Keserű hikoridió
A keserű hikoridió (Carya cordiformis) a bükkfavirágúak (Fagales) rendjében a diófafélék (Juglandaceae) családjába tartozó hikoridió (Carya) nemzetségben a pekán-hikorik (Apocarya) fajcsoportjának egyik faja. Régebben több rendszerező a valódi diók közé, tehát a Juglansnemzetségbe sorolta be, és emiatt még a 20. század vége felé is több leírásban Juglans cordiformis néven szerepelt. Angol nyelvterületen „keserű dió” (Carya amara, Nogal amaro), „keserű hikori” (bitternut hickory), „mocsár-hikori” (swamp hickory) és „disznódió” (pignut) neveken is ismert.
 | ||||||||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
 Őszi lombja
| ||||||||||||||||||||||||
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||||||||||||
Nem fenyegetett      
| ||||||||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||||||||||
| Carya cordiformis (Wangenh.) K.Koch | ||||||||||||||||||||||||
| Elterjedés | ||||||||||||||||||||||||
 Elterjedése
| ||||||||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Keserű hikoridió témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Keserű hikoridió témájú médiaállományokat és Keserű hikoridió témájú kategóriát. |
_(37064132911).jpg)
Származása, elterjedése szerkesztés
Az atlantikus–észak-amerikai flóraterületen endemikus. Ez a legnagyobb területen elterjedt hikori faj, amely a Mexikói-öböl partvidékén és Kanada déli határvidékén egyaránt megtalálható.
Megjelenése, felépítése szerkesztés
Oszlopos, terebélyes, 30 m-re is megnövő fa. Világosszürke kérge fiatalon sima, idővel berepedezik.
Szárnyasan összetett sötétzöld levelei mintegy 25 cm-esek és rendszerint 5-7-9 hegyesen fogazott, mintegy 15 cm-es a levélnyélen levélkenyél nélkül ülő levélkéből állnak. A középső levélke a legnagyobb. A levélkék mindkét vége elkeskenyedik — közel szimmetrikusak, és ez az egyik legalapvetőbb ismertetőjegye. Az alapi rész közelében a levélkék fonáka világos pikkelyes.
Rügyeiről is könnyen felismerhető, ugyanis a téli rügyeket kénsárga, hámló, levélszerű rügypikkelyek fedik.
Virágai aprók. A barkák hármas csoportban nyílnak.
2-3-as csoportokban termi 2-4 cm-es, némileg lapított, zöld burkú, szív alakú, gömbölyített vagy körte alakú dióit. Kopáncsa vékony, a varratok mentén szárnyak futnak a termés csúcsától a közepéig. A diótermés vagy a kopáncsban marad, vagy a kopáncs félig felnyílik róla. A dió vékony héját sekély rovátkák díszítik. A félbevágott dióban jól látható a másodlagos belső héj és az erős belső válaszfal, amely a belső tér feléig tart. Bele redőzött, szürke, keserű. Jóformán ehetetlen, de az amerikai indiánok nagy ínség idején néha mégis megeszik.
Életmódja, termőhelye szerkesztés
Lombhullató. Sokféle termőhelyen megél, még extrém száraz és nedves körülmények között is. Természetes társulásaiban főleg a különböző tölgyesek elegyfája.
Hibridei szerkesztés
Eredményesen keresztezték több más hikori fajjal:
- a pekándióval létrehozott hibridje a Carya x brownii, amely a pekándió normális termőhelyeitől északra is ültethető. Hat nemesített fajtája ismert; ezek dióik többé-kevésbé ehetőek;
- a fehér hikoridióval alkotott hibridje a Carya x laneyi 11 elismert fajtával.
- az ovális hikoridióval alkotott hibridje a Carya x demareei.
Felhasználása szerkesztés
Kemény, nehéz fájáért rossz adottságú termőhelyeken ültetik. Ebből a fából hordókat, kocsiszerszámokat, mezőgazdasági szerárukat készítenek, de tüzelőnek is árulják.
Kérgéből székeket készítenek.
Két kertészeti változatát is kinemesítették;
- egyik a Halesite, amely 1918-ban elnyerte a „legvékonyabb héjú hikori” címet,
- másik a Hatch,
de ezek nem jöttek divatba.
