Megmaradt kert
A Megmaradt kert (hagyományos kínai: 留園, egyszerűsített kínai írás: 留园, pinjin, hangsúlyjelekkel: Liú Yuán) a négy leghíresebb hagyományos kínai kert egyike Szucsou () városában. Nevét a sok viszontagság utáni fennmaradása miatt kapta, de a kínai nyelv sajátosságai miatt másféleképpen is értelmezhető: egyik volt tulajdonosáról „Liu kertjének”, valamint a „Bolyongás kertjének”.[1] (A másik három kiemelt fontosságú kert a Hálók mesterének kertje, a Szerény hivatalnok kertje és az Oroszlánliget.) 1997-ben lett a világörökség része. A kertben őrzik az UNESCO által ugyancsak védett kulturális örökséget képező két zenei stílus, a suocsang () (评弹) és a kucsin () zene felvételeit, előadásmódját is.
| Szucsou klasszikus kertjei Megmaradt kert | |
| Világörökség | |
 | |
| Szikla a kertben: „Felhő koronázta csúcs” | |
| Adatok | |
| Ország | Kína |
| Világörökség-azonosító | 813 |
| Típus | Kulturális helyszín |
| Kritériumok | I, II, III, IV, V |
| Felvétel éve | 1997 |
| Elhelyezkedése | |
 Megmaradt kert
Pozíció Kína térképén
| |
 é. sz. 31° 19′ 03″, k. h. 120° 35′ 17″Koordináták: é. sz. 31° 19′ 03″, k. h. 120° 35′ 17″ | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Megmaradt kert témájú médiaállományokat. | |
Története szerkesztés
A megmaradt kert Szucsou () óvárosának Csangmen () (阊门) kapuján kívül helyezkedik el. A kert építtetője egy megvádolt, majd a vádak alól felmentett hivatalnok, Hszü Taj-si () volt 1593-ban. Eredetileg Keleti kertnek hívták, tervező-építője Csou Si-cseng () (周时臣) volt. Sziklakertje gyorsan nagy sikert aratott a szakértők körében.
1798-ban egy új tulajdonos, Liu Szu () jelentősen átépíttette, fenyőkkel, bambuszligetekkel egészítette ki, és egy híres verssor nyomán „Hűvös zöld falunak” nevezte el. Tizenkét újabb hatalmas „tudós-követ”, taj-tavi sziklát is elhelyezett a kertben. A kert ekkor kapta a Liu kertje nevet a népnyelvben. Már 1823-tól megnyitották a közönség számára, és divatos pihenőhellyé vált.
1873-ban egy újabb hivatalnok, Seng Kang () lett a tulajdonosa, aki három éve munkával kijavíttatta a tajping-felkelés okozta károkat. Ekkor kapta a jelenlegi nevét, ami hangzásban megegyezik az előző tulajdonos nevéről hagyományossá vált elnevezéssel, de utal a megmaradásra és a kerti barangolásra is.
A kert állapota később újra leromlott, a második kínai–japán háború idején lovakat tartottak benne. A Kínai Népköztársaság megalakulása után újra renoválták és 1954-ben megnyitották a nagyközönség előtt. 2000-ben került fel a többi szucsou ()i kert mellé a világörökségi listára, és azóta a nemzetközi turistaforgalom egyik kedvence.
Leírása szerkesztés
A 23 310 m²-es kert négy jól megkülönböztethető zónára oszlik. A központi rész a legrégebbi, ennek fő látványossága a tó és egy sziklabarlang. Az épületek foglalják el az egész terület egyharmadát. Különlegességnek számít az épületeket összekötő 700 méteres fedett folyosó, falain sok ablakkal és faragott kövekkel.[2] A kert keleti részének középpontja a híres „Felhő koronázta csúcs”, a 400 éve a kertben álló hat és fél méter magas taj-tavi szikla.[3] A nyugati részben kevesebb az épület, a növényzet dominál. Van itt egy mesterséges domb és egy bonszai-kert is.
Előadások szerkesztés
Jegyzetek szerkesztés
Források szerkesztés
- ↑ Polonyi: Polonyi Péter. Kína (nagyútikönyv). Panoráma. ISBN 963-243-256-8
- ↑ Guide: Arne J. de Keijzer, Fredric M. Kaplan. China Guidebook. New York: Eurasia Press (1980). ISBN 09-32030-07-6
- ↑ Wonders: 60 Scenic Wonders in China. Beijing: New World Press (1980)
További információk szerkesztés
A Wikimédia Commons tartalmaz Megmaradt kert témájú kategóriát.- Terebess Gábor honlapja Szucsou klasszikus kertjeiről
Fordítás szerkesztés
Ez a szócikk részben vagy egészben a Lingering Garden című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
