Nika-felkelés
Nika-felkelés Bizáncban 532 januárjában a kocsiversenyek rendezésére szolgáló Hippodromban kitört felkelés, amely I. Iusztinianosz császár uralma ellen irányult. A felkelés eleinte az egyes lóversenyistállók hívei közötti összetűzés volt, majd a szemben állók egyesültek, és politikai követelésekkel léptek föl. A felkelés neve is a cirkuszban kiabált Nika! azaz Győzz! felkiáltással van összefüggésben.
A felkelés háttere szerkesztés
A felkelés táptalajául szolgáló társadalmi elégedetlenségnek sok összetevője volt. Részint Iustinianusnak a Római Birodalom egységét helyreállítani igyekvő külpolitikájával összefüggő adóterhek, részint a vallási ellentétek okozta sérelmek szerepeltek a felkelők jelmondatai között. Elégedetlenséget okozott még Kappadókiai Jóannész praefectus praetorio és Tribonianus jogtudós néhány önkényes cselekedete (gyilkosságok, vagyonelkobzások) is. Az egyik korábbi kocsiverseny során a társadalmi elégedetlenség már kipattant: néhány gyilkosság történt, melyet a hatóságok a szemben álló szurkolók csapatai, különösen a "kékek" és a "zöldek" számlájára írtak. Iustinianus, noha maga is a "kékek" oldalán volt, mindkét pártot megbüntette.
Ezt követően azonban 532. január 11-én a zöldek méltatlankodni kezdtek a Hippodromban jelenlévő császár jelenlétében, felhánytorgatva azt, hogy néhány gyilkosságot, melyet Jóannész követett el, szintén a zöldek számlájára írtak. A kékekkel vívott szópárbaj után összetűzésre került sor, amelynek végén a felek kiegyeztek és Iustinianus főembereinek távozását kezdték követelni. Ezt követően kitörtek a Hippodromból, kiszabadították a korábbi gyilkosságokért bebörtönzött társaikat, majd gyújtogatni kezdtek.
A felkelők egy idő után további politikai követelésekkel is felléptek, valamint császárrá koronázták Hüpatioszt, I. Anasztasziosz volt császár unokaöccsét. A városi szenátusban Órigenész szenátor az új császár mellett mondott beszédet, a többi szenátor pedig a Iustinianusszal való mielőbbi leszámolást támogatta. A lázadók közben a Hippodromban sáncolták el magukat, Hüpatiosszal együtt.
A felkelés mértéke szerkesztés
"a polgárok közül azok, akiket a rendbontás fertőzése be nem szennyezett, a szemközt levő szárazföldre menekültek. A fővárost tűzbe borították, mintha csak ellenség kerítette volna hatalmába. A Sophia-templom, a Zeuxippos-fürdő, meg a császári palotának a Propylaiától az ún. Ares házáig terjedő része elpusztult a lángokban, s ezenkívül a tűzvész martalékává lett a Kónstantinosról elnevezett forumig húzódó mindkét oszlopcsarnok is, valamint módos emberek házai és nagy vagyona is. A császár pedig meg a hitvese, s a senatus egyes tagjai a palotába zárkózva tétlenek maradtak. A demosok továbbadták egymásnak a „Nika” (=győzz!) jelszót, s ama felkelést mostanig erről nevezik.[1]
Iustinianus reakciója szerkesztés
A császár először leváltotta Tribonianust és Joannészt, Phókaszt állítva a helyükre; majd megrémülve a felkelés mértékétől, már a város elhagyásán gondolkodott. Theodora császárné javaslatára azonban Bizáncban maradt, és itt várta be Beliszariosz és Mundus hadvezérek csapatait, akik hamarosan rendet is tettek a városban. Először lefizették a kékeket, emlékeztetve őket, hogy a császár maga is kék, majd január 18-án könyörtelenül leölték a már csak főleg zöldekből álló felkelőket. Állítólag 30-40 000 halálos áldozattal járt a lázadás leverése. A császár kivégeztette Hüpatioszt, a lázadó szenátorokat pedig száműzette. Ezután újjáépíttette a várost, és folytatta korábbi kodifikációs és hódító politikáját.
Hivatkozások szerkesztés
- ↑ Prokopios: Titkos történet, I. 24.
Források szerkesztés
- Prokopios: Titkos történet. Budapest: Helikon Kiadó. 1984. ISBN 9632076753 Részletek online
- Dimitriosz Hadzisz és Kapitánffy István (vál.): A bizánci irodalom kistükre. Budapest: Európa Könyvkiadó. 1974. ISBN 963 0703459 97-99. old.
- Louis Bréhier: Bizánc tündöklése és hanyatlása. 1 Budapest: Bizantinológiai Intézeti Alapítvány. 1997. 25. o. ISBN 9630479176
Szépirodalmi feldolgozás szerkesztés
- Robert Graves – A vitéz Belizár (Ford.: Pálóczy Horváth György). Európa Könyvkiadó Kft. Budapest, 2002. ISBN 963077092X
