Konföderációs kupa

négyévente szervezett labdarúgótorna a kontinentális tornák győztesei számára

A FIFA konföderációs kupa a FIFA által négyévente szervezett labdarúgótorna volt. A tornán a FIFA hat tagszövetsége (UEFA, AFC, CAF, CONCACAF, CONMEBOL, OFC) által rendezett kontinentális tornák győztesei vehettek részt, akikhez csatlakozott az aktuális világbajnok, illetve a rendező ország válogatottja. A FIFA 2019-ben bejelentette, hogy a 2017-es volt a torna utolsó kiírása, helyét 2025-től a kibővített FIFA-klubvilágbajnokság veszi át.[1]

Konföderációs kupa
(FIFA Confederations Cup)
Legtöbb győzelem  Brazília (4 alkalommal)
Adatok
SportágLabdarúgás
Résztvevők8
KontinensNemzetközi (FIFA)
Első esemény1992
Utolsó esemény2017

Honlapfifa.com

Története szerkesztés

A tornát az első két alkalommal úgy rendezték Szaúd-Arábiában, hogy még nem a FIFA szervezte. Ekkor Fahd király kupa volt a neve, és a házigazda mellett néhány kontinentális bajnok vett részt rajta. Az első alkalommal csak 4, a második alkalommal 6 csapat vett részt a kupán. 1997-ben vette át a FIFA a rendezvény szervezését, ekkor kapta a Konföderációs kupa nevet, és ekkor határozták el, hogy minden második évben megrendezik. 2005-től négy évente rendezik csak meg a tornát, mégpedig egy évvel a világbajnokság előtt, de ugyanabban az országban. (A 2001-es tornát is a következő évi világbajnokság helyszínén tartották, de rá két évre még Franciaországban is megrendezték.) A 2021-es torna házigazdája Katar lett volna, de a FIFA úgy tervezi, hogy a továbbiakban már nem rendezi meg a tornát.[2] 2019-ben

Ha a világbajnok egyben a saját kontinensbajnoka is, akkor a kontinensbajnokság döntőjének másik résztvevője automatikusan kvalifikálja magát. A 2005-ben rendezett kupán az az érdekesség állt elő, hogy Brazília volt a világbajnok és a Copa América győztese is, a világbajnoki döntős Németország pedig az aktuális házigazda, így a Copa Américán második helyezett Argentína vehetett részt a tornán.

2003-ban tragédia árnyékolta be a tornát. A Kamerun–Kolumbia elődöntő 73. percében a kameruni Marc-Vivien Foé a pályán összeesett. Foét 45 percig próbálták újraéleszteni, de nem tudták megmenteni.[3]

Lebonyolítás szerkesztés

1997 óta a torna lebonyolítási rendszere egységes volt. A nyolc részt vevő csapatot két négyes csoportba osztották (A és B csoport), és a csoportokon belül teljes körmérkőzést játszottak, vagyis minden válogatott egyszer játszott minden csoporttársával. A győzelemért 3, a döntetlenért 1, a vereségért 0 pont járt. Ezt követően a csoportok első két helyezettje jutott tovább, az elődöntőkben az A csoportban első játszott a B csoport másodikjával, illetve az A csoport másodikja a B csoport győztesével. A két elődöntő győztese jutott a döntőbe, a vesztesek pedig játszottak a harmadik helyért.

Érmesek szerkesztés

Sz. Év Helyszín Döntő Bronzmérkőzés
Aranyérmes Eredmény Ezüstérmes Bronzérmes Eredmény Negyedik helyezett
1. 1992  
Szaúd-Arábia
 
Argentína
3–1  
Szaúd-Arábia
 
Egyesült Államok
5–2  
Elefántcsontpart
2. 1995  
Szaúd-Arábia
 
Dánia
2–0  
Argentína
 
Mexikó
1–1 (h.u.)
ti.: 5–4
 
Nigéria
3. 1997  
Szaúd-Arábia
 
Brazília
6–0  
Ausztrália
 
Csehország
1–0  
Uruguay
4. 1999  
Mexikó
 
Mexikó
4–3  
Brazília
 
Egyesült Államok
2–0  
Szaúd-Arábia
5. 2001   Dél-Korea
  Japán
 
Franciaország
1–0  
Japán
 
Ausztrália
1–0  
Brazília
6. 2003  
Franciaország
 
Franciaország
1–0 (h.h.)  
Kamerun
 
Törökország
2–1  
Kolumbia
7. 2005  
Németország
 
Brazília
4–1  
Argentína
 
Németország
4–3 (h.u.)  
Mexikó
8. 2009  
Dél-afrikai Köztársaság
 
Brazília
3–2  
Egyesült Államok
 
Spanyolország
3–2 (h.u.)  
Dél-afrikai Köztársaság
9. 2013  
Brazília
 
Brazília
3–0  
Spanyolország
 
Olaszország
2–2 (h.u.)
ti.: 3–2
 
Uruguay
10. 2017  
Oroszország
 
Németország
1–0  
Chile
 
Portugália
2–1 (h.u.)  
Mexikó

Válogatottak szereplése szerkesztés

Az alábbi táblázat az 1992–2017 között megrendezett konföderációs kupák első négy helyezettjeit tartalmazza.

Csapat Győztes Ezüstérmes Bronzérmes Negyedik
  Brazília 4 1 1
  Franciaország 2
  Argentína 1 2
  Mexikó 1 1 2
  Németország 1 1
  Dánia 1
  Egyesült Államok 1 2
  Ausztrália 1 1
  Spanyolország 1 1
  Szaúd-Arábia 1 1
  Japán 1
  Kamerun 1
  Chile 1
  Csehország 1
  Törökország 1
  Olaszország 1
  Portugália 1
  Uruguay 2
  Elefántcsontpart 1
  Nigéria 1
  Kolumbia 1
  Dél-afrikai Köztársaság 1

Góllövőlista szerkesztés

9 gól
7 gól
6 gól

Jegyzetek szerkesztés

  1. FIFA Council votes for the introduction of a revamped FIFA Club World Cup (angol nyelven). www.fifa.com. (Hozzáférés: 2023. augusztus 9.)
  2. Ha bővítik a klub-vb-t, az európai csapatok bojkottálják a tornát”, index.hu, 2019. március 15. (Hozzáférés ideje: 2019. július 8.) 
  3. Tragédia árnyékolta be Kamerun futballsikerét”, Origo, 2003. június 26. (Hozzáférés ideje: 2013. július 1.) 

Források szerkesztés