Palotai Hugó

(1876–1924) magyar újságíró, lapszerkesztő

Palotai Hugó, 1909-ig Bäumel[1] (Újpest, 1876. február 9.[2]Budapest, 1924. december 14.)[3] magyar újságíró, költő.

Palotai Hugó
SzületettBäumel Hugó
1876. február 9.
Újpest
Elhunyt1924. december 14. (48 évesen)
Budapest V. kerülete
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
Halál okaöngyilkosság
SírhelyeKozma utcai izraelita temető (16-27-18)
SablonWikidataSegítség

Élete szerkesztés

Bäumel Jakab (1837–1904)[4] és Goldmann Janka fia. Testvére Palotai Ármin gépészmérnök volt. Tanulmányait a budapesti főreáliskolában, majd a Budapesti Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karán végezte. Már tizenöt éves korában franciából két regényt fordított az Ország-Világ számára, melyek részletekben jelentek meg lap hasábjain. 1895-ben munkatársa lett a Szabad Szó című folyóiratnak. Ezt követően a Függetlenséghez került, majd az Egyetértésnek és a Magyar Szónak lett belső munkatársa. Ez utóbbi lapnál elsősorban politikával és pénzüggyel kapcsolatos cikkeket írt. Szépirodalmi dolgozatait fővárosi napi- és hetilapok, míg fordításait a Berliner Tageblatt közölte. Halála előtt néhány évvel megválasztották a Háziipari Szövetkezet vezérigazgatójának. 1918-ban a magyar háziipar fejlesztése körül szerzett érdemeit királyi tanácsosi címmel ismerték el.[5] 1924. december 14-én irodájában felakasztotta magát.[6]

A Kozma utcai izraelita temetőben helyezték végső nyugalomra. A szertartást Hevesi Simon főrabbi végezte.[7]

Magánélete szerkesztés

Felesége Steiner Jozefa volt, akivel 1902. február 16-án Budapesten, az Erzsébetvárosban kötött házasságot.[8]

Művei szerkesztés

  • Versek (Budapest, 1899)
  • A magyar alkotmány (Budapest, 1902., Munkás Füzetek. II. 1.)

Jegyzetek szerkesztés

  1. Az engedélyt tartalmazó BM rendelet száma/évszáma: 154289/1909. Forrás: MNL-OL 30802. mikrofilm 228. kép 1. karton. Névváltoztatási kimutatások 1909. év 4. oldal 8. sor
  2. Születési bejegyzése az újpesti izraelita hitközség születési akv. 15/1876. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2020. június 3.)
  3. Palotai Hugó halotti bejegyzése a Budapest V. kerületi polgári halotti akv. 530/1924. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2020. június 3.)
  4. Bäumel Jakab halotti bejegyzése a Budapest VI. kerületi polgári halotti akv. 2025/1904. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2020. június 3.)
  5. Palotai Hugó kitüntetése (1918. április 25.) Magyar textilipar, 13. évfolyam, 8. szám, 5. oldal
  6. Öngyilkos lett a Háziipari Szövetkezet vezérigazgatója (1924. december 16.) 8 Órai Ujság, 10. évfolyam, 269. szám
  7. Palotai Hugó temetése (1924. december 17.) 8 Órai Ujság, 10. évfolyam, 270. szám
  8. Házasságkötési bejegyzése a Budapest VII. kerületi polgári házassági akv. 211/1902. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2020. június 3.)

Források szerkesztés