Vértanú
A vértanú/mártír olyan ember, aki egy eszméért, hitért áldozza életét, „vérével tanúskodik hite, eszméi mellett”. Félresikerült nyelvújításkori magyarítása: türmész.
A tántoríthatatlan, áldozatos, önmagát feláldozó hős. (Néha átvitt értelemben is használják.)
Etimológia szerkesztés
A szó a görög martüsz, martürosz "tanú" és martürion "tanúságtétel" szó nyomán, a latin martyr és martyrium formák közvetítésével jött létre; a "vértanú" jelentéskör az újtestamentumi görög szövegek alapján alakult ki.
Bibliai vértanúk az Ótestamentumban szerkesztés
A Katolikus Biblia Makkabeusok második könyvében található a hét testvér vértanúsága, akik inkább készek voltak mártírhalált halni, mint hogy a király parancsának engedelmeskedve feladják hitüket. Ezután borzalmas halált haltak. A király egyenként kínoztatta meg őket az édesanyjuk és a többi testvér szeme láttára. Kitépette a nyelvüket, lenyúzatta a bőrüket, levágatta kezüket és lábukat, majd rádobatta őket a tüzes serpenyőre.[1]
Kereszténység szerkesztés
A kereszténység számos vértanút tart számon.[2][3]
A keresztény mártír nem védekezik az erőszak megnyilvánulásakor, hitét megtartja. Jézus világosan kifejtette, hogy kitől féljen a keresztény: "Ne féljetek azoktól, akik a testet ölik meg, a lelket pedig meg nem ölhetik; hanem attól féljetek inkább, aki mind a lelket, mind a testet elvesztheti a gyehennában!" (Máté 10, 28) Emberektől nem kell félniük, hanem csak az Istentől féljenek, mert Ő nemcsak a testet, hanem a lelket is a kárhozatba taszíthatja.
Első századok szerkesztés
A keresztények úgy tekintenek Jézus Krisztusra – akit keresztre feszítettek – mint az első vértanúra. Jézus kivégzésének eszköze, a kereszt vallási jelkép lett.
Krisztus követőire is üldözés várt. Ennek első mártírja Szent István vértanú lett, akit halálra köveztek.[4] Az egyházi hagyomány alapján Pál apostolt karddal fejezték le, Pétert fejjel lefelé keresztre szegezték, testvérét Andrást szintén keresztre feszítették, Bertalan apostolt megnyúzták, majd lefejezték.
A keresztények üldözése, amely a római korban az 1. században kezdődött, kisebb-nagyobb hevességgel századokon át tartott. A keresztényeket a legkülönfélébb bűncselekményekkel vádolták hamisan. Gyakran földrengés, éhínség, járvány és más szerencsétlenségek kitöréséért őket okolták. A besúgók jutalom ellenében készek voltak elárulni ártatlanokat, akiket azután a birodalom elleni lázadókként, a vallás és a társadalom ellenségeiként elítéltek. Egyeseket keresztre feszítettek vagy lassú kínzás áldozatai lettek. Másokat vadállatokkal tépettek szét, vagy nyilvánosan elégettek az amfiteátrumokban. Büntetésük sokszor nyilvános ünnepségek szórakozása volt.[5]
Móra Ferenc Aranykoporsó című regényében így képzeli el a keresztényüldözések időszakát: "Most utaztam keresztül Maximianus országain, s ezért nem tudok másról álmodni, csak korbácsokkal, kínpadokkal, karóba húzott asszonyokkal, vadállatok elé dobott gyerekekkel. Az Alpesektől idáig keresztek szegélyezik az országutakat, és azokról keresztények rothadt húsát szaggatják le a vadállatok. Derékig a farkasok, azon felül a hollók és a keselyűk. Ahogy ezelőtt minden provinciának megvolt a nemzeti viselete, most nemzeti kínzóművészet alakult ki mindenütt. Szíriában a forró szurokkal töltött üst védi az isteneket, Kappadókiában az olvasztott ólom, Júdeában a fejsze (lefejezés), Pontusban a kerék (kerékbe törés). Galerius cézár nekem magamnak dicsekedett vele, hogy ő mennyivel emberségesebb isten, mint a keresztényeké. Az egy almatolvajt is örök tűzben sütögettet. Ő olyan rostélyt talált ki, amelyen a legöregebb keresztény is puhára sül egy óra alatt."[6]
Krisztus követői kénytelenek voltak elhagyott, néptelen helyeken elrejtőzni. Bujdostak "pusztákon és hegyeken, barlangokban és a földnek hasadékaiban..".[7] A római katakombák ezreknek nyújtottak menedéket.
Középkor szerkesztés
A középkorban a katolikus egyház és a pápaság lépett fel az eretnekeknek megbélyegzett emberek, csoportok és vallási reformerek ellen. Az inkvizíció feladata ezen eretnekek kinyomozása és megbüntetése volt.
A 13. században a katharok ellen szabályos népirtás volt.[8][9] Akik nem vonták vissza nézeteiket, azok közül sokan máglyán fejezték be az életüket.[10]
Egy 1200-as években elfogadott törvény a lombardiai eretnekekre kimondja, hogy megégetendők és ha nyomorult életüknek mégis megkegyelmeznének, akkor a nyelvük tépendő ki azért, mert az egyház hite ellen mertek támadni. A máglyahalál mint általános büntetés került be a Sachsenspiegelbe .[11]
Újkor szerkesztés
Európa szerkesztés
Az anabaptista mozgalmak idején a római katolikus, a református és az evangélikus egyház is részt vett az üldözésekben, mivel az anabaptistákat olyan csoportoknak állították be, akik hamis tanokat hirdetnek, és a népet hitehagyásba vezetik.
Az 1500-as évek közepére az anabaptista kivégzettek száma több ezer volt, akiket különféle kegyetlen módon kínoztak, majd öltek meg.[11] Ez a könyörtelen üldöztetés volt a felelős a mennoniták, az amishok, a dunkardok, a hutteriták és különböző csoportok Amerikába való tömeges kivándorlásáért.
Távol-Kelet szerkesztés
Tömeges mészárlást tartottak a kora újkori japán vezetők. Az 1580-as években spanyol ferencesek és dominikánusok is érkeztek a szigetországba, s a rendek meg a két ibériai ország rivalizálása is hozzájárult az első keresztényellenes rendeletek kibocsátásához. A simabarai felkelés után a kereszténység az 1850-es évekig hivatalosan üldözött maradt.
Modern kor szerkesztés
A második világháborúban Magyarországon Apor Vilmos a saját testével védelmezett a győri templomban magyar asszonyokat az orosz katonák ellen.
A keresztény misszionáriusoknak, pásztoroknak, és a keresztény hitre áttérteknek ma is vannak vértanúi, elsősorban a harmadik világban.[12][13] A különböző egyházaknak viszont eltérő a véleményük, hogy kik tekinthetők mártírnak.
Iszlám szerkesztés
.jpg)
Az Iszlám vallás követőinek nagy része önkéntes mártíroknak tekinti azokat a hívőket, akik a saját életüket áldozzák fel a "hitetlenek"-kel szembeni harcban, a dzsihádban.
Júdaizmus szerkesztés
A középkorban a keresztény Európában a zsidókra úgy tekintettek, mint Jézus halálának és szenvedésének okozóira. A spanyol inkvizíció által kivégzettek nagy része zsidó vallású volt, miután azok megtagadták a kereszténységre való áttérést. A zsidóság elleni, szervezett, erőszakos, gyakran halállal végződő akciók a 11. századtól állandó jelenségei voltak Európának.[14]
Politikai értelemben szerkesztés
- Politikai, hazafias kiállás is vezethet mártíromsághoz, például az aradi vértanúk kivégzése.
A 20. században mártírnak tekintik Martin Luther Kinget, Erzsébet hesseni hercegnőt és Dietrich Bonhoeffert is.
Bélyegeken szerkesztés
Számos ország ad illetve adott ki emlékbélyegeket vértanúkról.
- A Magyar Posta 1945. október 6-án hozta forgalomba Vértanúk című, 8 értékből álló sorozatát, antifasiszta vértanúk emlékére.
- A Magyar Posta 1989. október 6-án „Az aradi vértanúk emlékére” címen bélyegblokkot adott ki.
Lásd még szerkesztés
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ 2. Makkabeus 7. rész
- ↑ Keresztény mártírok. [2010. április 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. augusztus 7.)
- ↑ „A XX. század a keresztény vértanúk százada” – Andrea Riccardi, a Sant’Egidio közösség alapítójának előadása
- ↑ Apostolok Csel. 7,58-60
- ↑ E. G. White: Korszakok nyomában
- ↑ Rubicon, 2008/7-8 szám
- ↑ Zsidókhoz írt levél 11, 38
- ↑ Lemkin, Raphael. Lemkin on Genocide. Lanham, Maryland: Rowman & Littlefield
- ↑ Pegg, Mark Gregory. A Most Holy War: The Albigensian Crusade and the Battle for Christendom. Oxford, UK: Oxford University Press
- ↑ Martin, Sean (2005), The Cathars: The Most Successful Heresy of the Middle Ages, Pocket Essentials, ISBN 1-904048-33-1
- ↑ a b Szimonidesz Lajos: Zsidóság és kereszténység
- ↑ El Salvador: Romero érsek meggyilkolása Archiválva 2017. február 2-i dátummal a Wayback Machine-ben, latin-amerika.hu
- ↑ India: Mob kills Adventist pastor, news.adventist.org
- ↑ Rubicon, 2008/07-08
További információk szerkesztés
- A Magyar katolikus lexikon szócikke a vértanúkról
- Angelo Amato érsek a vértanúságról kiadott dekrétumokról, Magyar Kurír, 2010. 07. 05
- Vértanúakták és szenvedéstörténetek; szerk. Vanyó László, ford. Vanyó László et al.; Szt. István Társulat, Bp., 1984 (Ókeresztény írók)
- Eberhard Schockenhoff: Elszántság és szembeszegülés. A vértanúk életének tanúságtétele; ford. Lukács József / Gárdonyi Máté: Magyar vértanúk a 20. században; Vigilia, Bp., 2016
- "Tanúságtétel, hit és küldetés". Görögkatolikus vértanúk a Kárpát-medencében; szerk. Szabó Sándor; Hierotheosz Egyesület, Debrecen, 2020
- Simonné Pesthy Monika: Vértanúk és keresztény identitás a negyedik századi görög enkómionokban; Corvina, Bp., 2021 (Keleti források)
- Hősök, mártírok, áldozatok, szentek; szerk. Csízy Katalin, Hóvári János; KRE–L'Harmattan, Bp., 2021 (Károli könyvek. Tanulmánykötet)
- Papp Faber Erika: Ragyogó csillagok. XX. századi vértanú püspökeink; Romanika, Bp., 2022 (Romanika-kiskönyvtár)
