Marossolymos
Marossolymos (románul: Șoimuș, németül: Scholmosch) falu Romániában, Hunyad megyében.
| Marossolymos (Șoimuș) | |
 | |
| Az ortodox fatemplom | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Románia |
| Történelmi régió | Erdély |
| Fejlesztési régió | Nyugat-romániai fejlesztési régió |
| Megye | Hunyad |
| Község | Marossolymos |
| Rang | községközpont |
| Irányítószám | 337450 |
| SIRUTA-kód | 91349 |
| Népesség | |
| Népesség | 1205 fő (2021. dec. 1.) |
| Magyar lakosság | 37[1] |
| Népsűrűség | 17,57 fő/km² |
| Földrajzi adatok | |
| Terület | 68,59 km² |
| Időzóna | EET, UTC+2 |
| Elhelyezkedése | |
 | |
 é. sz. 45° 55′ 01″, k. h. 22° 53′ 23″Koordináták: é. sz. 45° 55′ 01″, k. h. 22° 53′ 23″ | |
 | |
| Marossolymos weboldala | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Fekvése szerkesztés
Dévától 5 km-re északnyugatra, a Maros jobb partján fekszik.
Története szerkesztés
1278-ban említették először. Nevét a dévai vár itt élő solymászairól kaphatta. 1427-ben oppidum, vámmal és sóraktárral. 1440-ben Hunyadi János és testvére adományul kapta II. Ulászló királytól. 1453-ban Déva várának uradalmához tartozott. 1465-ben Nádasdi Ungor Jánosé volt, majd Szobi Mihály tulajdonába került. 1528-tól az 1580-as évek elejéig a szerb származású Cserepovics család, majd 1610-ig a Zalasdi család birtokolta.[2] A 17. századtól legnagyobb birtokosa a Barcsay család. 1730-ban a Barcsayakon kívül a Bethlen, a Szentmihályi, a Zalányi és a Nopcsa családnak is volt benne udvarháza. Református egyháza egy 1634-ben írott feljegyzés szerint korábban anyaegyház, a 17. században csak filia volt,[3] de a század folyamán a Barcsay, a Zeyk, a Naláczi, a Brádi, a Vadas és az agyagfalvi Goró nemesi családok ismét saját papot tartottak fenn.[4] 1784-ben a felkelők feldúlták nemesi kúriáit, tönkretették a református templomot és megölték a papot. A templomot ezután Barcsay Ábrahámné Bethlen Zsuzsanna állíttatta helyre. 1818-ban járási székhely volt.[5]
Közelében Asztalos Sándor honvédei 1848. november 16-án szétverték a román parasztfelkelők egyik táborát.
Református egyháza 1888-ig volt anyaegyház. A két világháború között a hívek elapadása miatt megszűnt, templomának harangját Málnásfürdőre szállították. Határának legnagyobb birtokosai 1910-ben az államkincstár, a Lugoșana bank, valamint Kompolty Aladár és társa voltak.
A Maros hídját először 1890-ben építették föl fából, majd ezt 1908-ban vashídra cserélték.[6] 1920 körül kivált belőle Balátatelep.
Lakossága szerkesztés
- 1850-ben 935 lakosából 797 volt román, 60 cigány, 56 magyar és 18 német nemzetiségű; 855 ortodox, 44 református és 32 római katolikus vallású.
- 1910-ben 1290 lakosából 1095 volt román és 156 magyar anyanyelvű; 1120 ortodox, 104 római katolikus, 44 református és 15 zsidó vallású.
- 2002-ben 1177 lakosából 1115 volt román és 44 magyar nemzetiségű; 1101 ortodox, 36 római katolikus és 13 református vallású.
Látnivalók szerkesztés
- 1705-ben épült ortodox fatemplom. Oltárának egyik tartóköve a miciai római táborból való.
Híres emberek szerkesztés
- 1794 után itteni birtokán élt Barcsay Ábrahám költő.
- 1816-ban Kazinczy Ferenc itt látogatta meg Barcsay Ábrahámnét.
- Itt született 1839-ben Barcsay Kálmán főispán.
- Itt született 1865-ben Goró Lajos könyvillusztrátor.
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ [1]
- ↑ Kelemen Lajos: Marossolymos, in: Művészettörténeti tanulmányok, II. kötet, Kriterion, Bukarest, 1982
- ↑ Dáné István: A V.-Hunyadi Zarándival egyesült egyházmegye- és azon egyházmegyébeni egyházak történelme. In Az erdélyi reformata anyaszentegyház névkönyve 1863-ra. Kolozsvártt, 1863, 9. o.
- ↑ Buzogány Dezső – Ősz Sándor Előd: A hunyad-zarándi református egyházközségek történeti katasztere. 3. Kolozsvár, 2007, [67]–108. o.
- ↑ Vasile Ionaș: Istoricul administrației în județul Hunedoara, in Ioan Sebastian Bara – Denisa Toma – Ioachim Lazăr (Coord.): Județul Hunedoara, vol. 2. Deva, 2012, 229. o.
- ↑ Victor I. Șuiaga: Deva. 1. köt., Deva, 2010, 32. o. [2][halott link] PDF
Források szerkesztés
- Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek: A középkori erdélyi püspökség templomai I–II. 2. bőv. kiadás. Gyulafehérvár: Római Katolikus Érsekség. 2000. ISBN 973-9203-56-6
.svg){kind=small}