Miss Panama

A Miss Panama közkeletű megszólítása a panamai szépségversenyek győzteseinek. Az országban több ilyen versenyt is szerveznek vagy szerveztek:

Versenyek szerkesztés

Miss Panamá szerkesztés

1952-ben alapított verseny, ami a Miss Universe-re küldött versenyzőt. Az utolsó versenyt 1987-ben szervezték ezen név alatt. 2011-ben új szervezők megszerezték a jogot, hogy versenyüket, mely a Miss Universe és Miss World versenyekre küld jelöltet ismét Miss Panamá néven szervezzék meg, a két győztes pedig a Miss Universo Panamá és a Miss Mundo Panamá címet kapja. 2012-ben a Miss Universe Panamá és a Miss World Panamá címek mellett a Miss Panamá verseny során osztották ki a Miss Earth Panamá és a Miss International Panamá koronákat is.

Señorita Panamá szerkesztés

1982-ben alapított verseny, ami 1989-ig a Miss World-re küldött jelöltet. 1990 és 2008 között a Miss World és a Miss Universe versenyekre utaztak a győztesek, 2008-ban és 2009-ben Realmente Bella Señoricta Panamá néven valóságshow keretében választottak győzteseket, akik a Miss Universe versenyre utaztak.

Realmente Bella Señorita Panamá szerkesztés

A Señorita Panamá valóságshow változata 2008-ban és 2009-ben. Az előző versenyekkel ellentétben csak 10 döntős lány küzdhetett a koronákért.

Miss World Panama szerkesztés

Csupán 3 évben, 2007-ben, 2008-ban és 2010-ben megrendezett verseny, aminek a győztese a Miss World versenyre utazott.

Miss Earth Panamá szerkesztés

A cím győztesét a Bellezas Panamá versenyen hirdetik ki, és a Miss Earth versenyen vesz részt. 2012-ben a Miss Panamá szépségversenyen keretein belül hirdették ki a cím győztesét.

Miss International Panama szerkesztés

1961 és 2002 között létező verseny, aminek a győztese a Miss International versenyen vett részt.

Miss Panamá Internacional szerkesztés

2004 óta új szervezők által szervezett verseny, aminek a győztese szintén a Miss International versenyre utazik. 2009-ben összeolvadt a Bellezas Panamá versennyel.

Miss Continente Americano Panamá szerkesztés

2006-óta szervezett verseny, melynek győztese képviselheti Panamát a Miss Continente Americano szépségversenyen, ahol csak az amerikai kontinens országai vesznek részt.

Történelem (2008-2013) szerkesztés

Realmente Bella Señorita Panamá 2008 szerkesztés

A 2008-as versenyt május 26-án tartották Panamavárosban, a Telemetro közvetítette.

Versenyzők: Anaís Solís (22), Ginelle Saldaña (21), Aurora Cornejo (22), Carolina Dementiev (19), Geraldine Higuera (19), Estefanía Varela Ruiz (20), Karina Pinilla (22), Nallalit González (22), Mónica Franco (24), Kathia Saldaña (20)

  • Helyezettek:
    • Győztes: Panama Centro – Carolina Dementiev
    • 2. helyezett: Herrera – Karina Pinilla
    • 3. helyezett: Los Santos – Estefanía Varela
    • 4. helyezett: Chiriquí – Ginelle Saldaña
  • Különdíjak:
    • Miss Congeniality – Aurora Cornejo
    • Miss Photogenic – Geraldine Higuera

Realmente Bella Señorita Panamá 2009 szerkesztés

A Realmente Bella Señorita Panamá 2009 című verseny a második kiadása volt a Señorita Panamá valóságshow változatának. A döntőt 2009. május 15-én tartották. A verseny győztesei a Miss World 2009, a Miss Universe 2009 és a Miss Continente Americano 2009 versenyen képviselhette országát.

A versenyzők: Lissa Talesca (20), Giosue Cozzarelli (19), Alicia Durán (18), Diana Broce (22), Nadege Herrera (22), Lidia McNulty (19), Liseth Díaz (24), Aylin Delgado (18), María Luisa Pretelt (22), Stephanie Thompson (18)

  • Helyezettek:
    • Miss World Panama 2009: Panamá Centro – Nadege Herrera
    • Miss Universe Panama 2009: Los Santos – Diana Broce
    • 3. helyezett: Cocle – Liseth Díaz
    • 4. helyezett: Chiriquí Oriental – Lissa Talesca
  • Különdíjak:
    • Miss Congeniality – María Pretelt
    • Miss Photogenic – Alicia Durán
    • Best Face – Nadege Herrera

Señorita Panamá 2010 szerkesztés

A Señorita Panamá 2010 a 27. versenye volt a Señorita Panamá történetének, mely megrendezésére 2010. július 8-án került sor a Panamavárosban található Sheraton Hotelben. Ezen a versenyen 10 lány közül dőlt el, hogy ki nyeri majd el a koronát, és ki lehet a Miss Universe Panama 2010 cím birtokosa.

A versenyzők: Valerie Sattkowski (20), Marelissa Him (21), Sara Ruiz (23), Katherine Dolande (24), Paola Vaprio (23), Amelia Cuestas (24), Elianys Colon (24), Ana Mabel Miranda (23), Anyolí Ábrego (23), Natasha Diaz (21)

  • Helyezettek:
    • Győztes: Veraguas – Anyolí Amorette Ábrego Sanjur
    • 2. helyezett: Distrito Central – Katherine Dolande
    • 3. helyezett: Chiriquí – Ana Mabel Miranda
  • Különdíjak:
    • Best National Costume – Paola Vaprio

Miss Panamá 2011 szerkesztés

A Miss Panamá 2011 döntőjét a Panamavárosban lévő Atlapa Convention Centerben rendezték meg 2011. május 26-án.

A versenyzők: Marielena González (22), Sue Guerraa (24), Ariadna Fernández (18), Tatiana Campagnani (23), Keshia Leis (23), Christine Fábrega (19), Sheldry Sáez (19), Marisel Medina (19), Keity Mendieta(20), Jelenska García (23), Nicole Huerbsch (21), Irene Núñez (23)

  • Helyezettek:
    • Miss Panamá 2011: Herrera – Sheldry Sáez
    • Miss World Panamá: Veraguas – Irene Núñez
    • Miss Panamá Internacional: Panamá Central – Keity Mendieta
  • Különdíjak:
    • Miss Photogenic: Sheldry Sáez – Miss Herrera
    • Miss Congeniality: Jelenska García – Miss Panama Este
    • Best Body Power Club: Irene Nunez – Miss Veraguas
    • Best Evening Gown Design: Marianela Gonzalez – Bocas del Toro

Miss Panamá 2012 szerkesztés

2012-ben a Riu Plazában rendezték meg a szépségverseny döntőjét, Panamavásoban. A finálé időpontja 2011. március 30-a volt. Ebben az évben több újítást is bevezettek a versenyen. 20 lányt választottak ki az elődöntőbe, akik közül február 8-án nyolcan kiestek.

A döntős lányok a következők lettek: Maricely González (22), Karen Jordán (23), Nabil González (22), Ana Lorena Ibañez (25), Natalia Tamayo (24), Michelle Madrid Dudley (18), Yinela Yero (21), Milagros Ramos (24), Stephanie Vander Werf (25), Heidy Choy (21), Elissa Estrada (18), Astrid Caballero (21). A 12 lányból 4 vihetett haza koronát, hiszen a Miss Panama verseny keretein belül hirdették ki a Miss Universe, Miss World, Miss Earth és Miss International Panamá cím birtokosait is.

  • Helyezettek:
    • Miss Panamá 2012: Panamá Centro – Stephanie Vander Werf
    • Miss Panamá World: Bocas del Toro – Maricely González
    • Miss Earth Panamá: Coclé – Ana Lorena Ibáñez
    • Miss International Panamá: Chiriquí – Karen Jordán
  • Különdíjak:
    • Best National Costume: Maricely González (Bocas del Toro)
    • Miss Photogenic (Miss Fotogénica): Maricely González (Bocas del Toro)
    • Miss Congeniality (Miss Amistad): Heidy Choy (Panamá Este)
    • Miss Eloquence (Miss Elocuencia): Stephanie Vander Werf (Panama Centro)
    • Best Body Power Club (Mejor Cuerpo): Karen Jordán (Chiriqui)

Miss Panamá 2013 szerkesztés

A 2013-as évben 13 lány közül kerültek ki a győztesek: Jeniffer Brown (25), María Alejandra Tejada (20), Anaís Herrera (20), Claudia De León (20), Zumay Antonios (23), Manuvis Mina (18), Janitzel Ferrera (22), Julieth Sánchez (22), Sara Bello (25), María Gabrielle Sealy(20), Melanie Ruíz (19), Catherine Pino (20), Carolina Brid (22). A 13 versenyző közül 3 gazdagodott koronával, a gála végén hirdették ki a Miss Universe, Miss Intercontinental és a Miss Univted Continent Panama cím győzteseit. A Miss World Panama versenyt idén külön rendezték meg mely végén Virgínia Hernandez fejére került a korona.

  • Helyezettek:
    • Miss Panamá 2013: Veraguas – Carolina Brid
    • Miss Panamá Intercontinental: Los Santos – Sara Bello
    • Miss Panama United Continent – Panama Centro – María Gabrielle Sealy

Nemzetközi eredmények szerkesztés

Panama háromszor nyert meg világversenyt. Először 1998-ban a Miss International versenyen, melynek győztese Lía Victoria Borrero González lett. A későbbi években Panama nem nyert koronát a Miss International versenyen, azonban 2006-ban, 2009-ben, és 2011-ben bejutott a versenyzőkük a középdöntőbe.

A második nemzetközi győzelem 2002-ben a Miss Universe versenyen volt. Ekkor a panamai versenyző második helyezett lett, de az eredeti orosz győztest megfosztották a címétől és a panamai versenyzőt hirdették ki új győztesnek. Az azt követő években, 2003-ban és 2011-ben szerepelt panamai lány a Miss Universe középdöntőjében.

A harmadik koronát 2010-ben nyerték a Miss Supranational verseny keretein belül. 2011-ben beválasztották versenyzőjüket a legszebb 20 lány közé, 2012-ben pedig a hatodik lett.

A szépségverseny menete szerkesztés

Minden évben rengetegen jelentkeztnek a versenyre, vannak olyanok, akik ha nem értek el helyezést, a következő évben ismét megpróbálkoznak. Mikor kihirdetik a 12 döntős lány kisorsolják azt is, hogy melyik államát képviseljék az országnak. Mivel nem biztos, hogy mindegyik tartományból van döntős lány, véletlenszerűen döntik el, hogy mely régiót képviselik. Az eddigi legtöbb győzelme kimagaslóan Panamá Centralnak volt, 11 győzelemmel.

Győzelem Tartomány Nyertes év
11   Panamá Central 1993 1994 1995 1998 2000 2001 2002 2003 2005 2008 2012
05 Los Santos 1966 1987 1996 2004 2009
04   Veraguas 1986 1992 2010 2013
03   Colón 1965 1980 1997
01   Herrera 2011
01   Chiriquí 1999
01   Coclé 1952
0 Darién
0   Bocas del Toro
0   Panamá Oeste
0   Panamá Este
0   Chiriquí Occidente

Miss Universe-résztvevők szerkesztés

Panama 1952 óta vesz részt a Miss Universe versenyen. Legjobb eredményük egy győzelem 2002-ben, amit úgy értek el, hogy az eredeti orosz győztest megfosztották a címétől.

A táblázat a résztvevők neve és helyezése mellett azt is tartalmazza, hogy melyik panamai verseny győzteseként vettek részt a nemzetközi versenyen.

Év Hónap, nap Helyszín Versenyző Verseny Helyezés Különdíj
1952 június 28. Kalifornia, USA Elzibir Gisela Malek Miss Panamá
1953 július 17 Kalifornia, USA Emita Arosemena Zubieta Miss Panamá középdöntős
1954 július 24. Kalifornia, USA Liliana Torre Miss Panamá középdöntős
1964 augusztus 1. Florida, USA Maritza Montilla Miss Panamá
1965 július 24. Florida, USA Sonia Inés Ríos Miss Panamá
1966 július 16. Florida, USA Dionisia Broce Miss Panamá
1967 július 15. Florida, USA Mirna Norma Castillero Miss Panamá
1970 július 11. Florida, USA Berta López Herrera Miss Panamá
1971 július 24. Florida, USA Gladys Isaza Miss Panamá
1973 július 21. Athén, Görögország Jeanine Lizuaín Miss Panamá
1974 július 21. Manila, Fülöp-szigetek Jazmine Nereida Panay Miss Panamá középdöntős
1975 július 19. San Salvador, El Salvador Anina Horta Torrijos Miss Panamá
1976 július 11. Hong Kong Carolina Maria Chiari Miss Panamá
1977 július 16. Dominikai Köztársaság Marina Valenciano Miss Panamá
1978 július 24. Acapulco, Mexikó Diana Leticia Conte Vergara Miss Panamá
1979 július 20. Perth, Ausztrália Yahel Cecile Dolande Miss Panamá
1980 július 8. Szöul, Dél-Korea Gloria Karamañites Davis Miss Panamá középdöntős
1981 július 20. New York, USA Ana María Henríquez Valdés Miss Panamá
1982 július 26. Lima, Peru Isora de Lourdes López Miss Panamá
1983 július 11. Missouri, USA Elizabeth Bylan Bennett Miss Panamá
1984 július 9. Florida, USA Cilinia Prada Acosta Miss Panamá
1985 július 15. Florida, USA Janett Vásquez Sanjuán Miss Panamá
1986 július 21. Panamaváros, Panama Gilda García López Miss Panamá Best National Costume
1987 május 27. Szingapúr Gabriela Deleuze Ducasa Miss Panamá
1991 május 17. Las Vegas, Nevada, USA Liz Michelle de León Señorita Panamá
1992 május 8. Bangkok, Thailand Ana Cecilia Orillac Señorita Panamá
1993 május 21. Mexikóváros, Mexikó Gisselle Amelia González Señorita Panamá
1994 május 20. Manila, Fülöp-szigetek María Sofía Velásquez Señorita Panamá
1995 május 12. Windhoek, Namibia Michelle Sage Señorita Panamá
1996 május 17. Las Vegas, Nevada, USA Reyna Royo Señorita Panamá
1997 május 16. Florida, USA Lía Borrero Señorita Panamá Top 6
1998 május 12. Hawaii, USA Tanisha Drummond Señorita Panamá
1999 május 26. Trinidad and Tobago Yamaní Saied Señorita Panamá
2000 május 12 Nicosia, Cyprus Analía Núñez Señorita Panamá
2001 május 11. Bayamón, Puerto Rico Ivette Cordovez Señorita Panamá
2002 május 29. San Juan, Puerto Rico Justine Pasek Señorita Panamá 2. helyezett/győztes
2003 június 3. Panamaváros, Panama Stefanie De Roux Señorita Panamá Top 15 Best National Costume
2004 június 1. Quito, Ecuador Jessica Rodríguez Señorita Panamá Best National Costume
2005 május 31. Bangkok, Thailand Rosa María Hernández Señorita Panamá
2006 július 23. Kalifornia, USA Maria Alessandra Mezquita Señorita Panamá
2007 május 28. Mexikóváros, Mexikó Sorangel Matos Arce Señorita Panamá
2008 július 14. Nha Trang, Vietnam Carolina Dementiev Realmente Bella Señorita Panamá
2009 augusztus 23. Nassau, Bahamas Diana Broce Realmente Bella Señorita Panamá Best National Costume
2010 augusztus 23. Las Vegas, Nevada, USA Anyoli Ábrego Señorita Panamá
2011 szeptember 12. São Paulo, Brazília Sheldry Sáez Miss Panamá Top 10 Best National Costume
2012 december 19. Las Vegas, Nevada, USA Stephanie Vander Werf Miss Panamá
2013 november 9. Moszkva, Oroszország Carolina Brid

Miss World-résztvevők szerkesztés

A Miss World verseny 1951-ben indult, Panama 1967-ben vett először részt rajta. A legjobb eredményük 1983-ban és 2009-ben volt, ugyanis ezekben az években panamai lány nyerte a 5th Runner-up címet.

Év Hónap, nap Helyszín Versenyző Verseny Helyezés Különdíj
1967 november 16. London, Anglia Carlota Lozano Miss World Panamá
1971 november 10. London, Anglia María de Lourdes Rivera Miss World Panamá
1977 november 17. London, Anglia Anabelle Vallarino Miss World Panamá
1979 november 15. London, Anglia Lorelay de la Ossa Miss World Panamá Top 15
1980 november 13. London, Anglia Aurea Horta Torrijos Miss World Panamá
1982 november 18. London, Anglia Lorena Moreno Miss World Panamá
1983 november 17. London, Anglia Marissa Burgos Miss World Panamá 5th runner-up
1984 november 15. London, Anglia Ana Luisa Seda Reyes Miss World Panamá Miss Personality
1985 november 14. London, Anglia Diana Ester Alfaro Arosemena Miss World Panamá
1986 november 13. London, Anglia Maria Lorena Orillac Giraldo Miss World Panamá Top 15
1987 november 12. London, Anglia Maria Cordelia Denis Urriola Miss World Panamá
1989 november 22. Hong Kong Gloria Stella Quintana Miss World Panamá
1990 november 8. London, Anglia Madelaine Leignadier Dawson Miss World Panamá
1991 február 17. Atlanta, Georgia, USA Malena Estela Betancourt Guillen Miss World Panamá
1992 december 12. Sun City, Dél-Afrika Michelle Marie Harrington Hasbun Miss World Panamá
1993 november 27. Sun City, Dél-Afrika Aracelys Cogley Preston Miss World Panamá
1994 november 19. Sun City, Dél-Afrika Carmen Lucía Ogando Ginono Miss World Panamá
1995 november 18. Sun City, Dél-Afrika Marisela Moreno Montero Señorita Panamá
1996 november 23. Bangalore, India Norma Elida Perez Rodríguez Miss World Panamá
1997 november 22. Seychelle-szigetek Patricia Aurora Bremner Hernández Miss World Panamá
1998 november 26. Seychelle-szigetek Lorena del Carmen Zagía Miro Miss World Panamá
1999 december 4. London, Anglia Jessenia Casanova Reyes Miss World Panamá
2000 november 30. London, Anglia Ana Raquel Ochy Miss World Panamá
2001 november 16. Sun City, Dél-Afrika Lourdes González Montenegro Miss World Panamá
2002 december 7. London, Anglia Yoscelin Sánchez Miss World Panamá
2003 december 6. Sanya, Kína Ivy Ruth Ortega Miss World Panamá
2004 december 6. Sanya, Kína Melissa Piedrahita Melendez Miss World Panamá
2005 december 10. Sanya, Kína Anna Vaprio Miss World Panamá
2006 szeptember 30. Varsó, Lengyelország Giselle Bissot Miss World Panamá
2007 december 1. Sanya, Kína Shey Ling Him Miss World Panamá
2009 december 12. Johannesburg, Dél-Afrika Nadege Herrera Realmente Bella Señorita Panamá 5th Runner-up Beach Beauty (2. hely)
2010 október 30. Sanya, Kína Paola Vaprio Medaglia Miss World Panamá
2011 november 6. London, Anglia Irene Núñez Miss Panamá 34. hely
2012 augusztus 18. Ordos, Inner Mongolia, Kína Maricely González Miss Panamá Top 30
2013 szeptember 28. Bali, Indonézia Virgínia Hernandez Miss World Panama

Megjegyzések

  • 2008: Ebben az évben Kathya Saldaña nyerte el a Miss World Panamá címet, azonban nem képviselhette az országát a világversenyen, mert problémái voltak a regionális szervezettel, és nem volt a dél-afrikai vízuma abban az időben.

Miss International-résztvevők szerkesztés

Panama 1961-től vesz részt a Miss International versenyen, 1998-ban pedig koronát is nyert a versenyzőjük, valamint 2006-ban Miss Panama lett a második helyezett.

Év Hónap, nap Helyszín Versenyző Verseny Helyezés Különdíj
1961 július 28. Long Beach, Kalifornia, USA Angela Alcové Miss International Panamá Top15
1962 augusztus 18. Long Beach, Kalifornia, USA Ana Maruri Miss International Panamá 2nd runner-up
1963 augusztus 16. Long Beach, Kalifornia, USA Mariela Aguirre Miss International Panamá
1964 augusztus 14. Long Beach, Kalifornia, USA Gloria Navarrete Miss International Panamá
1984 október 30. Yokohama, Japan Vielka Mariana Marciac Miss International Panamá Top15
1985 szeptember 15. Ibaraki, Japan Diana Marina Lau Miss International Panamá
1986 augusztus 31. Nagasaki, Japan Nidia Esther Pérez Miss International Panamá
1987 szeptember 13. Tokyo, Japan Amarilis Aurelia Sandoval Miss International Panamá
1995 szeptember 10. Tokyo, Japan Lorena Hernández Montero Miss International Panamá
1998 szeptember 26. Tokyo, Japan Lía Victoria Borrero González Miss International Panamá Győztes
1999 december 14. Tokyo, Japan Blanca Elena Espinosa Miss International Panamá
2000 október 4. Tokyo, Japan Cristina Marie Sousa Broce Miss International Panamá
2002 szeptember 30. Tokyo, Japan Cristina Herrera Miss International Panamá
2004 október 16. Beijing, China Anabella Isabel Hale Ruíz Miss International Panamá
2005 szeptember 26. Tokyo, Japan Lucia Graciela Matamoros Samudio Miss International Panamá
2006 november 11. Beijing, China Mayte Sánchez González Miss International Panamá 1st Runner-up Best National Costume
2007 október 15. Tokyo, Japan Stephanie Araúz Miss International Panamá
2008 november 8. Macau Alejandra Arias Miss International Panamá
2009 november 28. Chengdu, Sichuan, China Joyce Jacobi Miss International Panamá Top15
2010 november 7. Chengdu, China Michelle Ostler Miss International Panamá
2011 november 6. Chengdu, China Keity Mendieta Miss International Panamá 4th Runner-up
2012 október 21. Naha, Okinawa, Japan Karen Jordán Beitia Miss Panamá
2013

Miss Earth-résztvevők szerkesztés

A Miss Earth versenyt 2001 óta rendezik, és Panama az első versenytől részt vesz rajta. Eddig a legjobban 2006-ban teljesítettek, mert a versenyzőjük bekerült a legszebb 8 lány közé. Továbbá különdíjat is kaptak a versenyzőik 2003-ban és 2008-ban.

Év Hónap, nap Helyszín Versenyző Verseny Helyezés Különdíj
2001 október 28. Manila, Fülöp-szigetek Aliana Khan Miss Earth Panamá
2002 október 29. Manila, Fülöp-szigetek Carolina Lilibeth Miranda Samudio Miss Earth Panamá
2003 november 9. Manila, Fülöp-szigetek Jessica Doralis Segui† Miss Earth Panamá Best National Costume
2005 október 23. Manila, Fülöp-szigetek Rosemary Isabel Suárez Machazek Miss Earth Panamá
2006 november 26. Manila, Fülöp-szigetek Stefanie de Roux Miss Earth Panamá Top 8
2008 november 9. Pampanga, Fülöp-szigetek Shassia Ubillús Miss International Panamá 2008 Best National Costume
2009 november 22. Boracay, Fülöp-szigetek Geraldine Higuera Realmente Bella Señorita Panamá
2010 december 4. Khanh Hoa, Vietnam Nicole Morrell Bellezas Panamá 2010
2011 december 3. Manila, Fülöp-szigetek Marelissa Him Miss Earth Panamá 2011
2012 október 28. Bali, Indonézia Ana Lorena Ibáñez Miss Panamá
2013

Miss Supranational-résztvevők szerkesztés

A Miss Supranational nemzetközi szépségverseny 2009-ben indult, Panama a kezdetektől részt vesz rajta, 2010-ben a koronát is elnyerte versenyzőjük.

Év Hónap, nap Helyszín Versenyző Verseny Helyezés Különdíj
2009 szeptember 5. Plock, Lengyelország Silvia Oneida Acosta Miss Supranational Panamá
2010 augusztus 28. Plock, Lengyelország Karina Pinilla Corro Miss Supranational Panamá győztes Best National Costume
2011 augusztus 26. Plock, Lengyelország Lidia McNulty Miss Supranational Panamá Top 20
2012 szeptember 14. Sopot, Lengyelország Elissa Estrada Miss Panamá Top 10 Miss Supranational America
2013 szeptember 6. Minsk, Fehéroroszország Yinnela Yero Miss Supranational Panama

Miss United Continent-résztvevők szerkesztés

Panama az elejétől részt vesz a Miss Continente Americano versenyen. 2006-ban és 2011-ben szerepelt panamai lány a középdöntősök között. A verseny 2013-ig a Miss Continente Americano nevet viselte.

Év Hónap, nap Helyszín Versenyző Verseny Helyezés Különdíj
2006 augusztus 28. Guayaquil, Ecuador Melissa Piedrahita Miss Continente Americano Panamá Top 6
2007 június 30. Guayaquil, Ecuador Sorangel Matos Arce Miss Continente Americano Panamá
2008 szeptember 6. Guayaquil, Ecuador Karina Pinilla Corro Realmente Bella Señorita Panamá
2009 szeptember 26. Guayaquil, Ecuador Liseth del Carmen Díaz Muñoz Miss Continente Americano Panamá Best National Costume
2010 szeptember 18. Guayaquil, Ecuador Joan Nachell Ramos Castillo Miss Continente Americano Panamá
2011 október 22. Guayaquil, Ecuador Anyoli Abrego Miss Continente Americano Panamá Top 6
2012 szeptember 29. Guayaquil, Ecuador Maricely González Miss Panamá 2. helyezett
2013 szeptember 14. Guayaquil, Ecuador María Gabrielle Sealy Miss Panama

Reina Hispanoamericana résztvevők szerkesztés

Év Hónap, nap Helyszín Versenyző Helyezés Különdíj
2004 október 9. Cochabamba, Bolivia Ivy Ruth Ortega Coronas
2005 október 14. Cochabamba, Bolivia Magela Irene Boris Kinkead
2006 október 27. Santa Cruz, Bolivia Anayda del Carmen González Menacho
2007 október 26. Santa Cruz, Bolivia Stephanie Joan Araúz Shaw
2008 október 30. Santa Cruz, Bolivia Rosa Omaira Vargas Best National Costume
2009 október 29. Santa Cruz, Bolivia Joyce Fátima Marie Jacobi Samudio
2010 november 24. Santa Cruz, Bolivia Michelle Ostler Cosme
2011 október 27. Santa Cruz, Bolivia Marelissa Him Miss Congeniality
2012 október 25. Santa Cruz, Bolivia Ana Lorena Ibanez

Reinado Internacional del Café résztvevők szerkesztés

Év Hónap, nap Helyszín Versenyző Helyezés Különdíj
2008 január 12. Manizales, Colombia Ginelle Saldaña 3rd Runner Up
2009 január 10. Manizales, Colombia Alejandra Arias Top 10
2011 január 9. Manizales, Colombia Karen Jordán
2012 január 9. Manizales, Colombia Edith Noemí Díaz Córdoba
2013 január 12. Manizales, Colombia

Jegyzetek szerkesztés

Fordítás szerkesztés

Ez a szócikk részben vagy egészben a Señorita Panamá című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként. Ez a szócikk részben vagy egészben a List of Miss Panamá - Señorita Panamá titleholders című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Külső hivatkozások szerkesztés