Magyarcsernye

	Magyarcsernye; (Нова Црња / Nova Crnja)
	A római katolikus templom
	; Magyarcsernye; címere
	; Magyarcsernye; címere
	; Magyarcsernye emblémája
	; Magyarcsernye emblémája
	Közigazgatás
Ország	Szerbia
Tartomány	Vajdaság
Körzet	Közép-bánsági
Község	Magyarcsernye
Rang	város
Alapítás éve	1792
Polgármester	Tóth László (VMSZ)
Jegyző	Oláh Attila
Irányítószám	23218
Körzethívószám	+381 23
Rendszám	ZR
Testvérvárosok	Lista Nagyszénás; Bakonycsernye; Lőrincfalva
	Népesség
Teljes népesség	1509 fő (2011) +/-
Népsűrűség	55 fő/km²
	Földrajzi adatok
Tszf. magasság	70 m
Terület	33,7 km²
Időzóna	CET, UTC+1
	Elhelyezkedése
	é. sz. 45° 40′, k. h. 20° 36′Koordináták: é. sz. 45° 40′, k. h. 20° 36′
	Magyarcsernye; weboldala
	A Wikimédia Commons tartalmaz Magyarcsernye; témájú médiaállományokat.

Magyarcsernye (szerbül Нова Црња / Nova Crnja) város és község Szerbiában, a Vajdaságban, a Közép-bánsági körzetben, az azonos nevű község központja.

Fekvése szerkesztés

Nagybecskerektől északkeletre, a szerb-román határ közelében fekvő település.

A község települései szerkesztés

Bővebben: Magyarcsernye község

Magyarcsernye községhez a következő települések tartoznak (zárójelben a szerb név szerepel):

Bozitópuszta (Александрово / Aleksandrovo)
Klári (Радојево / Radojevo)
Leónamajor (Војвода Степа / Vojvoda Stepa)
Magyarcsernye (Нова Црња / Nova Crnja)
Szerbcsernye (Српска Црња / Srpska Crnja)
Tóba (Тоба / Toba)

Magyarcsernye és Tóba magyar, a többi település szerb többségű.

Története szerkesztés

Magyarcsernye a zsombolyai uradalomhoz tartozó Buzitova nevű pusztán alakult ki.

1798-ban Csekonics József tábornok, Szeged környéki kertészeket telepített ide. Az itt kialakult telep kezdetben csak kisszámú családból állott. A Rácz-Czernyától egy órányira fekvő települést hol Buzitovának, hol Magyar-Czernyának nevezték.

1824-től, Csekonics József tábornok halála után, a település földesura Csekonics János lett, aki igyekezett a pusztából rendes falut kialakítani, ezért 1828-ban tehát Csősztelekről újabb magyar telepeseket hívott Buzitovára, és az újonnan idetelepülőkkel az uradalom 1829-ben 30 évre új szerződést kötött, melynek értelmében a szerződő telepítvényesek minden hold föld után évenként 3 pengő forintot tartoznak fizetni.

1828-ban iskolaházat építtetett a község, mely ideiglenes imaházul is szolgált. Egy évre rá, 1829-ben keletkezett a plébániája is, majd 1842-ben Csekonics János az alapkövet is letette a templomhoz, mely 1844-ben el is készült.

1831-ben nagy kolerajárvány pusztított a faluban. Ekkor az elhaltak száma 392 volt.

1849. január 21-én az egész lakosság a Maroson túlra menekült a közeledő szerviánusok elől. Mivel az ellenség az egész helységet üresen találta, azt kirabolta és felgyújtotta. Ekkor égett el a plébánia levéltára is. Az elmenekült magyar lakosság csak 1849. május 7-én tért vissza elhagyott otthonaiba.

1849. júliusában ismét a kolera pusztított a településen, amely augusztus hónapban 87 áldozatot követelt.

1863-ban nagy volt az ínség, minek ideje alatt Csekonics János földesúr a szűkölködők között naponként 30 kenyeret osztatott szét és 5600 mérő búzát és 5000 forintot adott nekik kölcsönképen.

1869-1872. között nagy árvizek borították el a határt, még a szomszédos községeket is csak csónakon lehetett megközelíteni.

1906-ban újabb nagy tűzvész pusztított a településen.

1910-ben 4138 lakosából 3849 magyar, 127 német, 107 szerb volt. Ebből 3960 római katolikus, 108 görögkeleti ortodox volt.

Népesség szerkesztés

Demográfiai változások szerkesztés

Demográfiai változások
1948	1953	1961	1971	1981	1991	2002	2011
3185	3310	3317	2911	2739	2353	1861^[2]	1509^[1]

Etnikai összetétel szerkesztés

Nemzetiség	Szám	%
Magyarok	1574	84,57
Szerbek	112	6,01
Cigányok	87	4,67
Jugoszlávok	35	1,88
Horvátok	5	0,26
Németek	4	0,21
Románok	3	0,16
Macedónok	1	0,05
Albánok	1	0,05
Egyéb/Ismeretlen^[3]