Oláhné Béládi Ilona

(1925–) magyar orvos, virológus, egyetemi tanár, professzor emeritus

Oláhné Béládi Ilona (Szeged, 1925. augusztus 6.) a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának professzor emeritája. Béládi Ilona Szegeden született. Általános orvosi diplomát 1950-ben a Szegedi Tudományegyetemen kapott „summa cum laude” minősítéssel. Egyetemi évei alatt diákként került a Mikrobiológiai Intézetbe. Majd Ivánovics professzor utódjaként 1974–1994 között, nyugállományba vonulásáig Béládi Ilona volt az Intézet igazgatója. A Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán és közvetlen jogelődjein ő volt az első nőként kinevezett tanszékvezető. Tudományos munkája minősítéseként elnyerte az MTA orvostudomány doktora címet.

Oláhné Béládi Ilona
SzületettBéládi Ilona
1925. augusztus 6. (98 éves)
Szeged
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
  • orvos
  • virológus
  • egyetemi oktató
IskoláiÁltalánosorvostan
SablonWikidataSegítség

Család szerkesztés

Apja Béládi Árpád tisztviselő, anyja Zimányi Ilona, féltestvére Hámory Éva Mária, házastársa Oláh Ferenc főorvos volt. Két fia van, Oláh Tamás és Oláh Tibor.

Életpálya szerkesztés

A Szent György téri Elemi Iskolában tanult 1931 és 1935 között, majd a Szent Erzsébet Leánygimnáziumban folytatta tanulmányait 1935-től 1943-ig. A Szegedi Orvostudományi Egyetemre járt 1944-től 1950-ig. Tanulmányutakon volt a Sheffieldi Egyetemen 1958-ban, a Pasteur Intézetben (Párizs) 1962-ben, majd a Max-Plank Víruskutató Intézetben (Tübingen) 1965-ben. Munkahelye 1949-1994 a Szegedi Orvostudományi Egyetem volt.

Kutatási területek szerkesztés

Virológia ezen belül az adenovírus és az interferon.[1]

Tagságok szerkesztés

  • 1993-94: az MTA Mikrobiológiai, Járványügyi és Oltóanyag Bizottság Alelnöke
  • 1985-: az MTA Flavonoidkémiai Munkabizottság
  • 1991-93: az MTA Környezet és Egészség Bizottság
  • 1993-94: a Népjóléti Minisztérium Egészségügyi Felsőoktatási Szakmai Bizottság tagja
  • 1974-94: a SZOTE Vöröskereszt Szervezet elnöke
  • 1986-95: Városszépítő Egyesület elnöke
  • 1971: Kitüntetés: Akadémiai Kiadó Nívódíj
  • 1973: az Oktatásügy Kiváló Dolgozója
  • 1974: az Akadémiai Díj (megosztva Nász Istvánnal)
  • 1985: a Manninger Rezső-emlékérem
  • 1985: a Munka Érdemrend arany fokozat [2]

Díjai szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. Nők a magyar tudományban. Balogh, Margit, 1961-–Palasik, Mária, 1957-. Első Kiadás. ISBN 9789639697546 Hozzáférés: 2019. február 11.  
  2. Oláhné Béládi Ilona – víruskutató (magyar nyelven). delmagyar.hu. (Hozzáférés: 2019. február 11.)[halott link]