Nagy viaszmoly
A nagy viaszmoly (Galleria melonella) a valódi lepkék közül a fényiloncafélék (Pyralidae) családjában a galériás molyok (Galleriinae) alcsaládjába tartozó, sajátos életmódú kártevő. A méhkaptárakban él, és használt (bábinges, virágporos) viasszal táplálkozik. Szinte minden méhcsaládban megtalálható, de csak elhanyagolt méhesben tud elhatalmasodni.
 | ||||||||||||||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
 Nagy viaszmoly (Galleria melonella)
a kölni állatkert gyűjteményéből | ||||||||||||||||||||||||||||||
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||||||||||||||||||
| Nem szerepel a Vörös listán | ||||||||||||||||||||||||||||||
| Magyarországon nem védett | ||||||||||||||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||||||||||||||||
| Galleria melonella Linnaeus, 1758 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Nagy viaszmoly témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Nagy viaszmoly témájú médiaállományokat és Nagy viaszmoly témájú kategóriát. |
Szinonimák szerkesztés
Elterjedt volta és károkozása miatt különféle más neveken is leírták:[1]
- Galleria austrina, Felder & Rogenhofer, 1875
- Galleria austrinia, Felder, 1874[2]
- Galleria cerea, Haworth, 1811 (unjustified emendation)
- Galleria cerealis, Hübner, 1825 (unjustified emendation)
- Galleria crombrugheela, Dufrane, 1930
- Galleria crombrugheella (lapsus)
- Galleria mellomella (lapsus)
- Phalaena mellonella, Linnaeus, 1758[3]
- Galleria cereana, Linnaeus, 1767[2]
- Phalaena cereana, Blom, 1764
- Tinea cerella Fabricius, 1775 (unjustified emendation)
- Vindana obliquella, Walker, 1866
A Galleria nem szinonimái:[1]
- Adeona, Rafinesque, 1815 (nomen nudum)
- Cerioclepta, Sodoffsky, 1837
- Vindana, Walker, 1866
Elterjedése, élőhelye szerkesztés
Ma már az egész világon elterjedt; az ember a méhészkedéssel hurcolta szét, ugyanis hernyói a méhkaptárakban a lépet eszik. Hazánkban is mindenhol megtalálható. A kaptáron kívül a félretett lépeket is tönkreteszi. Ritkábban előfordul poszméhek vagy darazsak fészkében, vagy szárított fügén.
Megjelenése szerkesztés
Imágói szárnyának fesztávolsága 28–35 mm. Hossza hátracsukott szárnnyal 15–20 mm. Az első szárnypár márványos színe a világosszürkétől a világossárgáig változik, de leginkább barna; a mintázat sötétebb színű rajta. A hím hátsó szárnya sötétebb, a nőstényé világos. A nőstények potroha jóval hosszabb és vaskosabb a hímekénél. Az imágó szája csökevényes; nyelve gyengén fejlett, rágói kicsik és előrenyúlnak. A hernyó fehér.
Életmódja szerkesztés
A méhkaptárak kártékony élősködője: egyetlen tápláléka a méhviasz. Jobban szereti a használt, bábinges, virágporos viaszt, mint az újat. A kaptárakra jellemző 27-28 °C-os állandó hőmérséklet mellett egy-egy generációja 40–50 nap alatt cseperedik fel. 1 mm-es, fehér petéjéből 5–8 nap alatt kel ki az 1,5 mm hosszú hernyó, ami 18–25 nap alatt éri el teljes, 24–28 mm-es hosszát, eközben négyszer vedlik. A lépek mellett a keretléceket is tönkreteszi a furkálásával. A fiatal hernyók a kaptár hulladékán élnek, később közös szövedéket szőnek, és a lépet kezdik enni.
A lépet összefurkálja, és ezeket a selyemmel bélelt járatokat nevezik a hernyó „galériáinak”. A fiasítást is körülhálózza, így a méhek nem tudják lefedni a sejtet. A behálózott méh nem tud kikelni, a sejtben pusztul el; ha mégis kikel, akkor a lába vagy a szárnya csonka. A fejlődési szakasz végén vékony selyemfonalból fehér gubót sző maga köré, és mintegy két nap alatt bebábozódik. Kifejlődéséhez 2-3 hónap szükséges. Az átalakulás körülbelül tizenkét napig tart, és a kikelő lepkék azonnal párzanak.
A párzás után 4–5 nappal a nőstény elkezdi lerakni a petéit – egyszerre akár 150-et is, egész életében mintegy 600–1600 darabot. Petéit keretlécekre, a kaptár réseibe, rejtett zugaiba helyezi. A meleg kedvez a fejlődésüknek. Az imágó méhkaptárban, optimális körülmények között akár hat hétig is élhet; tenyészetben legfeljebb három hétig. Kerüli a fényt, csak napnyugta után repül, csak akkor keres magának új helyet. Ha megvilágítjuk, mozdulatlanná dermedve halottnak tetteti magát. Napközben gyakran a kaptár alatt pihen. Éjjel vonzzák a fényforrások vagy az édes levek.
Nálunk évente két nemzedéke van, amik összefolynak. Ősszel a hernyó a lépben erős gubót sző, amiben áttelel, és tavasszal bábozódik. Hernyói és bábjai telelnek át.
A nagy viaszmoly más lepkékhez hasonlóan a timpanális szervével hall. Ez páros kivájt teknő a potroh elején, amit vékony hártya, a dobhártya fed. Rezgését az érzéksejtek mechanikai jelként észlelik: ha a kitérés amplitúdója eléri a 0,1 nm-t, akkor a sejtek jeleznek.
A skóciai Glasgow-ban található University of Strathclyde munkatársai Hannah Moir vezetésével úgy találták, hogy az ismert állatfajok közül a nagy viaszmoly képes a legnagyobb magasságú ultrahangok meghallására. Akár a 300 kHz frekvenciájú ultrahangokat is hallják.[4] Ez egy oktávval meghaladja a gyapjaslepke hallásának felső határát, és még a denevérek által adott hangok magasságát is bőven meghaladja, ami legfeljebb 200 kHz.
A tudósok között vitatott, hogy vajon miért van erre szüksége. Kézenfekvő az a válasz, hogy a fő ellenség, a denevérek miatt, de a ma ismert fajok között nincs olyan, ami 212 kHz-nél magasabb hangokat használna. A legnagyobb érzékenység 90 és 95 kHz közötti; a hímek ebben a tartományban hívogatják a nőstényeket. A még nem ismert vagy kihalt denevérfajok mellett a gyors reakció is magyarázat lehet. Ez a nagy viaszmolynál 10 μs, míg a bagolylepkeféléknél 60 μs, ami élet és halál között is dönthet.[5][6]
A denevérek mellett ellenségei a Vairimorpha ephestiae élősködő gomba és a Pseudomonas aeruginosa baktérium.
Felhasználása szerkesztés
Az akvaristák és a terraristák a hernyóját és imágóját – a kis viaszmolyéval együtt – a halak, valamint a kisebb termetű, illetve újszülött hüllők hasznos eleségállatának tartják, és ennek érdekében tenyésztik is. A viaszmollyal táplált állatok hajlamosak az elhízásra – ebből adódóan a viaszmoly kiváltképp az újszülött, illetve lesoványodott állatok táplálékaként optimális.
Hernyóit az in vivo toxikológiai és patogenitási tesztek modellszervezeteként használják, amivel az állatkísérletekben az apró testű emlősök kiváltására alkalmas.[7] Továbbá rajta vizsgálják a rovarok veleszületett immunrendszerét (csak a gerincesek rendelkeznek szerzett immunitással). A genetikában az örökletes terméketlenséget tesztelik rajta. Erre azért alkalmas, mert a hernyók bármikor beszerezhetők, olcsón etethetők; fejlődési ciklusa rövid, és szapora. Egyes kutatók a zoológus háziállatának nevezik.
A rajta végzett kísérletek szerint a bakteriális stilbenoid 3,5-dihidroxi-4-izopropil-transz-stilbén antibiotikus hatása minimalizálja a versengést a többi mikroorganizmussal, és megelőzi a Heterorhabditis rovarevő féreg által fertőzött rovartetemek rothadását – ez a féreg maga is a Photorhabdus baktérium gazdája.[8]
A horgászok a hernyót élő csaliként hasznosítják.
Hatalmas érdeklődést váltott ki a G. mellonella hernyóinak az a képessége, hogy el tudják fogyasztani és meg tudják emészteni a polietilén műanyagot. Laboratóriumi kísérletekben mintegy 100 hernyó 12 óra alatt volt képes elfogyasztani 92 milligrammnyi polietilénből készült műanyag bevásárlószatyrot.[9] Bár az egyértelmű volt, hogy a hernyók képesek elfogyasztani a műanyagot, további kutatások szükségesek annak meghatározására, hogy az ez ehhez szükséges vegyi folyamatok a G. mellonellának vagy a bélflórájának köszönhetők. A viaszmoly lárvái etilénglikollá bontják le a polietilént, a kutatások a polietilén film 14 óra alatt 13%-os tömegcsökkenését dokumentálták.[10][11] A viaszmoly közeli rokonával, az aszalványmollyal (Plodia interpunctella) folytatott kutatások során két baktériumtörzset, az Enterobacter asburiae-t és Bacillus fajokat izoláltak annak bélflórájából; ezek laboratóriumi körülmények között képesnek mutatkoztak polietilén műanyag táptalajon növekedni, és lebontani azt.[12]
Olajban sütve a hernyók felrobbannak, és a pattogatott kukoricához hasonló alakot vesznek fel.[forrás?]
Védekezés méhészetekben szerkesztés
A méhésznek rendszeresen ellenőriznie kell a méhcsaládokat. Ha a kártétel már látható, akkor csak annyi lépet szabad meghagyni a családnak, amennyit az jól takar. Az aktív időszakban kéthetente takarítani kell a gyengébb családok szemetét, és támogatni kell a fejlődésüket.
A fiasításos lépekből is ki lehet irtani a hernyót. A zsinóros sejtfedelek felbontásával az elrejtőzött hernyók megtalálhatók. A méhtelenített keretekről a hernyók lerázhatók. Ehhez a keretet ferdén kell tartani, és többször körbeforgatni, hogy mindig másik léc álljon ferdén felfelé. A szövedékbe gyufát fúrnak, és megforgatják.
A család nem építi újjá az erősen megrágott részeket, ezért jobb kivágni ezeket. A híg eleséges etetés támogatja az építést és a tisztogatást.
A nyári időszakban kéthetente kénezni kell az erős családokhoz be nem férő, félretett kereteket. Köbméterenként egyszerre 150-200 g ként kell elégetni, majd egy-két napra bezárni a szekrényt. Kénezés előtt ki kell pergetni azokat a lépeket, amelyekben nyitott méz van, mert a kén-dioxid mérget alkot a mézzel. Beadás előtt ki kell szellőztetni a lépeket. A lépek hűvös, világos, szellős helyen tartva kevésbé molyosodnak. Ezek a körülmények a már bent levő peték, hernyók és bábok fejlődésére is kedvezőtlenek. A kiolvasztásra szánt lépdarabot (a sonkolyt) is kénezni kell.
A kisebb lépdarabkák és a törmelék eltarthatóságának biztosítására Örösi a következőket ajánlja:
- keménnyé gyúrva hűvös, száraz helyen, jól szellőző kosárkában vagy jól záró dobozban tárolható;
- forró vízbe dobva pusztítani el a petéket, majd papírba csomagolva vagy vízüvegbe mártva tárolható;
- ha sok van, akkor keményre döngölve ládában is eltartható.
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ a b lásd Savela (2009)
- ↑ a b Thomas Kaltenbach, Peter Victor Küppers: Kleinschmetterlinge. Verlag J. Neudamm-Neudamm, Melsungen 1987, ISBN 3-788-80510-2
- ↑ Fauna Europaea, Version 1.3, 19.04.2007: Galleria mellonella (Linnaeus 1758) Archiválva 2016. március 4-i dátummal a Wayback Machine-ben
- ↑ (2013) „Extremely high frequency sensitivity in a 'simple' ear”. Biology Letters 9 (4), 20130241. o. DOI:10.1098/rsbl.2013.0241. PMID 23658005.
- ↑ Hannah M. Moir et. al.: Extremely high frequency sensitivity in a ‘simple’ ear. Journal of the Royal Society: Biology Letters, doi:10.1098/rsbl.2013.0241 (abgerufen 9. Mai 2013) (englisch)
- ↑ Ilka Lehnen-Beyel: Rekord fürs Mottenohr Archiválva 2013. május 10-i dátummal a Wayback Machine-ben (abgerufen 9. Mai 2013) auf: wissenschaft.de
- ↑ (2013) „Use of Galleria mellonella as a Model Organism to Study Legionella pneumophila Infection”. Journal of Visualized Experiments (81), e50964. o. DOI:10.3791/50964. PMID 24299965.
- ↑ (2000) „Antibiotic production in relation to bacterial growth and nematode development in Photorhabdus--Heterorhabditis infected Galleria mellonella larvae”. FEMS microbiology letters 189 (2), 219–23. o. DOI:10.1111/j.1574-6968.2000.tb09234.x. PMID 10930742.
- ↑ Could These Tiny Plastic-Eating Caterpillars Hold The Answer To Our Trash Problem? - Hydration Anywhere (amerikai angol nyelven). hydrationanywhere.com . [2017. április 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. április 25.)
- ↑ Bombelli, Paolo (2017. április 24.). „Polyethylene bio-degradation by caterpillars of the wax moth Galleria mellonella” (english nyelven). Current Biology 27 (8), R292–R293. o. DOI:10.1016/j.cub.2017.02.060. ISSN 0960-9822.
- ↑ „Stubborn plastic may have finally met its match: the hungry wax worm”, Los Angeles Times, 2017. április 24. (Hozzáférés: 2017. április 25.)
- ↑ Yang, Jun (2014. december 2.). „Evidence of Polyethylene Biodegradation by Bacterial Strains from the Guts of Plastic-Eating Waxworms”. Environmental Science & Technology 48 (23), 13776–13784. o. DOI:10.1021/es504038a. ISSN 0013-936X.
Források szerkesztés
- Örösi Pál Zoltán: Méhek között
- Hans Piepho: Untersuchungen zur Entwicklungsphysiologie der Insektenmetamorphose. Über die Puppenhäutung der Wachsmotte Galleria mellonella. Berlin 1942
- Alfred Kühn u. Hans Piepho: Über hormonale Wirkungen bei der Verpuppung der Schmetterlinge. Göttingen 1936
- Andreas Vilcinskas: Biochemische und immunologische Untersuchungen zur humoralen Abwehr von Pilzinfektionen bei Insekten am Beispiel der großen Wachsmotte Galleria mellonella (Lepidoptera). (Mikrofiche-Ausgabe), 1994
Fordítás szerkesztés
Ez a szócikk részben vagy egészben a Große Wachsmotte című német Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
További információk szerkesztés
- ORDO: LEPIDOPTERA – LEPKÉK
- Nagy viaszmoly
- Mészáros Zoltán – Szabóky Csaba: A magyarországi molylepkék gyakorlati albuma. Budapest: Agroinform. 2005. arch Hozzáférés: 2018. április 6. (PDF)
- terrarium.hu: Viaszmolyt otthon? — képekkel!
