Lakásmenet

felvonulás a lakhatási jogokért

A Lakásmenet egy minden év októberében megrendezett felvonulás és tüntetés a lakhatásért való jogért. A Város Mindenkié aktivista közösség által szervezett esemény arra hívja fel a figyelmet, hogy Magyarországon milliók lakhatása veszélyeztetett, illetve folyamatosak az elhelyezés nélküli kilakoltatások.[1][2] A felvonulást 2011 óta rendezik meg, 2016 előtt Üres Lakások Menetének hívták. A közelmúltbeli ingatlanárrobbanás komoly lakhatási válságot eredményezett, amelyben már a középosztály is lakhatási szegénységbe sodródott. A döntéshozó politikusok pedig cinikusan a lakáspiactól várják a megoldást. Emiatt a menetet szervezők az otthontalan, hajlék nélküli embereken túl már az alsóközéposztály, az egyetemisták, valamint a pályakezdő fiatalok széles rétegeit is bevonták a megfizethető és élhető otthonhoz jutásért küzdő közérdekű cselekedésre, az aktív társadalmi részvételre ösztönző célcsoportok közé. Az elmúlt években társszervezővé vált a szövetséges Társadalomelméleti Kollégium, 2023-tól pedig az Utcáról Lakásba Egyesület vette át a főszervező szerepét.

Jegyzetek szerkesztés

  1. Archivált másolat. [2018. szeptember 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. szeptember 28.)
  2. https://hvg.hu/itthon/20180817_majus_ota_tobb_mint_1300_kilakoltatas_zajlott_le

Kapcsolódó szócikkek szerkesztés

Külső hivatkozások szerkesztés