Kovács Pál (jogász)

(1855–1915) jogász

Kovács Pál (Kecskemét, 1855. január 27.Kecskemét, 1915. november 22.) magyar jogakadémiai igazgató, újságíró.

Kovács Pál
Született1855. január 27.
Kecskemét
Elhunyt1915. november 22. (60 évesen)
Kecskemét
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásajogász,
újságíró
SablonWikidataSegítség

Élete szerkesztés

Kovács Sándor és Zabolai Rozália jómódú birtokos szülők fia. Középiskoláit a kecskeméti református főgimnáziumban és a német nyelv elsajátítása végett az újverbászi evangélikus algimnáziumban és a soproni evangélikus líceumban végezte; az érettségi vizsgát is Sopronban tette 1873. június 30-án.

Ezen év őszén Bécsbe ment, ahol a műegyetemre iratkozott be; de csakhamar meggyőződött, hogy a technikai tudományok nem felelnek meg hajlamainak; azért 1874 szeptemberében a jogi pályára lépett át és a jogi tanfolyamokat a kecskeméti jogakadémián, majd a budapesti egyetemen hallgatta 1878-ig. A kecskeméti jogász-segélyegyletnek két évig és a török sebesülteket segélyező bizottságnak egy évig elnöke volt.

1878 őszén Budapestre ment és az akkori független Szabadelvű Párt hivatalos közlönyének, a Lukács Béla és Borostyáni Nándor által szerkesztett Közvéleménynek 1879. december 31-ig volt belső munkatársa; majd 1880. január 1-től a Verhovay Gyula által alapított Függetlenség szerkesztőségébe lépett és itt mint politikai cikkíró csakhamar a lap elsőrangú munkásai közé küzdötte fel magát. Lázas tevékenységgel dolgozott mind a két lapnál délelőtt 10 órától délután 2-ig, mint országgyűlési tudósító és délután 4-től éjfélig, sokszor éjfél után egy óráig mint vezércikkírós politikai rovatvezető, sőt koronként mint színi, zene- és irodalmi referens. Az Egyetértésnél is dolgozott.

1881. január 1-jén a kecskeméti függetlenségi és 48-as párt meghívására átvette a párt helyi lapjának, a Kecskemétnek szerkesztését. Ez időtől fogva élénk részt vett az akkori izgalmas és éles pártküzdelmekben és legagilisabb tényezője volt a kecskeméti függetlenségi párt életének. A párt lapját tetemes anyagi áldozatokkal virágzásra emelte és annak hasábjain sokoldalú irodalmi tevékenységet fejtett ki, valamint társadalmi téren is, mint különböző egyletek elnöke és választmányi tagja. Még a Függetlenségben 1880. decemberben a kolozsvári híres Diensztl-Bartha affért illetőleg a közös hadsereg ellen megjelent cikke miatt sajtóperbe fogatván, a budapesti esküdtszék és sajtóbíróság őt négy havi fogházra és 1000 forint pénzbüntetésre ítélte; a négy havi fogházbüntetést 1881. október 16-tól 1882. február 16-ig a kecskeméti királyi ügyészségi fogházban töltötte ki. Kiszabadulása alkalmából elvtársai ünnepélyt rendeztek fáklyás zenével és díszlakomával.

Ezután még fokozottabb tevékenységgel folytatta szerkesztői és politikai működését. 1883. június 10-én, miután időközben jogvégzettsége alapján április 8-án az államdoktori oklevelet megszerezte, a kecskeméti református egyháztanács megválasztotta az ottani jogakadémia közigazgatásjogi és statisztikai tanszék rendes tanárává. 1891. augusztus 16-tól pedig rendes szaktárgyain kívül, három évi választás alapján, a jogakadémiai igazgatói teendőket is ellátta. A lapszerkesztéstől 1884-ben visszalépve, a jogirodalom terén működik kiválóképen. 1890. január 4-én a jogtudományi doktorátus letétele után, 1890. április 25-én a köz- és váltóügyvédi vizsgát is kiállotta.

1881-től folytonosan és tevékenyen részt vett Kecskemét város nyilvános társadalmi és politikai életében. Tagja volt a város törvényhatósági és közigazgatási bizottságának; népnevelési, statisztikai és jogügyi szakbizottságainak, központi választmányának, iskolaszékének és a városi polgári és felsőbb leányiskola felügyelő bizottságának; tagja a kecskeméti református egyháztanácsnak, a református főgimnázium és a jogakadémia igazgatótanácsának; a világi jegyzője a kecskeméti református egyházmegyének és a dunamelléki református egyházkerületnek. Alelnöke volt a Katona József Körnek és tagja több helyi jótékony, társadalmi s közgazdasági egyesület és intézet választmányának, illetőleg igazgatóságának.

1908-ban nyugdíjba vonult.

Politikai és társadalmi cikkeken kívül több költeményt, tárcacikket, rajzot, elbeszélést, ismeretterjesztő és esztétikai cikkeket és színbírálatokat írt a Kecskemétbe. 1884-től kezdve inkább a jogi szakirodalom terén érvényesítette munkásságát. Főképp a közigazgatási jog keretébe vágó szakdolgozatai a Jogtudományi Közlöny, a Jog, az Ügyvédek Lapja, a Magyar Közigazgatás, a Községi Közlöny és a Magyar Tisztviselő című jogi szaklapokban jelentek meg.

Főbb művei szerkesztés

  • A törvényhozó hatalom viszonya a végrehajtó hatalomhoz. Értekezés. Kecskemét, 1884. Online
  • A statisztika és szabad akarat. Felolvasás. Ugyanott, 1885.
  • A Magyar közigazgatási jog. Jogtanulók, államvizsgák-, szigorlatok- és ügyvédi vizsgákra készülők, valamint a közigazgatási tisztviselők használatára. A legujabb törvények és rendeletek, s a legkiválóbb forrásművek alapján. I. kötet. Uo. 1885. (2-ik átdolg. kiadás. és II. kötet. Uo. 1887.)
  • Törvényhatósági és községi önkormányzat. A legujabb közigazgatási törvények, u. m. az 1886. évi XXI., XXII. és XXIII. törvényczikkek s az idevágó egyéb törvények és rendeletek alapján. Ugyanott, 1886. Online
  • Közigazgatásjogi értekezések és irányczikkek. Uo. 1887.
  • Büntetőjogi értekezések. (l. Szabad karat a büntetőjogban, II. A halálbüntetés elmélete.) Uo. 1887.
  • A jogakadémiák kérdéséhez. Emlékirat. Uo. 1887.
  • A jog- és államtudományi államvizsgálatok szigorítása. Szakvélemény. Uo. 1888.
  • Kritikai dolgozatok és értekezések a jog- és államtudományok köréből. Uo. 1891. (Ism. Prot. Egyh. és Isk. Lap.)
  • Igazgatói székfoglaló beszéd. Uo. 1892.
  • A kecskeméti evang. ref. jogakadémia Évkönyve 1891-1898. tanévekről. Ugyanott.
  • A kötelező polgári házasságról. Uo. 1893.
  • A kecskeméti evang. ref. jogakadémia oktatásügyi szabályainak tervezete. Uo. 1895.
  • Titkári jelentés a kecskeméti Katona József kör 1895. működéséről. Uo. 1896.

Szerkesztette az 1891-ben megalakult Katona József kör Évkönyveit mint a kör titkára kezdettől fogva, melyekből öt kötet jelent meg az 1891-92., 1893., 1894., 1895. és 1896. évekről; a kör megbízásából a Hornyik Albumot 1894-ben.

Források szerkesztés

További információk szerkesztés

  • Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. Bp., Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete, 1939-2002. 7. kötettől sajtó alá rend. Viczián János.
  • Péterné Fehér Mária-Szabó Tamás-Székelyné Kőrösi Ilona: Kecskeméti életrajzi lexikon. Kecskemét, Kecskeméti Lapok Kft.-Kecskemét Monográfia Szerkesztősége, 1992.
  • Váry István-Heltai Nándor: Kecskemét jelesei. Szerk. Heltai Nándor. Kecskemét, Kecskemét Város Tanácsa, 1968.
  • Palatinus József: A szabadkőművesség bűnei. 4. kiad. Bp., 1938-1939. Budai-Bernwaliner József ny.
  • Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996-.
  • Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub.