Paleolit diéta

gasztronómiai irányzat

A paleolit diéta olyan gasztronómiai irányzat, amelynek célja a paleolit kori táplálkozás reprodukálása a mai viszonyok között.[1] Mivel alkalmazása inkább életstílus, mint alkalmi diéta, így leginkább étrendnek tekinthető. Habár a különböző irányzatok hasonló alapokra épülnek, de kivitelezésben és elnevezésben mind Magyarországon, mind külföldön vannak eltérések, és nincs hivatalosnak tekinthető változat.[2] A paleolit táplálkozás célja az olyan, ún. civilizációs betegségek elkerülése, mint egyes érrendszeri betegségek (stroke, szívinfarktus, ischaemia), 2-es típusú cukorbetegség, magas vérnyomás, elhízás. Követői szerint evolúciós szempontú étrendnek is nevezhető, mert evolúciós szempontból vizsgálta meg ember és táplálkozás, illetve betegségek kapcsolatát a történelemben visszamenőleg egyes kutatások segítségével. Az elmélet alapjait többen megkérdőjelezhetőnek tartják, sőt egyes szakmai szervezetek egyenesen nem is ajánlják alkalmazását.[3]

Paleo étel, saláta és sonka

Történeti áttekintés szerkesztés

  • 1975-ben, az elsők között Walter L. Voegtlin gasztroenterológus foglalkozott vele könyvében, melyben azt sugallja, hogy a paleolit kori étrend javítaná a modern kori ember egészségét. Azt állította, hogy az ember egy "húsevő állat", amely a vadállatokhoz hasonlóan, elsősorban fehérjét, zsírokat és csak nagyon kevés szénhidrátot fogyasztott. Saját diétás recepteket dolgozott ki emésztési problémákkal küszködőknek. Könyvében élettani és kórélettani adatokkal támasztja alá, miért tekinthető élettani alapműködésnek a zsír alapú táplálkozás, és felhívja a figyelmet ennek pozitív hatásaira is.[4]
  • 1985-ben, S. Boyd Eaton és Melvin Konner, az Emory Universityvel közreműködve, megjelentettek egy kulcsfontosságú dokumentumot a paleolit táplálkozásról a New England Journal of Medicine c. szakfolyóiratban, amely lehetővé tette, hogy ezt a táplálkozási koncepciót a mainstream egészségügy is elismerje.
  • 1989-ben svéd orvosok és tudósok, köztük Staffan Lindeberg, végeztek tudományos felméréseket a nem-nyugati kitavai lakosság körében a Pápua új-guineai Trobriand-szigeteken. A Kitava-tanulmány azt találta, hogy ez a nép nem szenved civilizációs betegségekben, mint pl: érrendszeri betegségek (stroke, ischaemia), cukorbetegség, magas vérnyomás, elhízás. 1993-ban tették közzé vizsgálati eredményeiket, s mindezek után számos tudományos publikáció jelent meg arról, hogy a nyugati betegségek kapcsolatban állnak a táplálkozással. A Kitava-vizsgálatot számos olyan tanulmány követte, mely ugyanilyen eredményre jutott.
  • Lindeberg 2003-ban egy svéd nyelvű orvosi tankönyvben ismertette tanulmányait.[5]
  • 2010-ben megjelentették ennek az átdolgozott, frissített változatát angol nyelven, s ez felkeltette mind a tudósok, mind a laikusok érdeklődését. Több mint 2000 hivatkozást idéz, átfogó tudományos vizsgálatok eredményeit, amelyek azt bizonyítják, hogy a nyugati betegségek összefüggnek azzal, amit az emberek esznek.
  • A paleo étrend egyik kidolgozója dr. Loren Cordain, aki számos könyvet és szakcikket írt e témában.[6]
  • Hazai teoretikusa, népszerűsítője Szendi Gábor.
  • Hazai orvosi gyakorlatban dr. Tóth Csaba alkalmazta először, miután az általa vezetett négy nyugat-magyarországi kis falukban lévő háziorvosi körzetében betegeit kezelte a paleo étrenddel.[7][8] Véleménye szerint a paleolit étrend a ma elterjedt divatos formájában csak korlátozottan alkalmas a súlyosabb kórképek gyógyítására. Az általa alkalmazott paleo-ketogén étrendet[9] kifejezetten az autoimmun, daganatos és epilepsziás betegek számára hozta létre. A paleo-ketogén étrenddel kapcsolatos szakmai írások hazai[10] és nemzetközi[11] tudományos folyóiratban is megjelentek.

A paleolit diéta alapját képező elmélet szerkesztés

 
Paleolit Fesztivál – MOM, 2014

A paleolit diéta arra az elméletre épül, hogy az emberi genom több mint 2,5 millió éve nem sokat változott, tehát genetikailag a vadászó-halászó-gyűjtögető életmódra vagyunk programozva. Egyes kutatások állítása szerint a 10–5 ezer évvel ezelőtt a földművelés ("neolitikus forradalom") során bevezetett élelmi anyagokhoz nem tudott alkalmazkodni az emberi szervezet, ezért jelentek meg az ún. degeneratív betegségek. Riccardo Baschetti kutató elemzései szerint az anyagcsere-betegségeket a "genetikailag ismeretlen élelem" okozza. Mint Boyd Eaton, Loren Cordain és Lindeberg kutatók írták közös tanulmányukban, a modern ember genetikailag a kőkori emberrel azonos. Valójában azonban a legtöbb ember szervezetében extra génmásolatok találhatók a gabonafélékben lévő keményítő megemésztésére és a laktóztoleranciára is.[12][3]

Az elmélet szerint a nyugati világ, azaz a mai civilizáció számos olyan betegségben szenved, amelyek az elmélet követői szerint ismeretlenek a ma is élő természeti népek körében, illetve ismeretlenek voltak a paleolit korban élők között is. A nyugati életmód és táplálkozás világméretű terjeszkedése a 19. század közepén kezdődött meg, az ún. civilizációs betegségek a 20. és 21. században járványszerű növekedésnek indultak. Ide sorolhatók: szív- és érrendszeri betegségek, rák, autoimmun betegség, sclerosis multiplex, hashimoto-thyreoiditis, cukorbetegség, lisztérzékenység, laktózérzékenység, metabolikus szindróma, túlsúlyosság, alultápláltság, szervezetszintű gyulladás, depresszió stb. Azonban ezen állítások egyes elemei is vitathatók.[3]

Mivel a paleolitikumban élő ember életmódjáról kevés az információnk, így a paleo étrend kialakításában fontos szerepet kap a mai természeti népek életmódjáról készült tanulmányok vizsgálata.

A paleolit étrendnek több gyökere is van, ezek közül érdemes megemlíteni:[13]

  • Gabona- és tejfogyasztással összefüggő 1960 évekbeli kutatásokat
  • Low-carb (alacsony szénhidráttartalmú) étrendek tapasztalatait (Atkins-diéta, Ketogén diéta)
  • 18-19. század reformmozgalmak által népszerűsített szakaszos böjt eredményeit (intermittend fasting)

A paleo étrend felépítése szerkesztés

 
Mangalica húsból készült paleo étel

A paleolit étrend felépítése változó és szerzőnként eltérő lehet. Habár közös elméletre épülnek, egyes részletekben eltérés adódhat, mint például abban, hogy a hozzáadott használata megengedhető-e.[2][14][15] Bizonyos esetekben vannak iránymutatások a paleolit táplálkozás során bevihető egyes ételtípusokra, de nem minden irányzat határozza ezt meg.[16] Azonban javasolja a magas fehérjetartalmat (19-35%), zsírtartalmat (28-58%) és az alacsony szénhidráttartalmat (22-40%). Utóbbiak az ún. lassan felszívódó szénhidrátok, melyek alacsony glikémiás indexűek és glikémiás telítettségűek. A magyar munkacsoport a civilizációs betegségek rehabilitációja során nagyban finomította az eredeti étrendi elgondolásokat. A paleo-ketogén étrenddel célja a ketózis elérése és az "áteresztő bél szindróma" megszüntetése. Amennyiben ez megvalósul, hatékonyan alkalmazható a civilizációs betegségek kezelésében.

Megengedett ételek a paleolit étrendben szerkesztés

 
Báránysült nyers sárgarépával

Megengedhető ételek bizonyos esetekben a reál-paleo étrendben szerkesztés

  • Paprika, paradicsom, padlizsán[20]
  • Kemény sajtok[20]

Tiltólistán a paleolit étrendben szerkesztés

Amire "érzékeny" az ember (emésztés, egészségügyi kihívás) és még az alábbiak:

  • Gabonafélék (búza, árpa, köles, zab, rizs, vadrizs, rozs, kukorica, cirok, stb.) glutén, lektin, gyorsan felszívódó szénhidrát miatt[26][20]
  • Hüvelyesek (babfélék, borsók, szója, amerikai földimogyoró, stb.) glutén, lektin, gyorsan felszívódó szénhidrát miatt[27][20]
  • Tej és tejtermékek a tej összetevői miatt[28]
  • Szolanin vagy lektin tartalmú zöldségek (burgonyafélék, paradicsom, paprika, padlizsán)[20]
  • Hidrogénezett növényi olaj, transz-zsír, margarin[29][20]
  • Hozzáadott cukor (fruktózt is ideértve)[30][31]
  • Készételek, amelyek a fenti tiltólistán szereplő összetevők közül bármit is tartalmaznak[20]

Figyelmeztetés a paleo étrendet követőknek szerkesztés

Nagyon fontos a paleo étrendet követők számára, hogy biztosítsák a megfelelő mikro- és makrotápanyagokat szervezetük számára, így a vitaminokat (főképp a B-vitamincsoport), ásványi anyagokat, fitonutrienseket, különféle olajokat.[16] Az olajok és zsírok bevitelénél figyelembe kell venni többek között az omega-3 és omega-6 arányt, ezek alapján erősen ajánlott omega-3 tartalmú állati eredetű zsírok fogyasztása és az omega-6 zsírsavban gazdag növényi olajok csökkentése, elkerülése.[32] Ennek ellentmond, hogy a paleo-ketogén irányzatnál leirt tudományos kutatási eredmények és közlemények hosszú távon sem mutatnak ásványi elem vagy bármilyen D-vitamin hiányt. Illetve az ott található hivatkozában található Paleomedicina Hungary által alkalmazott protokoll szerint, a táplálkozás vitaminok és étrendkiegészitők nélkül is lehet teljesértékű.

Előnyei szerkesztés

Az irányzat követői szerint elkerülik az embert a civilizációs betegségek.[5] Megnöveli az egészségben leélhető évek számát.[33] Magas szénhidráttartalmú változata hasznos a fizikai munkát végzőknek és a sportolóknak (100 g szénhidrát/nap felett).[34]

Paleo-ketogén irányzat szerkesztés

A paleo-ketogén étrendet dr. Tóth Csaba és munkacsoportja vezette be és használja Magyarországon a belgyógyászati és neurológiai betegségek rehabilitációjában. Az étrend egyesíti a paleolit étrend és a klasszikus ketogén étrend előnyeit, ugyanakkor kiküszöböli ezek hiányosságait. A paleo-ketogén étrend a ketózis állapotában tartja a szervezetet, amely energetikailag hatékonyabb és kiegyensúlyozottabb állapotot jelent. A paleo-ketogén étrenddel elérhető cél az áteresztő bél szindróma megszüntetése, a szervezet szénhidrát túlterhelésének megszüntetése és a mesterséges adalékanyagoknak az étrendből történő kiiktatása. A paleo-ketogén étrenddel kapcsolatban eddig egy magyar nyelvű [35] és nyolc külföldi [36][37][38][39][40][41][42][43] orvosi szakcikk jelent meg, melyek 1-es típusú cukorbetegség, metabolikus szindróma, epilepszia, Gilbert szindróma, Crohn betegség és daganatos betegség sikeres kezeléséről számolnak be. 2017-ben a paleo-ketogén étrend bekerült a Lengyel Gyerekgyógyászati Társaság Hepatológiai, Gasztroenterológiai és Táplálkozástudományi szekciójának, Crohn-betegség és IBD során alkalmazott protokoll ajánlásába.[44] A paleo-ketogén étrendet alkalmazó Orvosi Rehabilitációs Centrum munkatársai szintén 2017-ben közzé tették az általuk alkalmazott terápiás protokollt.[45] A protokoll leirása alapján értelmezhető, hogy a populáris paleolit táplálkozás és a klasszikus ketogén étrendeknek is vannak kockázataik . Mindkettő okozhat mellékhatásokat. A paleo-ketogén étrend ezen mellékhatásokat nem alakítja ki.[46] Az étrend tökéletese alkalmazása során eddig egyetlen esetben sem jelentkeztek mellékhatások. A Paleomedicina Hungary 2017-ben például egy 50 fős tanulmányt tett közzé, mely azt mutatta, hogy a paleo-ketogén étrend mellett a betegek magnézium ellátása tökéletes, mindennemű külső pótlás nélkül.[47] A Paleo-ketogén étrend egyes esetekben biztató eredményeket mutatott súlyos daganatos betegek terápiájában is, akár úgy is, mint önálló monoterápia.[48][49] Akár még agresszív daganatok, mint a glioblasstoma esetében is kellően pozitíiv eredmények érhetők el.[50] 2020-ban a wroclawi Orvoatudományi Egyetem Dietetikai tanszéke egy átfogó elemzést készített a ketózis és ketogén étrendek eredményességéről, azok klinikai hatásairól daganatos betegségek esetén. Ebben az összefoglalóban részletesen mutatják be a magyar munkacsoport két közzétett esettanulmányát is.[51][52]

Kritikája szerkesztés

A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége nem ajánlja a paleo étrendet.[53] Az Orvosi Hetilap egy cikke szerint a paleo étrend veszélyes és káros,[54] inzulinfüggő cukorbetegség esetén fokozottan életveszélyes.[55] A Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara Orvosi Biológiai Intézetének intézetvezető igazgatója Prof. Dr. Boldogkői Zsolt az Index.hu-n publikált [56] cikkében tárgyalja a paleo étrend tudományos megalapozottságának kritikáit. Az OÉTI 2012. december 8-án közölte az MTI-vel, hogy a betegségek 80 százaléka összefügg a helytelen táplálkozással. (Szendi Gábor honlapján reagált ezen publikációkra.[57]) A New Scientist és Boldogkői Zsolt is több tévedésre is felhívja a figyelmet a paleo étrend elméletével kapcsolatban. A legáltalánosabb kritika, hogy nem igaz, miszerint az ember nem alkalmazkodott volna a keményítő megemésztésére és a laktóz tolerálására.[12] Mivel a laktáz enzim előállítását kódoló gén meglétének aránya a lakosság körében népenként eltérő, és kevesebb, mint ötezer éves múltra tekint vissza, de a mai magyaroknak már 61 százaléka képes a tejet megemészteni, míg a középkori arányuk mindössze csak 35 százalék volt. [58]

Boldogkői Zsolt szerint a probléma a tejjel az, hogy a laktóz irritálja a bélnyálkahártyát, ezért intolerancia alakulhat ki ellene, amely előbb hasmenés, később pedig komolyabb bélbetegség formájában jelentkezik, de az alkalmazkodás miatt ez csak a mai magyaroknak kevesebb mint 39%-át érintheti.[56] [58] A kritika főleg abból adódik, hogy a populáris paleolit táplálkozás propagálói nem fektettek kellő súlyt a táplálkozás kiváltotta élettani jelenségek kutatására és a gyakorlatban való alkalmazására. A szakirodalom elméleti hipotézisei nem tudnak megfelelni a klinikai gyakorlatnak. A növényi olajak, a tejtermékek semmilyen formája, a gabonafélék és álgabonák nem felelnek meg az egészséges táplálkozás kritériumainak és nem tartozhatnak bele a paleolit táplálkozásba. Ennek egyik oka, hogy kóros béláteresztést okoznak, ami az autoimmun betegségek egyik kiváltó oka.[59][60]

Magyar paleo (étrend) mozgalom szerkesztés

 
Parajdi só a Nagyvásárcsarnokban

A magyar paleo mozgalom életre keltését nagyban segítette az ebben a témában gyakorlati és elméleti alapokkal rendelkező magyar és magyarra fordított könyvek, cikkek, interjúk, blogok megjelenése (lásd források) és az, hogy egyre több emberhez eljutnak a paleolit étrend alapvető szabályai és gyakorlati hasznai. Az említett könyvek eladott példányszámaiból, a Google "paleolit étrend" találataiból, ezek évek alatti emelkedéséből lehet következtetni azoknak az embereknek a számára, akik ma Magyarországon reális alternatívaként tekintenek a paleo étrendre.[16]

Magyar paleo irányzatok szerkesztés

Az egyik legnagyobb hazai táplálkozási szubkultúrának a következő irányzatai jelentek meg:[13]

  • Szendi Gábor irányzata (hazai fő vonal)
  • Paleo-ketogén irányzat
  • Tökéletes Egészség Diéta – TED (Dr. Paul Jaminet-féle paleo irányzat, főként sportolók, testépítők között hódít)

Jegyzetek szerkesztés

  1. Paleo ételek
  2. a b Paleo Diet:Overview
  3. a b c A nagy étrendblöff
  4. Walter L. Voegletin: The Stone Age Diet Archiválva 2013. november 6-i dátummal a Wayback Machine-ben. Vantage Press, New York, 1975.
  5. a b Staffan Lindeberg és mtsi: Biological and Clinical Potential of a Palaeolithic Diet. Journal of Nutritional & Environmental Medicine (2003. szeptember) 13(3), 149-160
    Magyarul: A Paleolit diéta biológiai és klinikai potenciálja, ford. Mezei Elmira
  6. Paleolit étrend
  7. Dr. Tóth Csaba paleo szemléletű orvos bemutatása. [2014. december 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. november 14.)
  8. Tóth Csaba bemutatkozó oldala
  9. Paleo-ketogén étrend
  10. Tóth Csaba, Séllei Lajos, Clemens Zsófia. A paleolit táplálkozás, mint a dinamikusan fejlődő evolúciós orvostudományi szemlélet alaptétele és módszere. Medicus Universalis. XLVI/2013
  11. Clemens Z, Kelemen A, Fogarasi A, Toth C. Childhood absence epilepsy successfully treated with the paleolithic ketogenic diet. Neurology and Therapy. December 2013, Volume 2, Issue 1-2, pp 71-76
  12. a b Hat tévhit az egészségről
  13. a b Meleg Sándor dietetikus: "Paleolit étrend - I. - Felvezetés, 2014. január 13. (Hozzáférés: 2015. július 6.)
  14. Paleo diet faq
  15. A sómítosz
  16. a b c Szendi Gábor: A paleomozgalom három (most már négy) éve. tenyek-tevhitek.hu
  17. Paleolit megoldás 222. o.
  18. Paleolit szakácskönyv II. 287. o.
  19. a b Robb Wolf: What Is The Paleo Diet? robbwolf.com
  20. a b c d e f g h i j k l m n Paleolit szakácskönyv II.
  21. Paleolit megoldás 212. o.
  22. Paleolit megoldás 214. o.
  23. Paleolit szakácskönyv II. 164. o.
  24. Paleolit megoldás 105–124. o.
  25. Paleolit megoldás 105–124. o.
  26. Paleolit megoldás 85–103. o.
  27. Paleolit megoldás 104., 216. o.
  28. Paleolit megoldás 105–124. o.
  29. Paleolit megoldás 105–124. o.
  30. Paleolit megoldás 70–76. o.
  31. Paleolit szakácskönyv II. 20–34. o.
  32. Paleolit megoldás 105–124. o.
  33. Why Cavemen Didn’t Actually Die Young. PaleoLeap, 2014. január 14.
  34. Paleolit szakácskönyv II. 286. o.
  35. http://paleomedicina.com/pages/files/04-dinamikusan_fejlodo_evolucios_orvostudomanyi_szemlelet.pdf {{Wayback|url=http://paleomedicina.com/pages/files/04-dinamikusan_fejlodo_evolucios_orvostudomanyi_szemlelet.pdf |date=20151125105433 }}
  36. http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/26000218
  37. http://www.ijcasereportsandimages.com/archive/2014/010-2014-ijcri/CR-10435-10-2014-clemens/ijcri-1043510201435-toth-full-text.php
  38. http://www.ijcasereportsandimages.com/archive/2015/003-2015-ijcri/CR-10491-03-2015-toth/ijcri-1049103201591-toth-full-text.php
  39. http://pubs.sciepub.com/ajmcr/3/4/9/
  40. http://pubs.sciepub.com/ajmcr/3/7/8/
  41. Archivált másolat. [2015. december 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. október 14.)
  42. http://www.ijcasereportsandimages.com/archive/2016/009-2016-ijcri/CR-10690-09-2016-toth/ijcri-1069009201690-toth-full-text.php
  43. http://pubs.sciepub.com/ajmcr/4/8/8/
  44. Lengyel Gyermekgyógyászati Társaság protokollja. (Hozzáférés: 2020. január 1.)
  45. Paleomedicina Hungary Terápiás protokoll. (Hozzáférés: 2020. február 28.)
  46. Paleolit és klasszikus ketogén étrend mellékhatásai. (Hozzáférés: 2020. február 28.)
  47. Clemens, Zsófia (2017. március 23.). „The paleolithic ketogenic diet may ensure adequate serum magnesium levels” (angol nyelven). Journal of Evolution and Health 2 (2). DOI:10.15310/2334-3591.1070. ISSN 2334-3591.  
  48. Clemens, Zsófia (2018. március 23.). „Paleolithic ketogenic diet (PKD) in chronic diseases: Clinical and research data” (angol nyelven). Journal of Evolution and Health: A joint publication of the Ancestral Health Society and the Society for Evolutionary Medicine and Health 3 (2). DOI:10.15310/2334-3591.1115.  
  49. Daganat terápia. (Hozzáférés: 2020. február 28.)
  50. glioblastoma. (Hozzáférés: 2020. február 28.)
  51. Szypowska, Alicja (2019. március 23.). „Significance of low-carbohydrate diets and fasting in patients with cancer”. Roczniki Panstwowego Zakladu Higieny 70 (4), 325–336. o. DOI:10.32394/rpzh.2019.0083. ISSN 0035-7715. PMID 31960664.  
  52. daganatterápia paleo-ketogén étrenddel. (Hozzáférés: 2020. február 28.)
  53. Táplálkozási akadémia
  54. Orvosi Hetilap
  55. A Magyar Diabetes Társaság Vezetőségének állásfoglalása a paleo-ketogen diétával kapcsolatban
  56. a b BOLDOGKŐI ZSOLT: "A nagy étrendblöff", 2013. november 5. (Hozzáférés: 2015. július 6.) „"A paleolit táplálkozás hívői szerint az emberi DNS nem alkalmazkodott a mai ember étrendjéhez, és sok modern betegséget a tej- és keményítőtartalmú élelmiszerek fogyasztása okoz. Ennek tudományos bizonyítása azonban igen gyenge lábakon áll, a kérdés ennél jóval összetettebb. ... Továbbá, hamis az elmélet alapállítása, amely szerint a DNS-ünk nem alkalmazkodott a mezőgazdaság által produkált újfajta táplálékkínálathoz. Mindkét bűnös élelmiszercsoporthoz történt ugyanis genetikai szintű adaptáció. Tej ... Gabonafélék és krumpli ... ... A probléma a tejjel az, hogy a laktóz irritálja a bélnyálkahártyát, ezért intolerancia alakulhat ki ellene, amely előbb hasmenés, később pedig komolyabb bélbetegség formájában jelentkezik."”
  57. Szendi Gábor: Támadás a palo ellen? tenyek-tevhitek.hu
  58. a b Génmutációval tudjuk megemészteni a tejet
  59. a paleolit táplálkozás mellékhatásai. (Hozzáférés: 2020. február 28.)
  60. Odenwald, Matthew A. (2013. szeptember 1.). „Intestinal permeability defects: is it time to treat?”. Clinical Gastroenterology and Hepatology: The Official Clinical Practice Journal of the American Gastroenterological Association 11 (9), 1075–1083. o. DOI:10.1016/j.cgh.2013.07.001. ISSN 1542-7714. PMID 23851019.  

Források szerkesztés

  • Hat tévhit az egészségről: origo.hu
  • A nagy étrendblöff: index.hu
  • Táplálkozási akadémia: mdosz.hu
  • Orvosi Hetilap: akademiai.com[halott link]
  • Paleo diet faq: thepaleodiet.com
  • Paleo Diet:Overview: about.com Archiválva 2014. február 2-i dátummal a Wayback Machine-ben
  • Paleo ételek: Szendi Gábor honlapja
  • A sómítosz: Szendi Gábor honlapja
  • Génmutációval tudjuk megemészteni a tejet: index.hu
  • Paleolit megoldás: Robb Wolf: Paleolit megoldás. Az ősi emberi étrend, Scolar Kiadó, 2012, ISBN 9789632443539
  • Paleolit étrend: Loren Cordain: Paleolit étrend – Fogyjunk és éljünk a természet rendje szerint!, Jaffa kiadó, Budapest, 2011, ISBN 9789639971615
  • Paleolit szakácskönyv II.: Szendi Gábor – Mezei Elmira: Paleolit szakácskönyv II, Jaffa kiadó, Budapest, 2011, ISBN 9789639971707
  • Szendi Gábor: Paleolit táplálkozás. Jaffa, Budapest, 2009.
  • Szendi Gábor: Paleolit táplálkozás és korunk betegségei. Jaffa, Budapest, 2011.
  • Szendi Gábor: Paleolit táplálkozás kezdőknek. Minden, amit tudni akartál a paleóról, de nem volt időd megkérdezni, Jaffa kiadó, Budapest, 2011.
  • Szendi Gábor: Napfény vitamin. Hazugságok, tévhitek és a tények, Jaffa kiadó, Budapest, 2012.
  • Lyle McDonald: The Ketogenic Diet: A complete guide for the Dieter and Practitioner. 1998.
  • Paleolit Életmód magazin 2013/1

Irodalomjegyzék szerkesztés

  • Szendi Gábor : Paleolit táplálkozás – A nyugati életmód és a civilizációs betegségek. Jaffa, 2009. ISBN 9789639971011
  • Szendi Gábor: Paleolit táplálkozás és korunk betegségei. Jaffa, 2011. ISBN 9789639971639
  • Szendi Gábor: Új vitaminforradalom. Hatások és kölcsönhatások. Jaffa, 2013. ISBN 9786155235870
  • Lindeberg, S: Food and Western Disease: Health and Nutrition from an Evolutionary Perspective. Wiley-Blackwell, 2010. ISBN 978-1405197717
  • Loren Cordain: Paleolit étrend – Fogyjunk és éljünk a természet rendje szerint! Jaffa, 2011. ISBN 9789639971615
  • dr. Tóth Csaba: Paleolit orvoslás – Számolj le a betegségekkel! Jaffa, 2012. ISBN 9789639971752

A paleo étrendről szóló magyar nyelven megjelent könyvek szerzőinek honlapjai szerkesztés

További információk szerkesztés