Nagydisznód

Nagydisznód (románul Cisnădie, németül Heltau, szászul Hielt) város Romániában, Erdélyben, Szeben megyében.

Nagydisznód (Cisnădie, Heltau)
Nagydisznód látképe
Nagydisznód címere
Közigazgatás
Ország	Románia
Történelmi régió	Erdély
Fejlesztési régió	Közép-romániai fejlesztési régió
Megye	Szeben
Rang	város
Községközpont	Cisnădie
Beosztott falvak	Kisdisznód
Polgármester	Gheorghe Huja (Szociálliberális Unió), 2012
Irányítószám	555300
Körzethívószám	0x69
SIRUTA-kód	143735
Népesség
Népesség	13 838 fő (2011. okt. 31.) +/-
Magyar lakosság	108 (0%, 2021)
Község népessége	22 277 fő (2021. dec. 1.)
Népsűrűség	80,38 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság	454 m
Terület	277,13 km²
Időzóna	EET, UTC+2
Elhelyezkedése
é. sz. 45° 42′ 46″, k. h. 24° 09′ 03″45.712777777778, 24.150833333333
Nagydisznód weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Nagydisznód témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Fekvése

Nagyszebentől 15 km-re délre, a Csindrel-hegység lábánál fekszik.

Nevének eredete

Német neve vagy a Halde ('lejtő') és az Au ('berek') szavak összetétele, vagy magyar nevével párhuzamos jelentésű (Halte középfelnémet 'disznólegelő'). A román név a középkori magyar Gyisznajó névből keletkezett, mely eredetileg patakját jelölte. Történeti névalakjai: Riuetel (1204), Ruetel (1223), Gyznoyo és Helta (1323), Diznow (1366), Helthena (1395), Helthaw (1428), Disznód (1733), Csiznedie mare és Nagy Disznód (1781), Csiznedia (1826) és Csisznedie (1839).

Története

A 13. századtól szász lakosságú település. 1323-ban már civitasként említik. A 14. században 24 heltaui diák járt a bécsi egyetemre. 1438-ban, 1442-ben, 1457-ben, 1490-ben és 1493-ban a török pusztította.

1475-ben kovácsai megkapták a sarlóárusítás monopóliumát a Királyföldön. Ettől kezdve három évszázadon át az itt készült sarlókról és kaszákról volt híres. Ez az iparág a 18. század végén, főként a medgyesi kovácsok konkurenciája miatt hanyatlott le.

1513-ban említették először takácscéhét, amelyet később I. Rákóczi György privilégiumokkal látott el. Ugyancsak a 16. században alakult nyerges- és fazekascéhe is.

1658-ban a tatárok sikertelenül ostromolták templomerődjét és csak 1300 tallér és ékszerek fejében vonultak el a városból.

Az erődtemplom

A templom belső tere

A 18. századi gyapjúkonjunktúra idején földrajzi helyzete Erdély legfontosabb takácsközpontjává tette. 1750-ben 383 családfőjéből 230 volt takács és itt dolgozott az erdélyi takácsok több mint fele. A 19. század első felében ötszáz céhes mester foglalkozott a posztókészítéssel és szövéssel. Az erdélyi posztótermelés egyharmadát adta és az évi átlagosan 1 millió 250 ezer kilogramm gyapjúból itt készítették a posztót ("szűrvég") a debreceni cifraszűrhöz – évi 200 ezer szűrre elegendőt. 1838-ban manufaktúrái 1400 fonómunkást foglalkoztattak a szomszédos, főként román falvakból. Az 1857-es népszámlálás szerint lakosságának 35%-a volt idegen illetőségű. A munkások többsége 1885-ben is ingázott, néha nagy távolságokról. Oskar Meltzl azévi statisztikai munkája szerint: „Nagydisznód községben például évről-évre mintegy 2000 férfi és női lélekből álló, ingázó munkásnépesség él, akik a pezsgő iparú városban télen az lendületesen fejlődő gyapjúgyártásban, nyáron pedig a mezei munkában dolgoznak, s akik a székely, román és cigány nemzetiséghez tartoznak.”

1806-ban nyert ismét vásártartási jogot. Vásárai nemcsak a gyapjú felvásárlására jelentettek alkalmat a takácsoknak, de itt árusították híres savanyúkáposztáját (Hêiltner Krojt) és ízletes cseresznyéjét is. Egy század végi angol útirajzírónő említést tesz rendellenesen magas férfi lakóiról.

1841 és 1862 között tizenkét tűzvész pusztította. 1888-ban a gyapjúszövő társaság (a takácscéh utóda) alapította textilipari szakiskoláját, amelyet 1894-től a magyar állam is támogatott. Ez volt az egyetlen ilyen iskola az akkori Magyarországon. 1894-ben indult meg a Nagyszeben–Nagydisznód vasútvonal és 1896-ban a códi vízerőműből bevezették az elektromos áramot. 1916. szeptember 20-a és 26-a között a német és román csapatok környékén vívták az ún. nagyszebeni csatát.

Szebenszékhez, 1876-tól Szeben vármegyéhez tartozott. 1879-ig járásszékhely volt, majd 1904-ben ismét egy akkor alakított járás székhelyévé tették.

1931-ben a brassói Wilhelm Scherg cég állított fel benne posztógyárat. 1944-ben 176 kisebb-nagyobb textilipari műhelye működött, 503 szövőszékkel és 36 850 orsóval. Főként szőnyegeket, ruhákat és ágyhuzatokat állítottak elő, a gyapjú mellett selymet és gyapotszálat is feldolgoztak.

1946-ban kapott városi rangot. Ezután textiliparát államosították és egyetlen állami vállalatba vonták össze. 1960-ban az itt gyártott szőnyegeket a világ harminc országába exportálták. Már az 1950-es években megindult a szász lakosság kivándorlása Németországba, a világháborús hadifoglyok és a Szovjetunióba deportált, később Németországban letelepedett helyi származású férfiak családegyesítése formájában.

1993-ban itt alapították meg a bukaresti után Románia második SOS gyermekfaluját.

Lakossága

1850-ben 2361 lakosából 2202 német és 148 cigány nemzetiségű; 2194 evangélikus és 154 ortodox vallású volt. A cigányok voltak a város pásztorai.
1900-ban 3189 lakosából 2338 volt német, 592 román és 238 magyar anyanyelvű (164 fő katona); 2304 evangélikus, 453 ortodox, 153 református, 145 görögkatolikus és 122 római katolikus vallású.
2002-ben 15 303 főből 14 789 román, 293 német és 165 magyar nemzetiségű; 14 027 ortodox, 385 evangéliumi keresztény és 311 evangélikus vallású.

Látnivalók

Látkép a templomtoronyból

• Az evangélikus erődtemplom. A háromhajós bazilika eredetileg a 13. század első feléből származik. Az apszisban román kori freskómaradványok láthatóak. Az 1493-as török támadás után késő gótikus stílusban átalakították. A szárnyasoltáron álló szobrot (Braller-madonna) Veit Stoss készítette 1520-ban. A 14. századi sekrestyében falában található Johannes Hutter 1638-ban elhunyt lelkész életnagyságú síremléke. A templom délkeleti végében az 1793-as fölújításkor rejtett apszist bontottak ki, amelybe veszély idején a kegyszereket rejtették. A templomot a 15. század végén látták el kettős védőfallal. A falak között vizesárok húzódott, a falgyűrűket tornyok és bástyák védték. A nyugati oldalon található bástya külső részében működött a városháza.
• A városmag házainak többsége a 18–19. században épült.
• A textilipari múzeum a posztógyártás múltját, eszközeit, a takácscéh emlékeit mutatja be.
• A város felett magasodó Bálványhegyen középkori vár nyomai. A vár már a 17. században is romos volt.

Híres emberek

• Itt született (talán 1510-ben) vagy innen származott Heltai Gáspár protestáns prédikátor, író, nyomdász, bibliafordító. Nagydisznódi származásáról neve (németül Caspar Helth) tanúskodik.
• Itt született 1774-ben Johann Bergleiter evangélikus püspök.
• Itt született 1904-ben Oskar Paulini író.
• Itt született 1907-ben Gustav Gündisch történész.
• Itt született 1944-ben Wanek Ferenc erdélyi geológus, egyetemi oktató.
• Itt született 1948-ban Karin Gündisch írónő.

Gazdasága

• Selyemgyár (1926 óta).
• A Somarest gyár a Louis Vuitton luxusmárka számára állít elő cipőket.

Testvérvárosai

• Château-Thierry, Franciaország
• Vilshofen a. d. Donau, Németország
• Wernigerode, Németország

Források

• Hermann Rehner (Hrsg.): Heltau. Hermannstadt, 1931

További információk

• A Nagydisznódról elszármazott szászok honlapja (németül)
• Az evangélikus gyülekezet honlapja, az erődtemplom ismertetésével (németül) (angolul)
• Régi képek Kis- és Nagydisznódról (németül)
• Az erődtemplom a "jupiter.elte.hu" oldalon
• A templom kívül-belül (magyarul)
• A nagydisznódi szőnyeggyár egy 1968-as filmhíradón (románul)

Képek

• 
  A nagydisznódi lovassági kaszárnya a századelőn
• 
  Ház a főutcán
• 
  Városháza
• 
• 
  Ortodox templom