Madarak és fák napja

évente május 10-én megrendezett esemény Magyarországon az 1902-ben Herman Ottó és Chernel István ornitológus kőszegi Állatvédő Egyesületének ötlete alapján, hivatalosan országos rendezvénnyé 1906-ban vált

A madarak és fák napja a Föld napjának a testvérünnepe, amelynek célja, hogy különböző megemlékezésekkel, rendezvényekkel a társadalom, különösen az ifjúság természetvédelem iránti elkötelezettségét kialakítsa, elmélyítse. Időpontja a hatályos természetvédelmi törvény szerint minden év május 10-e. A hagyomány immáron több mint százéves. Megszervezésének közvetlen előzménye a „mezőgazdaságra hasznos madarak” védelme érdekében 1902-ben kötött párizsi egyezmény,[1] mely után Chernel István ornitológus még ebben az évben megszervezte az első madarak és fák napját. Az esemény iskolai keretek közé az Apponyi Albert vallási- és közoktatásügyi miniszter által 26.120/1906 számon kiadott rendelet által került ki, melynek értelmében az elemi népiskolákban minden év májusában vagy júniusában kellett „természetvédő” és „erkölcsnemesítő” szellemben méltatni a Madarak és Fák Napját.

Chernel István ornitológus az első magyarországi madarak és fák napja szervezője
Tengelic a madáretetőn

Története szerkesztés

 
Balatonfüredi fenyőfák

Klebelsberg Kuno 1931-es rendeletéből kiderül, hogy az emléknap az amerikai Madarak napja (Birds day) és a Fák napja (Arbor day) alapján született meg. Ezen a napon a tanító hagyományosan “szép, emelkedett és beható előadást tart a madarak életéről, a természet háztartásban való jelentőségéről, az ember gazdaságaiban, de lelkületében játszott szerepéről is”. A fákkal kapcsolatban az oktató “a fák jelentőségét fejtegeti”, a lényeg azonban az, hogy minden gyermek ültessen egy fát, mely fa “azután magával a gyermekkel növekszik, és így a gyermek lényéhez fűződik”.

Az első világháború és az azt követő évtized alatt veszített jelentőségéből “ez a szép, a lelkület finomítására annyira alkalmas, poétikus intézmény”. Klebelsberg azonban Apponyi Albert felé tanúsított tiszteletével indokolja a szokás felújítását: “újból teljes érvényt igyekszem szerezni annak a fennkölt szellemből fakadó rendelkezésének, mellyel a magyar erdők, mezők dalos madarainak és a fáknak megvédelmezését kívánta elérni akkor, amikor a fogékony gyermeklelket a madarak és fák szeretete felé igyekezett gyöngéden hajlítani”. A miniszter rendeletében visszajelzést is előír annak ellenőrzésére, hogy az iskolákban megtartják-e a Napot, milyen eredménnyel, ültetnek-e fákat, az iskolák rendelkezésére áll-e minden szükséges segítség, illetve konkrétan Herman Ottó Madarak hasznáról és káráról című munkája[2] a birtokukban van-e. Klebelsberg meggyőződése szerint a hagyomány újraélesztésével “a fa és bokor szeretete elterjed a nép között, mert annak megóvásával és ápolásával együtt önként föltámad és gyökeret ver a nép szívében, értelmében egyaránt a hasznos madarak védelme is”.

A második világháború és az államszocializmus évei alatt ha feledésbe nem is merült, de kisebb jelentőséggel bírt ez a jeles nap (vélhetően amerikai eredete és a dualizmusban, később a Horthy-rendszerben történt meg-, majd újjászületése miatt).

Határokon túl szerkesztés

A madarak és fák napját a két világháború között az első csehszlovák köztársaság iskoláiban is megünnepelték.

Irodalom szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  • Herman Ottó: A madarak és fák napja Magyarországon. Történeti vázlat; Hornyánszky Ny., Bp., 1906 (hasonmásban: 2014)
  • Krécsy Béla: A fák és madarak napja az iskolában; Markovits-Garai Ny., Bp., 1907
  • Vaday József: A madarak és fák napja. Vezérfonal iskolai ünnepélyekhez; 2. bőv. kiad.; szerzői, Nagyvárad, 1909
  • Madarak és fák napja. Környezetvédelem a századfordulón. Régmúlt idők versei, elbeszélései az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum anyagából; szerk. Madárné Gyurján Ildikó; OPKM–XVIII. Kerületi Pedagógiai Intézet és Helytörténeti Gyűjtemény, Bp., 2001
  • Hartl Éva: Madarak és Fák Napja a XX. század első felében Magyarországon, 1906–1944; NYME, Sopron, 2007

Jegyzetek szerkesztés