Nagy Sándor (lelkész, 1896–1954)

Nagy Sándor, álnevei: Etelközi Sándor, Szatmári N. Sándor, szignója: n. s. (Nagyszőlős, 1896. március 3. – Cleveland, USA, 1954. július 1.) magyar református lelkész, lapszerkesztő, egyházi és társadalomtudományi író.

Nagy Sándor
Született	1896. március 3. Nagyszőlős
Elhunyt	1954. július 1. (58 évesen) Cleveland, USA
Nemzetisége	magyar
Foglalkozása	lelkész, lapszerkesztő, egyházi író, társadalomtudományi író
Sablon • Wikidata • Segítség

Életútja

Tanulmányait szülőhelyén kezdte, a szatmárnémeti Református Főgimnáziumban folytatta, ahol 1914-ben érettségizett. A budapesti Műszaki Egyetemre iratkozott be, az első év után, 1915-ben önkéntesként jelentkezett katonai szolgálatra, a harctérre küldték, ahonnan súlyosan sebesüléssel került haza. Nem folytatta műszaki tanulmányait, hanem beiratkozott a kolozsvári Református Teológiára, ahol lelkészi képesítést szerzett.

1922-ben püspöki titkár Kolozsvárott, rövid ideig segédlelkész Bukarestben. Egy évig parókus lelkész a kalotaszegi Türén. 1925-41 között a bukaresti református egyházközség vezető lelkésze. Tizenhat éves szolgálata alatt megerősítette és fejlesztette egyházát, fellendítette az egyházi életet, javíttatta és átalakíttatta a központi templomot, kezdeményezte kisebb egyházrészek, parokiális körök létrehozását a román főváros külső negyedeiben, megszervezte a vallásoktatást és a vasárnapi iskolákat a román iskolába járó református magyar tanulóknak, rendszeresítette a bibliaköröket, bibliaórákat, vallásos délutánokat és estélyeket kulturális műsorral egybekötve. Szorgalmazta és felkarolta a Koós Ferenc Kör és Diákosztálya, a nőszövetség, a leányszövetség, az ifjúsági egyesület, a Református Iparos Kör, a Bukaresti Magyar Dalkör, a Leányotthon megalakítását és tevékenységét.

Tízévi kényszerszünet után, 1929-ben újraindította a református elemi iskolát, előbb 4, majd 7 osztállyal, bentlakással. Magyar főiskolásoknak diákszállást biztosított az internátusban. Az 1930-as években létrehozott két parokiális köri elemi iskolát, hogy elősegítse a gyermekek magyar nyelvű iskoláztatását. Tanoncotthont építtetett a magyar inasok számára.

Egyházi Újság címmel 1929-ben lapot indított, amelynek főszerkesztője volt szolgálatból való távozásáig. A kéthetente megjelenő, alcíme szerint "egyháztársadalmi lap"-ot nem egyszerűen a gyülekezeti élet krónikájának, hanem a regáti reformátusság, szélesebb értelemben a szórványmagyarság élete, létkérdései, vallási és nemzetiségi megmaradása szószólójának, összekötő kapocsnak szánta és ebben a szellemben szerkesztette.

Publicisztikai munkássága az Egyházi Újság hasábjain bontakozott ki. Tanulmányai, cikkei, vitairatai a regáti reformátusság, magyarság létkérdéseit, hitében és nemzetiségében való megmaradásának problematikáját, az egyháztársadalmi egyesülések tevékenységét, a regáti magyar művelődési és szellemi életet vizsgálják, elemzik és értékelik. Kiemelkedő A „regáti” kérdés" című nagylélegzetű tanulmánya, amelyet 82 folytatásban közölt az 1931-35. évfolyamokban. (Könyv alakban A regáti magyarság címmel jelent meg 2000-ben.) Megírta és folytatásokban közölte a bukaresti református egyházközség vázlatos történetét (1929), tanulmányban méltatta Koós Ferenc és Veress Sándor személyiségét és szellemi hagyatékát (1929), cikksorozatot közölt a bukaresti magyarság szervezeti kérdéseiről (1939).

Lapjában megjelent tanulmányai és cikkei közül kitűnnek még: Látogatás Piteşti-en (a református egyházközség rövid története, korabeli állapota – 1933), A szeretet békéje (1934), Harc a gyermekekért (1934), Százéves imádság (1934), Az óromániai református egyházmegye gyülekezeteinek 1934. évi helyzete (1935), Jegyzetek az egyháztársadalmi élet erkölcstanához (1935), Esdeklés ellenségeinkhez (vitairat – 1935), Megtartó hit nélkül (jegyzetek Németh László romániai útirajzához – 1936), Békesség Istentől (1938). Igemagyarázatai világos okfejtésükkel, élvezetes, kifejező stílusukkal, tárgyválasztásuk időszerűségével hívják fel magukra a figyelmet. Számos írása szignóval vagy névtelenül jelent meg.

Miután a második bécsi döntést követően híveinek többsége tömegesen visszatelepedett Észak-Erdélybe, 1941-ben Budapestre költözött, ahol a Református Egyetemes Konvent szórványszakértő titkára lett. 1944-ben nyugatra távozott, megszervezte a németországi és ausztriai magyar református és evangélikus szórvány lelki gondozói szolgálatát (Landshut); Harangszó (1946-51), illetve Csengettyű (1947-51) címmel egyházi folyóiratokat szerkesztett. Javaslatára 1951-ben megalakult a Szórványban Élő Magyar Református Egyház (SZEMRE). 1952-ben az Amerikai Egyesült Államokba költözött, ahol az Evangéliumi Világszolgálat, a SZEMRE hivatalos lapjának levelező lelkipásztora és lapszervezője haláláig. Nyugaton egyházpolitikai írásokat és vitairatokat közölt.

Kötete

• A regáti magyarság (Kolozsvár, Sopron 2000).

További információk

• Demény Lajos: Rendhagyó könyv a regáti magyarságról. A Hét, 2000/39.