Lisztharmatgombák
| Ez a szócikk vagy szakasz lektorálásra, tartalmi javításokra szorul. |
A lisztharmatgombák a tömlősgombák törzsébe (Ascomycota) tartozó kórokozók, amelyek a növények lisztharmatbetegségéért felelősek. Gazdasági szempontból a legnagyobb károkat okozó növénykórokozók közé sorolhatók.[1] Számos termesztésbe vont gabona-, zöldség-, gyümölcs- és dísznövényfajtát károsítanak.[1] A csoportba körülbelül 900 faj tartozik,[2] ezek közül több mint száz Magyarországon is előfordul.[3]
Életmód szerkesztés
A lisztharmatgombák mindegyike obligát biotróf szervezet, azaz csak élő növényi szöveteken (vagy egyesek szövetekben) képesek növekedni és szaporodni, élő gazdanövényre van szükségük a hosszabb távú életben maradáshoz.[4] A biotróf táplálkozásra szolgáló módosult hifacsúcs, a hausztórium biztosítja a növényekből való tápanyagfelvételt a gomba számára.[5] Többségüknél csak a hausztórium jut be a növényi epidermisz sejtjeibe, de egyes fajok benőnek a levelekbe, ekkor a hausztóriumok a mélyebben található növényi sejtrégetekben találhatók.[2]
Védekezés szerkesztés
A gyakorlati növényvédelemben általában vegyszerekkel (fungicidekkel), agrotechnikai módszerekkel és ellenálló növényfajták nemesítésével igyekeznek a kórokozók elszaporodását meggátolni.[1] Az integrált és ökológiai növényvédelemben ásványi eredetű anyagokkal (pl. szilikátok, paraffinolaj, nátrium-bikarbonát), növényi olajokkal (pl. narancsolaj), valamint más mikroorganizmusokkal, pl. a lisztharmatok természetes ellenségeivel is védekeznek ezen kórokozók ellen.[6][7]
Szaporodás, életciklus szerkesztés
A lisztharmatgombák többsége szexuális és aszexuális módon egyaránt képes szaporodni.[8] Az aszexuális szaporodás konídiumokkal (exogén ivartalan szaporítóképletekkel) történik. A konídiumok hifákon található konídiumtartókon képződnek egyesével vagy láncokban. A képződés módja és a konídiumtartók, konídiumok alakja az egyes nagyobb lisztharmatgomba-csoportokra (nemzetségekre) jellemző tulajdonság. A gomba ily módon szaporodó formáját anamorf, vagyis ivartalan alaknak nevezzük. Mivel az anamorf alak számtalan konídiumot képez, főként ez a forma felelős a gazdanövények nagymértékű megfertőzéséért és a gyors terjedésért.
Több faj esetében megfigyelték az ún. mikrociklikus konídiogenezist.[9] Ennek során a konídiumok a csírázás után minimális hifális növekedést követően közvetlenül hozzák létre a konídiumtartókat.
A szexuális szaporodás a tömlősgombákra általában jellemző módon történik: a női ivarszerv (aszkogónium) egy ún. trichogint (párzófonalat) növeszt a hímivarszerv (anterídium) irányába, amin az utóbbi sejtmagjai eljuthatnak a női ivarszerv sejtmagjaihoz. A különböző párosodási típusú sejtmagok páronkénti elrendeződésével magpáros (dikariotikus) hifák alakulnak ki. Ezek és monokariotikus hifák alakítják ki a lisztharmatgombák termőtesteit, amelyeket kazmotéciumoknak nevezünk. Egyes dikariotikus hifákban (aszkogén sejtek) a két sejtmag összeolvad (azaz kariogámia zajlik le), majd számfelező osztódás (meiózis) játszódik le, amely haploid sejtmagokat eredményez. A magok tovább osztódhatnak mitotikusan. A keletkezett sejtmagokból alakulnak ki az aszkospórák az aszkuszon (tömlőn) belül. Az aszkospórák a megfelelő időjárási körülmények között kiszóródnak és új fertőzéseket indítanak.
A termőtestben keletkező aszkuszok száma és az azokban képződő spórák száma csoportonként (nemzetségre, esetleg fajra) jellemző bélyeg lehet. A kazmotéciumok a legtöbb esetben függelékeket hordoznak, amelyek alakja szintén jellemző tulajdonság az egyes nemzetségekben, vagy a nemzetségeken belüli kisebb csoportokban. Az egyszerű, hifaszerű függelékek általában a lágyszárú növényeket fertőző lisztharmatokra jellemzők.[10] A fás szárúak kórokozóinak függelékei általában bonyolultabbak: elágazók, vagy hurkokat, esetleg csavarokat képeznek.[2]
Abban az esetben, amikor a gombák anamorf és teleomorf alakja egyaránt ismert, ezeket együttesen holomorfnak nevezzük.
Források szerkesztés
- ↑ a b c Kiss, L. and O. Szentivanyi (2003). „Új megközelítések a lisztharmatgombák kutatásában: nemzetközi és hazai eredmények”. Növényvédelem (39), 215–231. o.
- ↑ a b c szerk.: Braun, U. and R.T.A. Cook: Taxonomic Manual of the Erysiphales (Powdery Mildews). CBS-KNAW Fungal Biodiversity Centre (2012)
- ↑ Nagy, Gyöngyvér Sz (2006. május 17.). „A Check-list of Powdery Mildew Fungi of Hungary” (amerikai angol nyelven). Acta Phytopathologica et Entomologica Hungarica 41 (1-2), 79–91. o. DOI:10.1556/aphyt.41.2006.1-2.8. ISSN 1588-2691.
- ↑ Takamatsu, Susumu (2013. július 1.). „Molecular phylogeny reveals phenotypic evolution of powdery mildews (Erysiphales, Ascomycota)” (angol nyelven). Journal of General Plant Pathology 79 (4), 218–226. o. DOI:10.1007/s10327-013-0447-5. ISSN 1610-739X.
- ↑ Martínez-Cruz, J., et al., (2014. október 1.). „The Podosphaera xanthii haustorium, the fungal Trojan horse of cucurbit-powdery mildew interactions” (angol nyelven). Fungal Genetics and Biology 71, 21–31. o. DOI:10.1016/j.fgb.2014.08.006. ISSN 1087-1845.
- ↑ Kiss, L., O. (2004. november 1.). „Biology and biocontrol potential of Ampelomyces mycoparasites, natural antagonists of powdery mildew fungi”. Biocontrol Science and Technology 14 (7), 635–651. o. DOI:10.1080/09583150410001683600. ISSN 0958-3157.
- ↑ Holb, Imre. A gyümölcsök és a szőlő ökológiai növényvédelme. Mezőgazda K. (2005)
- ↑ Glawe, Dean A. (2008. augusztus 4.). „The Powdery Mildews: A Review of the World's Most Familiar (Yet Poorly Known) Plant Pathogens”. Annual Review of Phytopathology 46 (1), 27–51. o. DOI:10.1146/annurev.phyto.46.081407.104740. ISSN 0066-4286.
- ↑ Kiss, Levente, Györgyi (2010. április 1.). „Microcyclic conidiogenesis in powdery mildews and its association with intracellular parasitism by Ampelomyces” (angol nyelven). European Journal of Plant Pathology 126 (4), 445–451. o. DOI:10.1007/s10658-009-9558-4. ISSN 1573-8469.
- ↑ Takamatsu, S. (2004. április 1.). „Phylogeny and evolution of the powdery mildew fungi (Erysiphales, Ascomycota) inferred from nuclear ribosomal DNA sequences” (angol nyelven). Mycoscience 45 (2), 147–157. o. DOI:10.1007/S10267-003-0159-3. ISSN 1340-3540.