Molnár F. Árpád

(1972–) magyar újságíró

Molnár F. Árpád (született Molnár Ferenc Árpád, Kecskemét, 1972. november 13. –) magyar médiaszemélyiség, internetes újságíró, jogvédő.

Molnár F. Árpád
Született1972. november 13. (51 éves)
Kecskemét
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásamédiaszemélyiség,
újságíró,
jogvédő
SablonWikidataSegítség

A hirhatter.com alapító-főszerkesztője.[1]

Élete és tevékenysége szerkesztés

Kecskeméten született 1972. november 13-án.[forrás?]

Az echelon8-on látható idézés szerint a Fővárosi Főügyészség 2008-ban gyanúsítottként beidézte államtitoksértés bűntette miatt.[2]

A BRFK Szervezett Bűnözés Elleni Főosztálya 2011-ben felfüggesztési felszólítással fordult a hirhatter.com portál oldal üzemeltetőjéhez, azzal az indoklással, hogy az internetes oldal tartalmával bűncselekményt valósítottak meg (önkényuralmi jelképeket tettek közzé); ezt követően az üzemeltető felfüggesztette az internetes oldal üzemeltetését.[1]

Molnár élesen bírálja a magyarországi politikai elitet,[3] egyes videóiban az Amerikai Egyesült Államokat a „Sátán Tengelyhatalmának”, Barack Obamát pedig – több alkalommal is – „afroamerikai tömeggyilkos hóhérnak” nevezi.[4]

Jegyzetek szerkesztés

Források szerkesztés

További információk szerkesztés