Pandura
A pandura (πανδοῦρα)[1] ókori görög húros, pengetős hangszer, a korabeli líráktól, azaz járomlantoktól eltérően nyakkal, fogólappal ellátott lantféleség. Ilyen típusú hangszerre utaló – szórványos – adatok görög területen a Kr. e. 4. század második felétől kezdődően ismertek.
| Pandura | |
 | |
| Más nyelveken | |
| görög: πανδοῦρα latin: pandura | |
| Besorolás | |
| kordofon pengetős, fogólapos | |
| Rokon hangszerek | baglama, tambura, colascione |
| Hangszerjátékos | pandurisztész |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Pandura témájú médiaállományokat. | |
Nagyjából a Kr. e. 330 és Kr. e. 200 közötti időszakból maradt fenn körülbelül egy tucatnyi görög terrakotta figura meg dombormű, amelyen lantszerű hangszer tűnik fel. A hangszerjátékos ezeken legtöbbször női alak, múzsa vagy Erósz. A lant használata megegyezik a ma megszokottal: a zenész a hangszer testét vízszintes helyzetben magához szorítja, vagy ferdén a combjára támasztja. A húrokat a nyakon a bal kéz fogja le, a hangszertető fölötti részen a jobb kéz pengeti ujjakkal vagy néha pengetővel. Az egyik ábrázoláson a hangszer fogólapján érintők is megfigyelhetők, melyek a pontosabb intonációt segítik elő. A húrok számáról csak egyetlen ábrázolás szolgáltat adatot: ezen négy, esetleg öt lehetett.[2]
A lanton játszó alakot ábrázoló plasztikák keletkezésének ideje összefüggésbe hozható Nagy Sándor perzsiai hadjárataival: lehetséges, hogy a hangszerek vagy azok mintái abból a régióból származtak.[3]
Az ábrázolásokon a lantszerű zeneszerszámnak két eltérő típusa különböztethető meg. Az egyiknek kicsi, szögletes, a nyak irányában vékonyodó formájú teste, a testtől élesen elkülönülő, hosszú nyaka van. A test domborított, a hátán a hajó gerincéhez hasonló él fut végig, hasonlóan a kitharához. A másik, gyakrabban ábrázolt típus teste lekerekített, körteformájú, a rövidebb nyak a testből fokozatos átmenettel nő ki.[2]
Lantra vonatkozó legkorábbi irodalmi utalás a 4. század közepe táján élt Anaxilasz komédiaköltő egy darabjában található, ahol egy lírakészítő termékei között szerepel egy bizonyos trikhordosz, „háromhúros” hangszer.[4] A kevés húr alapján vélhető, hogy fogólapos hangszer lehetett, hiszen ezeknél egy-egy húron több hang is előállítható. Pollux Kr. u. 2. századi író az arab eredetű monokhordon mellett említi a trikhordon nevű hangszert, amit szerinte az asszírok találtak fel és pandurának neveztek.[5] Az ókori keleti lantoknak valóban jellemzően egy, kettő vagy három húrjuk volt.
A pandura mellett a pandurosz, phandurosz, pandurisz, pandurion hangszernevek is ismertek. A szó sémi közvetítéssel a sumer pan-tur-ból származik, ami ’kis íj’ jelentésű. A tanbur, tambura és hasonló nevek Kelet-Európában, Közel-Keleten és Közép-Ázsiában ma is lantszerű hangszereket jelölnek, ebből ered végső soron a bandura, bandurria, mandora, mandola, mandolin hangszernév is.[2]
Athénaiosz Kr. u. 3. századi író a pandura mellett egy négyhúros, szkindapszosz (σκινδαψός)[6] nevű hangszert is említ, ami talán ugyanennek a hangszernek egy nagyobb változata volt.[7]
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ Greek-English Lexicon – πανδοῦρα
- ↑ a b c West, i. m. 80. o.
- ↑ Mathiesen, i. m. 284. o.
- ↑ Barker, i. m. 269. o. szerint a felsorolt hangszerek: barbitosz, trichordosz, péktisz, kithara, líra, szkindapszosz
- ↑ West, i. m. 80. o. szerint Onomasticon 4.60
- ↑ Greek-English Lexicon – σκινδαψός
- ↑ Mathiesen, i. m. 284. o. szerint Deipnosophistae 4.81 (183a-b). Pollux Onomasticon 4.59 is tartalmazza a hangszernevet, de csak egy felsorolásban.
Források szerkesztés
- West, Martin Litchfield. Ancient Greek Music. Oxford University Press (1992). ISBN 019-814-975-1
- Mathiesen, Thomas J. Apollo's Lyre: Greek Music and Music Theory in Antiquity and the Middle Ages. University of Nebraska Press (1999). ISBN 080-323-079-6
- Barker, Andrew. The musician and his art: I. Cambridge University Press (1989). ISBN 0 521 389 119
