Luxemburg az olimpiai játékokon

nemzet az olimpiai játékokon

Luxemburg sportolói összesen 29 olimpián vettek részt. A Luxemburgi Olimpiai és Sportbizottságot 1912-ben alapították meg, így a luxemburgi olimpikonok már részt vehettek az az évi stockholmi játékokon.

Luxemburg az olimpiai játékokon
Luxemburg zászlaja
Luxemburg zászlaja
NOB-országkód: LUX
OOBLuxemburgi Olimpiai és Sportbizottság
HonlapHivatalos honlap
Érmek
Arany
1
Ezüst
3
Bronz
0
Össz.
4

Nyári olimpiai játékok:
Téli olimpiai játékok:

Az utóbbi időkben került köztudomásra, hogy Michael Théato, aki az 1900-as párizsi játékokon versenyzett francia színekben, luxemburgi származású volt, ennek ellenére az általa nyert maratonért járó aranyat a NOB nem Luxemburgnak, hanem Franciaországnak jegyzi.

Luxemburg a téli olimpiai játékokon 1928-ban vett részt első alkalommal, és mindössze 7 téli játékokon képviseltette magát, ennek ellenére Luxemburg volt az egyike az első téli játékokon részt vevő országoknak, ám viszonylag kevés versenyszámban indultak. A hét olimpiájuk alatt két érmet szereztek: mindkettő ezüst, és Marc Girardelli nyerte 1992-ben.

Az ország St. Moritz-i első, és garmisch-partenkircheni második szereplése után Luxemburg tíz téli játékokon nem indított olimpikont. Az ország kis tengerszint feletti magassága miatt (a legmagasabb pont mindössze 560 méter magas) Luxemburgnak kis létszámú sportolója volt a téli sportok terén.

Azonban Marc Girardelli, az osztrák születésű alpesisíző felfedezése újabb lehetőséget adott az országnak a visszatérésre 1988-ban. A következő téli olimpiai játékokon, 1992-ben Albertville-ben Girardelli megnyerte Luxemburg első két téli olimpiai érmét az óriás-műlesiklás és a szuperóriás-műlesiklás versenyszámokban.

Sem Girardelli, sem Luxemburg nem szerzett érmet téli olimpiai játékon 1992 óta, de az ország visszatérését a téli játékokra nagyban elősegítette a következő sportünnepeken a két korcsolyázó, Patrick Schmit (1998-ban) és Fleur Maxwell (2006-ban).

Érmesek szerkesztés

Érem Név Olimpia Sport Versenyszám
2  Ezüst Joseph Alzin 1920. Antwerpen Súlyemelés Férfi nehézsúly
1  Arany Josy Barthel 1952. Helsinki Atlétika Férfi 1500 m
2  Ezüst Marc Girardelli 1992. Albertville Alpesisí Férfi óriás-műlesiklás
2  Ezüst Marc Girardelli 1992. Albertville Alpesisí Férfi szuperóriás-műlesiklás

Éremtáblázatok szerkesztés

Érmek a nyári olimpiai játékokon szerkesztés

Olimpia   Arany   Ezüst   Bronz Összesen
  1896, Athén nem vett részt
  1900, Párizs 0 0 0 0
  1904, St. Louis nem vett részt
  1908, London nem vett részt
  1912, Stockholm 0 0 0 0
  1920, Antwerpen 0 1 0 1
  1924, Párizs 0 0 0 0
  1928, Amszterdam 0 0 0 0
  1932, Los Angeles nem vett részt
  1936, Berlin 0 0 0 0
  1948, London 0 0 0 0
  1952, Helsinki 1 0 0 1
  1956, Melbourne 0 0 0 0
  1960, Róma 0 0 0 0
  1964, Tokió 0 0 0 0
  1968, Mexikóváros 0 0 0 0
  1972, München 0 0 0 0
  1976, Montréal 0 0 0 0
  1980, Moszkva 0 0 0 0
  1984, Los Angeles 0 0 0 0
  1988, Szöul 0 0 0 0
  1992, Barcelona 0 0 0 0
  1996, Atlanta 0 0 0 0
  2000, Sydney 0 0 0 0
  2004, Athén 0 0 0 0
  2008, Peking 0 0 0 0
  2012, London 0 0 0 0
Összesen 1 1 0 2

Érmek a téli olimpiai játékokon szerkesztés

Olimpia   Arany   Ezüst   Bronz Összesen
  1924, Chamonix nem vett részt
  1928, St. Moritz 0 0 0 0
  1932, Lake Placid nem vett részt
  1936, Garmisch-Partenkirchen 0 0 0 0
1948–1984 nem vett részt
  1952, Oslo 0 0 0 0
  1956, Cortina d’Ampezzo 0 0 0 0
  1960, Squaw Valley 0 0 0 0
  1964, Innsbruck 0 0 0 0
  1968, Grenoble 0 0 0 0
  1972, Szapporo 0 0 0 0
  1976, Innsbruck nem vett részt
  1980, Lake Placid 0 0 0 0
  1984, Szarajevó 0 0 0 0
  1988, Calgary 0 0 0 0
  1992, Albertville 0 2 0 2
  1994, Lillehammer 0 0 0 0
  1998, Nagano 0 0 0 0
  2002, Salt Lake City nem vett részt
  2006, Torino 0 0 0 0
  2010, Vancouver nem vett részt
  2014, Szocsi 0 0 0 0
Összesen 0 2 0 2

Érmek sportáganként szerkesztés

Érmek a nyári olimpiai játékokon sportáganként szerkesztés

Luxemburg érmei a nyári olimpiai játékokon sportáganként  
Sportág   Arany   Ezüst   Bronz Összesen
Atlétika 1 0 0 1
Súlyemelés 0 1 0 1
Összesen 1 1 0 2

Érmek a téli olimpiai játékokon sportáganként szerkesztés

Luxemburg érmei a téli olimpiai játékokon sportáganként  
Sportág   Arany   Ezüst   Bronz Összesen
Alpesisí 0 2 0 2
Összesen 0 2 0 2

Források szerkesztés

  • Luxembourg (angol nyelven). olympics.com. (Hozzáférés: 2021. július 31.)
  • Luxembourg (LUX) (angol nyelven). olympedia.org. (Hozzáférés: 2021. július 31.)