A magasugrás atlétikai versenyszám, az ugrószámok egyike. A magasugrónak két állvány között elhelyezett léc felett kell átugrania anélkül, hogy a lécet leverné. A nekifutó legalább 15 m hosszú, az ugróléc pedig 3,09–4,52 m hosszú, tömege 2 kg. Az állványok magasságát úgy határozzák meg, hogy legalább 10 cm-rel magasabbak legyenek, mint az a maximális magasság, amire a léc helyezhető a verseny közben. A leérkezőhely egy habszivacsdomb, amelynek a magassága 1,3 m, hossza 5 m, szélessége 3 m.

Története szerkesztés

Az afrikai watusi fekete törzsek a magasugrást férfivá avatási szertartásként alkalmazták. A középkorból maradt ránk néhány feljegyzés és rajz, amely bizonyítja, hogy a magasugrást a katonai kiképzési gyakorlatokon kívül a szórakozásszerű vetélkedések során Európában is űzték. Az 1700-as években a gimnasztika mozgásanyagához tartozott.

Az első magasugró atlétikai rekordot 1861-ben jegyezték fel Nagy-Britanniában. A korai technikáról sajnos csak homályos emlékek maradtak fenn. Kezdetben a katonai akadályugrásnak megfelelően, a lécre merőlegesen futva, lábukat zsugorhelyzetbe felkapva ugrottak.

Később már a merőlegesnél kisebb szögű nekifutásból, ülőhelyzetben haladtak át a léc felett és a lendítő lábra érkeztek a homokba; ez volt a lépőtechnika. A láblendítés hatékonyságának növelésével az ugrók egyre jobban eldőltek a felugróláb irányába a léc felett, ezzel gazdaságosabbá tették az ugrást. A homokba lábváltással, az ugrólábra érkeztek. E technikával (ollózótechnika) az amerikai Sweney már 1895-ben 197 cm-t ugrott.

A férfiaknál 1896 óta, a nőknél 1928-tól olimpiai versenyszám.

1936-ban a berlini olimpián Kádárné Csák Ibolya aranyérmet szerzett magasugrásban, majd 1938-ban Európa-bajnokságot nyert.

Az 1968-as mexikói olimpián Dick Fosbury amerikai magasugró alkalmazta elsőként azt a ma már szinte általánosan használt technikát, mely során köríven futva közelítette meg a lécet, majd ugrás közben a hátára fordult (ez az ún. „Fosbury Flop”). Ezzel aranyérmet szerzett és 224 cm-es magassággal új olimpiai csúcsot állított fel.[1]

Képgaléria szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

Források szerkesztés

Magyar nagylexikon XII. (Len–Mep). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2001. 375. o. ISBN 963-9257-07-9  

Kapcsolódó szócikkek szerkesztés

Irodalom szerkesztés


További információk szerkesztés