt vonult hadba az akkor még kajmakám Kara Musztafa. A határ felé vonuló török sereghez útközben csatlakozott előbb a havasalföldi, majd a moldvai had is. A kozák-tatár sereggel egyetemben talán 150 ezer főből állt a sereg.

Kamienec megerősítése

Kamienec egy meredek sziklán épült, nehezen ostromolható vár volt. A vár védelmével egy Jerzy Wołodyjowski nevű kapitány volt megbízva, a várparancsnok Mikołaj Potocki podóliai generális és a kamieneci püspök Wespazjan Lanckoroński volt. A vár bár csekély katonasággal bírt, de jól ellátták élelemmel és lőporral, amely mellett hónapokig kitarthatott volna. Wołodyjowski tapasztalt katona volt, már a korábbi háborúkban is jeleskedett. A törökök és a román vajdák serege augusztusban lépte át a határt. Soraikban voltak, korábban a lengyel sereg kötelékében szolgáló tatárok is, akik közül már jó páran a háború előtt átálltak a szultán oldalára. Az útba eső néhány kisebb vár kifejtett ugyan némi ellenállást, de egymagukban nem állhatták ki sokáig a török rohamokat, ezért őrségük átvonult Kamienecbe. A várat védő 1500 katonának valamivel több mint a fele ukrán volt, a többiek lengyelek és litvánok.

Az ostrom kezdete

A török had augusztus 14-én ért a vár alá. Próbaképp indítottak egy támadást a falak ellen, de csak azért, hogy felmérjék a vár tüzérségét. A városban messzehordó ágyúk is voltak, s azokkal eléggé nagy távolságban tarthatták hatásos tűz alatt az ellenséget. Ahmed nagyvezír reguláris ostromba fogott, mivel tudta, hogy az állandó rohamozással óriási veszteségeket szenvednének emberei. Mindenekelőtt alá akarta aknáztatni a falakat, hogy azok által üssenek rést. Az ilyenfajta ostromlás jelentősen demoralizálhatja a védősereget. Augusztus 16-án érkezett meg I. Szelim Giráj és Petro Dorosenko irányította kozák-tatár sereg a vár alá, és teljesen körbevették Kamienecet. Ezen a napon futott be a várba a szultán első, megadásra felszólító üzenete. Mikołaj Potocki és Wespazjan Lanckoroński pedig négyheti fegyvernyugvást akart kérni Mehmedtől, erre azonban nem került sor. A kérés a vár többi parancsnokában, köztük Wołodyjowskiban visszatetszést váltott ki. A következő napok heves tüzérségi párbaja során a törökök egyre magasabb állásokat emeltek, miközben még egy megadásra való felszólítást intéztek a várvédőkhöz. Ezt ismét visszautasították, de az idő nem a lengyeleknek dolgozott. Mivel az ostromlók a sziklafalba már megkezdték az aknalyukak kifúrását, az a haditerv született, hogy a védők lassan áttelepülnek az óvárba, amely egy keményebb és meredekebb sziklán állt. Az egyre magasabb töltésekről a török ágyúk már a várost lőtték, és egy lőporraktárat is sikerült felrobbantaniuk (ennek ellenére még mindig akadt elegendő lőpor a várban). Ezzel egyidőben a török támadást intézett, amit a lengyelek visszavertek, de a harcban csaknem teljesen kimerült a maroknyi katonaság. Az aknászok felrobbantották az újvár főkapuját és hat várfok is leomlott, ami még tovább nehezítette a védelmet. A lengyelek ezt megelőzően már megkezdték az átcsoportosítást az óvárba. Közben ismét felvetődött a megadás gondolata, mely újabb megütközést váltott ki a várparancsnokokban. Az óvár kapuját egy akna felrobbantotta, és az újvár is gyakorlatilag megsemmisült. A törökök vagy négy rohamot intéztek, de azokat a lengyelek a városi polgárok segítségével visszaverték, s Wołodyjowski parancsára a robbantások okozta törések befoldozásába kezdtek. Közben az egyre záporozó török golyók több helyen felgyújtották a várost. Ennek negatív hatása jól megmutatkozott a polgárok lelkiállapotán, mert már közülük is egyre többen követelték a megadást. De a törököknek is jelentős veszteségeik voltak. A lengyelek tűzereje is igen erősnek bizonyult, de az aknászok munkáját így sem tudták megzavarni. Augusztus 25-én Wołodykjowski kirohanást vezènyelt az aknászok ellen, amely sikerrel járt: a munkát védő, jelentős túlerőben levő janicsárokat lekaszabolták és a munkások jó részét is megölték. Augusztus 26-án további rohamokat vertek még vissza a védők, de ugyanezen a napon Kamienec megadta magát. A generális és a püspök nem vállalta tovább az ellenállást, és megkötötték a budzsáki egyezményt, amelyben egész Podóliát a szultán uralma alá engedték. Wołodyjowski rövidesen meghalt egy robbanás következtében.

További események

Kamienec elestével nyitva volt az út a törökök előtt Ukrajnába, de a várat nagy veszteség árán szerezték meg, ezért csak az ország délnyugati részei kerültek közvetlen uralmuk alá. A többi Dorosenko vezetésével függőségbe került a román és erdélyi uralkodókhoz hasonlóan.

Sobieski látva a kudarcot, óriási erővel, több mint egy éven át a pártviszályok lecsendesítésén fáradozott. 1673 késő őszén a hetman a chocimi csatában legyőzte a törököket, és az elvett területeket szinte mind visszafoglalta. Kamienec ostromával nem próbálkozott, mert csekély létszámú serege nem rendelkezett megfelelő tüzérséggel, de 1676-ra a háborút a lengyelek megnyerték. Kamienecet viszont csak 1699-ben szerezték vissza.

A szépirodalomban

• Henryk Sienkiewicz: A kislovag Magyar Elektronikus Könyvtár