Pell Mária

(1885-1956) magyar zoológus, leánygimnáziumi tanár

Pell Mária, Pell Mária Paula (Budapest, 1885. szeptember 6.Budapest, 1956. november 5.) zoológus, leánygimnáziumi tanár.

Pell Mária
SzületettPell Mária Paula
1885. szeptember 6.
Budapest
Elhunyt1956. november 5. (71 évesen)[1]
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásazoológus
IskoláiBudapesti Tudományegyetem (–1907)
SablonWikidataSegítség

Életútja

szerkesztés

Pell Mór kereskedő és Máriaffy Zelma leányaként született. Az V. kerületi Markó utcai gimnáziumban érettségizett 1902-ben, azután a Budapesti Tudományegyetem bölcsészeti karára iratkozott, és 1907-ben vegytan-természetrajzból tanárnői oklevelet és még ugyanez évben doktorátust is nyert. Már egyetemi hallgatónő korában is tanított. 1908-ban Budapest székesfőváros közgyűlése tanárnővé választotta. Budapest első megválasztott középiskolai tanárnője. A Váci utcai leánygimnáziumban működött, ahová 1923-ban nyert beosztást.

Elismert kiváló zoológus volt, aki már doktori értekezésével, mely A halak oldalszervéről címen jelent meg, nagy feltűnést keltett. Osztatlan elismerést váltott ki az első és második Adria-expedíció medúzáiról írt tanulmányaival és a Torpedó Lorenzini-féle ampulláiról szóló felolvasásával, amelyet 1918. május 3-án tartott a Királyi Magyar Természettudományi Társulatban. Ő volt eddig az egyetlen magyar tudós, aki a Monte-Rosán lévő Angeló Mossó-féle laboratóriumban dolgozóasztalt kapott. E 3000 méter magasságban lévő tudományos laboratóriumban az ottani tengerszemek faunáját tanulmányozta.

Az első tanárnő, aki a bölcsészettudományi fakultásról mint vegytanszakos kikerült. Cikkezett a Természettudományi Közlönyben, az Ifjúsági vöröskeresztben és különösen A Tenger című folyóiratban, mely a Magyar Adria-Egylet kiadványa. Titkára volt ennek az egyletnek, valamint a Tengerkutató Bizottságnak, melynek választmányi tagja is. Értékes előadásokat tartott különböző líceumokban, angol, francia, német és olasz szakfordításai közismertek.

1941-ben a Tisza István Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán „A tenger zooplanktonja" című tárgykörben egyetemi magántanár lett.

Halálát aknasérülés okozta 1956 novemberében.

  1. FamilySearch Historical Records. (Hozzáférés: 2022. október 27.)

További információk

szerkesztés