A kimekek török nyelvű törzsszövetség voltak a szibériai-kazak erdős sztyeppén az 1. évezred végén. A kipcsakok és az imekek alkották két nagy törzsi csoportjukat.[1][2]

Szálláshelyük és törzsi összetételük szerkesztés

A kimek kifejezés Joseph Marquart feltételezése szerint a „két imek” kifejezésből ered.[2] Ez bevett módja volt ebben az időben a török törzsszövetségek elnevezésének, lásd például onogur („tíz ogur”), tokuz oguz („kilenc oguz”), ücs karluk („három karluk”), otuz tatar („harminc tatar”). Róna-Tas András szerint a szó eleji „k” eltűnése kipcsakos nyelvi sajátosság. Gardézi szerint hét törzsük volt: imi, imek, tatar, blandr, kifcsak, lanikaz, adzslad.[3] A kimek név, mint „két imek”, az imi és imek törzsekre vonatkozik, akik az Imi folyóról kapták a nevüket.[4] A lanikaz valószínűleg – az eredeti arab forrásban nincsenek magánhangzók – alan-i-kazar, vagyis a „kazár” alán. A blandr, azaz „blndr” lehet blandur, vlandur, amely az onogundurok nevéből alakult.[3]

A kipcsakok tehát részei voltak a kimekek törzsszövetségének, 10. században a Tobol és az Isim vidékén éltek, a kimekek többi részének szállásterülete kiterjedt az Irtis mellékére és az Altaj nyugati szomszédságára. A kimek-kipcsakok délnyugati szomszédaik ekkor az Aral-tó, Volga és Urál közötti területen az oguzok voltak.[1] A Hudúd al-álam leírja a kimekekről, hogy ha békében éltek az oguzokkal, akkor télen lementek hozzájuk délre.[3]

Történetük szerkesztés

A kimekek eredetileg a nyugati türkök befolyása alatt éltek, ebben az időben a főnökük a sad volt. A nyugati türkök 656 táján bekövetkező bukása után kezdődött a törzsszövetség kialakulása. A második Türk Kaganátus 8. század közepi és az Ujgur Birodalom 840 körüli bukása után újabb törzsek csatlakoztak hozzájuk, az ekkor hét törzsből álló törzsszövetségük vezetője már a jabgu volt. A 8. század végén kiterjesztették uralmukat a Balkas-tó és Dzsungária közötti területre is. A birodalmuk akkor alakult meg, amikor az uralkodó a 9. század végén felvette a kagán címet, ekkor már 12 törzse volt a törzsszövetségnek, és a kipcsakok révén nyugaton az Urálig terjedt a területük.[5]

Történetüknek a 11. század elején a kitajok által elindított népvándorlás vetett véget, aminek következtében a sztyeppe a Balkas-tótól az Al-Dunáig az ekkor nyugatra vándorló ázsiai kunok, szárik (sárga ujgurok), és a korábban a kimekek törzsszövetségébe tartozó kipcsakok új kipcsak-szári-kun törzsszövetség uralma alá nem került.[5] A kimek név ezután eltűnik a forrásokból, a 11. században Kásgári csak imekekről és kipcsakokról beszél.[2]

Jegyzetek szerkesztés

  1. a b http://vfek.vfmk.hu/00000097/root/0004/0007-14d.html Archiválva 2009. július 4-i dátummal a Wayback Machine-ben Selmeczi László utószava (1992) Gyárfás István jász-kun történetéhez (1870)
  2. a b c http://www.tankonyvtar.hu/tortenelem/regi-belso-azsia-080904-40
  3. a b c Róna-Tas András: A honfoglaló magyar nép: Bevezetés a korai magyar történelem ismeretébe. Budapest: Balassi. 1997. ISBN 963 506 140 4  
  4. Ü. Zuev, Early Türks: Sketches of History and Ideology, Almaty, Dayk-Press, 2002, pp. 133-134, (a katalógusokban formailag hibás ISBN-nel szerepel) ISBN 9985-441-52-9
  5. a b Korai magyar történeti lexikon : 9–14. század. Főszerk. Kristó Gyula. Budapest: Akadémiai Kiadó. 1994. ISBN 963 05 6722 9