Orosz gitár
Az orosz gitár egy héthúros gitárféleség, amely a 18 – 19. század fordulóján tűnt fel Oroszországban.
| Orosz gitár | |
 | |
| Más nyelveken | |
| angol: Russian guitar orosz: Семиструнная гитара | |
| Besorolás | |
| kordofon pengetős | |
| Sachs–Hornbostel-féle osztályozás | 321.322-5 |
| Menzúra | 610 mm |
| Hangolás | D – G – H – d – g – h – d' |
| Rokon hangszerek | folk gitár |
| Hangszerjátékos | gitáros |
| Hangterjedelem | |
 | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Orosz gitár témájú médiaállományokat. | |
Első népszerűsítője, talán feltalálója is a cseh származású Andrej Szihra (1773–1850) volt, aki mintegy ezer darabot írt erre a hangszerre. A zeneművek, átiratok előadása mellett elsősorban dalok kísérőhangszereként máig népszerű hazájában, de a világ más részein sajátos, más gitároktól élesen különböző hangolása, fogásmódja miatt nem terjedt el.
Leírása szerkesztés
A test felépítése, méretei, arányai a Torres előtti spanyol gitárokhoz hasonlóak. Menzúrája is jóval kisebb mint a mai klasszikus gitároké, de a nyak itt is az oktávbundnál csatlakozik a testhez. A napjainkban használt orosz gitárok fémhúrosak, nyakuk csavaros rögzítésű, aminek előnye, hogy a nyak dőlésszöge, a húrok ideális fogólap feletti magassága könnyen beállítható. A hangolófej a klasszikus gitárokhoz hasonlóan vályús rendszerű, a behangolást a mély hangok felőli oldalon négy, a másik oldalon három húrgép teszi lehetővé.[1]
Játékmód szerkesztés
Az orosz gitáron hagyományosan ujjakkal, pengető nélkül játszanak. Hangolása alapvetően eltér a spanyol gitárétól. A nyugati gitárokon megszokott kvartokra épülő hangolással szemben a hét húr úgy van beállítva, hogy „üresen”, lefogás nélkül végigpengetve őket egy G-dúr akkordot kapunk, így: D – G – H – d – g – h – d'. Ennek megfelelően sok dúr hangzatot egyszerűen a bal kéz egyetlen ujjával, barréval (az összes húrt ugyanabban a helyzetben leszorítva) lehet lefogni. A több húr ugyanakkor azt is jelenti, hogy számos akkordnál néhányat közülük ki kell iktatni, tompítani kell, mivel azokat fizikai lehetetlenség volna az adott összhangzatnak megfelelő helyen lefogni.
Népszerűsége szerkesztés
Az orosz héthúros gitár a 19. századi Oroszországban messze elterjedtebb volt, mint a spanyol gitár. A század második felétől cigány románcok kísérőhangszereként vált népszerűvé. A forradalom után, részben Andrés Segovia gitárművész vendégszereplése nyomán a spanyol gitár is polgárjogot nyert, de a populáris zenében továbbra is elsősorban a „szemisztrunkát” használták. Az 1960-as évektől, mikor a Szovjetunióban olcsón beszerezhető héthúros gitárokat a fiatalok elkezdték hathúrossá alakítani, hogy nyugati rockzenét játsszanak rajta, az eredeti orosz hangolású hangszer gitáros-énekesek, „bárdok” kezében tűnt fel. Ezek közül legismertebb Vlagyimir Viszockij és Bulat Okudzsava.
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ A szovjetunióban gyártott húrgépek a nyugatiakhoz képest fordítva működnek, a zenész szemszögéből az óramutató járásával megegyező irányba tekerve hangolnak felfelé.