Massimo Ranieri
Massimo Ranieri (születési nevén Giovanni Calone, Nápoly, 1951. május 3. –) olasz énekes, színész, televíziós műsorvezető, szinkronszínész és színigazgató.[1]
| Massimo Ranieri | |
 | |
| Életrajzi adatok | |
| Születési név | Giovanni Ranieri |
| Álnév | Massimo Ranieri |
| Született | 1951. május 3. Nápoly |
| Pályafutás | |
| Műfajok | popzene |
| Hangszer | ének, billentyűs hangszerek, gitár |
| Díjak |
|
| Tevékenység | |
| Kiadók |
|
| Massimo Ranieri weboldala | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Massimo Ranieri témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Életrajza szerkesztés
Fiatalkora szerkesztés
Ranieri Nápoly Santa Lucia városrészében egy nyolcgyermekes család ötödik gyermekeként jött világra. 10 évesen a fiatal Giovanni éttermekben és esküvői fogadásokon énekelt. Nagyjából négy évvel később fedezte fel egy zenei producer, aki New Yorkba reptette, ahol Giovanni Rock néven felvették az első kislemezét.
Énekesi pályafutása szerkesztés
Ranieri 1964-ben négy dalt rögzített: Tanti auguri signora, Se mi aspetti stasera, Non chiudere la porta, és La Prima Volta. Ezek egyike sem bizonyult sikeresnek, leginkább azért mert a fiatal Giovanni ekkor mutált. Két évvel később Massimo Ranieri művésznéven ismét szerencsét próbált. 1966-ban a "Bene Mio" dallal szerepelt először televízióban. Egy évvel később ismét a tévék képernyőire került, amikor a "Pietà per chi ti ama" dalt adta elő. 1968-ban két újabb dalt vett fel, melyek címei "Da Bambino", Ma L'amore cos'è" és "Preghiera".
Csak 1969-ben ért el sikert, és akkor lett tini bálvány, mikor élő televíziós adásban énekelte el az "O Sole Mio" dalt. Ebben az évben egy sor slágere lett: "Rita", "Se bruciasse la citta", "Quando l'amore diventa poesia", "Il mio amore resta sempre", "Rose rosse" és "Zingara". 1970-ben a következő dalokkal ért el sikert: "Vent'anni", "Sogno d'amore", "Sei l'amore mio", "Aranjuez Amore Mio", és "Candida".
1971-ben Ranieri a következő énekeket rögzítette: "Adagio Veneziano", "Via del Conservatorio" és "Io e Te". Ő képviselte Olaszországot az 1971-es Eurovíziós Dalfesztiválon Írországban, Dublinban, ahol "L'Amore E' Un Attimo" számával ötödik lett. 1972-ben jelent meg tőle a "Ti Ruberei", az "O Surdato 'nnamurato" és az "Erba di Casa Mia". 1973-as száma az "Amo Ancora Lei". Abban az évben visszatért az Eurovíziós Dalfesztiválra, és Luxemburgban "Chi sarà con te" számmal képviselte Olaszországot, mellyel 13. lett. 1974.ben a következő kislemezei jelentek meg: "Te Voglio Bene Assaie", "Immagina" és "Per Una Donna".
1988-ban tért vissza az énekléshez a "Perdere l'amore" című dallal, mely abban az évben meg is nyerte a Sanremói Dalfesztivált. 1997-ben még egyszer visszatért, akkor "Ti parlerò d'amore" volt a dala címe.
2007. februárban egy olasz koncerttúrát szervezett, melynek a "Canto perché non-so nuotare...da 40 anni" címet adta, s több mint két évig tartott, 500 előadás volt ezalatt, és CD valamint platina DVD is született belőle.
Színészi pályafutása szerkesztés
1970 Ranieri úgy döntött, belekóstol a színészkedésbe. Az első film, amiben szerepelt, a Metello viszonylag lelkes fogadtatást kapott, és a címszereplő megformálásért neki ítélték a David DiDonatello legjobb színésznek járó díját. Ugyanebben az évben Anna Magnanivel közösen szerepelt a La Sciantosa című filmben.
1974-ben forgatta a Salvo D'Acquisto filmet, melyben egy olyan karabélyost formált meg, akit a nácik a második világháború során kivégeztek.
Mikor 1975-ben énekesi pályafutása hanyatlani kezdett, a színészkedésre kezdett koncentrálni. Mind a mozis, mind a színházi előadások előtérbe kerültek. Együtt dolgozott Mauro Bolognini, Giuseppe Patroni Griffi, Giorgio de Lullo, Giorgio Strehler és Maurizio Scaparro rendezőkkel, Molière-től és Shakespeare-től kezdve modern drámákig és musicalekig mindenben szerepelt. .
1996-ben Ranieri kölcsönözte Quasimodónak a beszéd és az énekhangját a Disney A Notre Dame-i toronyőr olasz változatában. A folytatásban is az ő hangján szólalt meg a szereplő.
2004-ben szerepelt először francia filmen, a Les Parisiens trilógiában, ahol egy utcai színészt alakított. 2005-ben egy hosszú betegeskedés után az "Accussì Grande" részeként tért vissza a színpadra. 2007-ben a Civico 0 dokumentumfilmben szerepelt, ahol Guilanót, egy gyümölcsárust alakított, aki édesanyja halála után hajléktalanná válik. 2008-ban szerepelt a L'Ultimo Pulcinellában.
2009-ben a Maurizio Scaparro rendezte Polvere di Baghdadban a történetmesélőt alakította.
2010-ben Massimo szerepelt a Passione című dokumentumfilmben, melyben Nápoly zenei történetét mutatták be, s melyet az olasz-amerikai származású John Turturro rendező rendezett. 2010. novemberben a klasszikus 2010. novemberben a Filumena Marturano alapján az olasz RAI Unoio produkciójában elkészült minisorozatban szerepelt, ahol Mariangela Melato alakította a címszerepet. Massimo Filumena férjét, Domenico Sorianót alakította.
Egyéb tisztségek szerkesztés
2002. október 16-án Massimo Ranierit nevezték ki az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet jószolgálati nagykövetének.[2]
Magánélete szerkesztés
Ranieri soha sem házasodott meg. 1971-ben azonban nevére vett egy lányt, Cristianát, aki Franca Sebastianivel közös kapcsolatából született. A lány nevelésében nem kellett részt vennie, mert elmondása szerint túl fiatal és tapasztalatlan volt az apasághoz, valamint ezzel rongálták volna a karrierjét. Ezután semmilyen nőhöz nem fűzte kapcsolat. Lányával egészen addig nem találkozott, míg majdnem 20 éves nem lett.
2007. elején úgy döntött, nyilvánosan is felvállalja a lányát, és egy nyilvános televíziós felvételen megölelte. Ez apa és lánya közti könnyes újratalálkozás volt.
2011. júliusban nagyapa lett.[3]
Filmográfia szerkesztés
Mozi szerkesztés
- Metello (1970)
- Cerca di capirmi (1970)
- Bubù (1971)
- The Light at the Edge of the World (1971)
- Incontro (1971)
- Chronicle of a Homicide (1972)
- The Cousin (1974)
- Salvo D'Acquisto (1974)
- Death Rage (1976)
- Born Winner (1976)
- Hot Potato (1979)
- Habibi, amor mío (1981)
- Priest of Love (1981)
- L'ultima volta insieme (1981)
- Chaste and Pure (1981)
- Il carabiniere (1981)
- Legati da tenera amicizia (1983)
- Volare! (1997)
- Fondali notturni (2000)
- Legami di famiglia (2002)
- Les parisiens (2004)
- Le courage d'aimer (2005)
- Fuga (2005)
- Civico zero (2007)
- L'Ultimo Pulcinella (2008)
- What War May Bring (2010)
- Passione (2010)
- La meravigliosa avventura di Antonio Franconi (2011)
- Capitan Basilico 2 – I Fantastici 4+4 (2011)
- Scossa (2011)
- La macchinazione (2016)
- Bloody Richard (2017)
Televízió szerkesztés
- Tre donne (1971)
- Una città in fondo alla strada (1975)
- Storie della camorra (1978)
- I ragazzi di celluloide (1981)
- La vela incantata (1982) – TV Film
- All'ombra della grande quercia (1984)
- Nata d'amore (1984)
- I ragazzi di celluloide 2 (1984)
- Atto d'amore (1986) – TV Film
- L'ombra nera del Vesuvio (1987)
- Lo scialo (1987)
- Rinaldo in campo (1989) – TV Film
- Il ricatto (1989)
- Il prezzo del denaro (1995) – TV Film
- La casa dove abitava Corinne (1996) – TV Film
- Angelo nero (1998) – TV Film
- Ama il tuo nemico (1999)
- Un bacio nel buio (2000) – TV Film
- Io ti salverò (2002) – TV Film
- Storia di guerra e d'amicizia (2002)
- Camera Café (2004–2005)
- Operazione pilota (2007)
- Senza via d'uscita – Un amore spezzato (2007)
- Filumena Marturano (2010) – TV Film
- Napoli milionaria (2011) – TV Film
- Questi fantasmi (2011) – TV Film
- Sabato, domenica e lunedì (2012) – TV Film
Dublőri szerepek szerkesztés
Animáció szerkesztés
- Quasimodo az A Notre Dame-i toronyőrben
- Quasimodo az A Notre Dame-i toronyőr 2. – A harang rejtélyében
Élő szereplős szerkesztés
- Albert Goldman a The Birdcage-ben
- Ernie Smuntz az Egértanyában
- Mercutio a Rómeó és Júliában
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ Massimo Ranieri's dubbing contributions. Antoniogenna.net. (Hozzáférés: 2019. július 6.)
- ↑ Get Involved: Massimo Ranieri. FAO.org. [2009. november 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. február 21.)
- ↑ Ranieri's Daughter
