Perczel Károly

Perczel Károly (Pécs, 1913. augusztus 12. – Budapest, 1992. január 2.) Széchenyi-díjas és Herder-díjas magyar építész, urbanista. A „regionális tervezés magyarországi megteremtője”, az Urbanisztikai Világszövetség alelnöke, a Magyar Építőművészek szövetségének főtitkára. Az 1960-as években megakadályozta a budapesti Rókus-kápolna lebontását, és fontos szerepet játszott abban is, hogy meghiúsult a Bős–nagymarosi vízlépcső teljes kiépítése.

Perczel Károly
Született	1913. augusztus 12. Pécs, Magyarország
Elhunyt	1992. január 5. (78 évesen) Budapest
Sírhely	Farkasréti temető
Nemzetisége	magyar
Iskolái	Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Brnói Műszaki Egyetem, Eidgenössische Technische Hochschule Zürich
Munkái
Jelentős projektjei	Országos Településfejlesztési Terv; Bős-Nagymarosi Vízlépcső
Díjai	Széchenyi-díj, Hild János-díj, Herder-díj

Életpályája

1913-ban született Pécsett. A Budapesti Műegyetem építészkarán kezdte meg felsőfokú tanulmányait. Az illegális baloldali mozgalomban való részvétele miatt az 1931-es biatorbágyi merényletet követően Tömpe Andrással együtt letartóztatták, majd eltanácsolták az egyetemről. Tanulmányait Brnóban folytatta, majd Csehszlovákia 1939-es német megszállását követően a Zürichi Műszaki Egyetemen fejezte be. Svájcból Franciaországba költözött, ahol csatlakozott a francia ellenálláshoz. Itt megnősült Zádor Erzsébettel, 1942-ben született Anna lányuk Párizsban. A háborút követően gyalog indult haza, hogy részt vegyen az újjáépítésben; egy hónapnyi utazást követően, 1945 júniusában érkezett Budapestre.

Perczel 1946-tól az Építésügyi Minisztériumban, illetve a Fővárosi Munkaügyi Tanácsnál dolgozott. A minisztériumban kezdeményezésére jött létre a Területrendezési Intézet az 1940-es évek végén; itt a föld- és házhelyosztással, a tanyaközpontok építésével, de az ipari központok tervezett telepítésével is foglalkoztak.

1949-ben letartóztatták, és a Rajk-perben koholt vádakkal életfogytiglanra ítélték. Öt évet, 1954-es szabadulásáig volt börtönben; ez idő alatt a rabokat foglalkoztató Közérdekű Munkák Igazgatósága 401. Vállalat Általános Épület és Géptervező Irodájában dolgozott, a szintén elítélt Simon Dénes építész vezetése alatt, a budapesti Gyűjtőfogházban, illetve a váci börtönben. 1954-es rehabilitációját 1955-1957 között az Országos Építésügyi Hivatal csoportvezetője, Trautmann Rezső elnök (későbbi miniszter) és Benkhard Ágost elnökhelyettes mellett. 1957-ben született meg feleségétől, Erzsébettől második gyermeke, István. 1957-től az Építésügyi Minisztérium Településfejlesztési Főosztályának vezetője. Elsősorban a regionális tervezés és a városépítészet területén dolgozott tovább, de szerepet vállalt a műemlékvédelemben, készített hasznosítási koncepciót a magyarországi hévízkincsről, közreműködött az országos főépítészi rendszer kiépítésében, szakmai kapcsolatain keresztül pedig a hazai építészet külföldi megismertetésében. A magyarországi szakmai közéletben kiemelt szerepet vállalt; tiltakozott például Csonka Pál és Kotsis Iván műegyetemi professzorok kényszernyugdíjazása ellen, a Magyar Építőművészek Szövetségének főtitkára pozícióját töltötte be. Rendszeres szerzője volt több szakmai folyóiratnak; legtöbb publikációja a Városépítés és a Területrendezés című lapokban jelent meg.

Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium főosztályvezetőjeként (a műemlékvédelem elismert szakemberével, Dercsényi Dezsővel összefogva) az 1960-as években megakadályozta a Rókus-kápolna lebontását, amelyet a Budapesti Pártbizottság a Rákóczi út kiszélesítésére hivatkozva rendelt el. Legfontosabb szakmai eredménye a regionális tervezés magyarországi meghonosítása, amelynek egyszersmind évtizedeken keresztül vezető alakja volt. „A Magyarországi regionális tervezés és településhálózat fejlesztés alapelvei” című kandidátusi értekezését 1962-ben védte meg. A szakterületen fő műve „sokéves regionális vizsgálatok alapján készült Országos Településfejlesztési Terv.”

1973-ban házasodott meg második feleségével, Tevan Zsófia építészmérnökkel, akit az Új Építészek Körében ismert meg.

A Városépítési Tudományos és Tervező Intézet munkatársaként 1977-től az irányítása alatt készültek a Bős–nagymarosi vízlépcső előkészítő tervei. Az 1980-as évek közepére a háttértanulmányok meggyőzték arról, hogy a tervet nem szabad megvalósítani, így – a kapott személyes fenyegetések ellenére – szakmai érvekkel és nyilvános szerepvállalással állt ki ellene. Ez komoly szerepet játszott abban, hogy az építkezést magyar részről leállították.

Az urbanisztika területén nyújtott szakmai tevékenységét 1969-ben egyéni Hild-díjjal ismerték el. Dercsényi Dezső, Gerő László, Preisich Gábor, Major Máté és Entz Géza után a hatodik magyar építészként kapta meg a nemzetközi Herder-díjat 1985-ben. 1990-ben Széchenyi-díjat kapott.

Díjai

• 1969. Hild János-díj
• 1985. Herder-díj
• 1990. Széchenyi-díj
• 1992. Pro Régió-díj (posztumusz)

Főbb publikációi

• Városrendezés a Szovjetunióban. In: Magyar építőipar, 1959/3. 193-197. o.
• A magyarországi regionális tervezés elvi alapjai. In: Építés- és közlekedéstudományi közlemények, 1960/ 1-2. 3-42. o.
• Faluhálózatunk fejlesztésének iránya. In: A Magyar Tudományos Akadémia Műszaki Tudományok Osztályának közleménye, 1960. 26. köt. 174-179. o.
• A regionális tervezés eddigi munkáiról és tapasztalatairól. In: Településtudományi közlemények, 1961/13. 50-55. o.
• Papp Imre – Somos Jenő – Bálint János – Perczel Károly – Bóta László: Az épülő Pécs városrendezési kérdései. Az 1960. november 16-17-én Pécsett megtartott ankét anyaga. Pécs, 1961
• A regionális tervek felhasználása. In: Magyar építőipar, 1963/8. 340-350. o.
• A regionális tervezés és városrendezés fejlődése Magyarországon 1945-től napjainkig. In: Városépítés, 1964/ 1. 4-7. o.
• Gondolatok a szocialista faluhálózat kifejlesztéséről. In: Állam és igazgatás, 1964/9. 785-797. o.
• A településfejlesztés 20 éve. In: Városépítés, 1965/2. 2-3. o.
• A társadalmi struktúra változásainak hatása a településhálózat fejlesztésére. In: Építés- és közlekedéstudományi közlemények, 1965/ 1. 43-58. o.
• A városrendezés feladatai a III. ötéves terv időszakában. In: Városépítés, 1966/ 6. 2-4. o.
• Perczel Károly és mások: Magyarország. Településhálózat-fejlesztési tanulmányterv. Bp., 1965
• A társadalmi változások hatása a településhálózatra. In: Településtudományi közlemények, 1966/19. 25-32. o.
• Városrendezés és házgyári technológia. In: Városépítés, 1966/2. 2-3. o.
• Perczel Károly – Gerle György: Regionális tervezés és a magyar településhálózat; Akadémiai, Bp., 1966
• A magyar városhálózat fejlesztésének kérdései az Országos Városépítési Tanácskozáson. In: Városépítés, 1968/ 5. 9-14. o.
• Perczel Károly – Selényi István: Új gondolatok és megoldások Szeged nyugati városrész tervpályázatán. In: Városépítés, 1968/ 4. 22-25. o.
• Az iparfejlesztés és a településhálózat összefüggései. In: Településtudományi közlemények, 1969/ 22. 18-23. o.
• A magyar faluhálózat eddigi fejlődése és jövője. In: Városépítés, 1970/ 6. 5-8. o.
• A magyarországi üdülőkörzetek és üdülőtelepülések hálózatának fejlesztési lehetőségei. In: Területrendezés, 1972/4-5. 57-72. o.
• A városközpontok országos rendszere és munkamegosztása. In: Területrendezés, 1972/3. 59-73. o.
• Új városok Lengyelországban. In: Városépítés, 1973/ 4. 26-27. o.
• Faluhálózatunk jövője az urbanizálódás folyamatában. In: Területrendezés, 1974/1. sz. 33-39. o.
• A településhálózat rekonstrukciója a községek várossá fejlesztésével: A városhálózat kiegészítésének igénye. In: Városépítés, 1974/ 3. 8-9. o.
• A magántelkes szabadonálló és a közös telkes csoportos üdülőbeépítés összehasonlítása. In: Területrendezés, 1975/4. 22-27. o.
• Az elmaradott területek fejlesztése. In: Földrajzi értesítő, 1975/3. 281-290. o.
• A lakásépítés néhány elhanyagolt területrendezési problémája. In: Területrendezés : a területi és településtervezés szakfolyóirata, 1975/1. 32-34. o.
• A magyarországi területi fejlődés általános törvényszerűségeinek feltárása. In: Területrendezés, 1976/ 1. 63-75. o.
• Magyarország urbanizációs fejlettségének területi struktúrája. In: Építés – építészettudomány, 1976/1-2. 227-254. o.
• Az európai víziúthálózathoz csatlakozó magyarországi kikötőhálózat urbanizációs hatásai. In: Városépítés, 1977/ 1. 14-17. o.
• A gazdasági-társadalmi és az urbanizációs fejlettség viszonya az ország területi struktúrájában. In: Településtudományi közlemények, 1977/26. 69-100. o.
• Perczel Károly (szerk.): A bős-nagymarosi vízlépcső regionális terve (háttértanulmányokkal). VÁTI, Budapest, 1978
• A területrendezési mechanizmus hibája: a területfejlesztési mechanizmus hiánya. In: Városépítés, 1979/4. 36-38. o.
• Az urbanizáció minőségi tényezői. In: Településfejlesztés, 1981/1-2. 93-100. o.
• Az északi Duna-szakasz magyar oldalának területrendezési terve. In: Városépítés, 1981/6. 17-20. o.
• Az ismeretlen OTK és településhálózat-fejlesztés újraértékelése. In: Városépítés, 1982/4. 26-27. o.
• A falvak helye a településhálózatban, a falusi funkciók alakulása. In: Településtudományi közlemények, 1982 (31.) 28-33. o.
• Részletek Perczel Károly visszaemlékezéseiből. In: Budapest Főváros Levéltára közleményei, 1984 ([2. évf.]) [1. sz.] 418-426. o.
• A háború után épület lakótelepek javítása. In: Városépítés, 1985/6. 13-19. o.
• A bős-nagymarosi vízlépcső és a Duna menti települések fejlesztése. In: Városépítés, 1987/1. 12-19. o.
• Hegedüs András – Konrád György – Vásárhelyi Judit – Perczel Károly – Sólyom László: Nagymaros. Edition ÖH-Az Osztrák Diákképviselet Kiadóvállalata, Bécs, é. n. (1987)
• Észrevételek a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszerről. In: Dobos Júlia – Rácz Judit – Vid László: Utánunk az özönvíz. Duna Kör – ELTE ÁJTK Politikatudományi Tanszékcsoport, Budapest, 1989, 159-172. o.
• A magyarországi regionális tervezés történetéhez – részletek. In: Országépítő, 1991/2. 16. o.

Idézetek

„Hosszú ideig a lakóterület alatt lakásépítési területet értettek, amit szigorúan el kell választani más célú területektől. Ezt a szemléletet a városrendezés korszerű szemléletében meg kellett változtatnunk. Ma már nem lehet egysíkú lakásépítési területeket létesíteni. Csak az tekinthető a mai igények szerinti lakásnak, amely kiterjesztett értelemben magába foglalja a kapcsolódó létesítményeket, az iskolát, óvodát, üzletet, gyermekjátszóteret, a közlekedési utcákat, parkolóhelyeket, garázsokat és ahonnan könnyen el lehet érni a város egészét ellátó közintézményeket is. (…) Most tehát komplex lakóegységben, városi vonzáskörzetben gondolkozunk.” (1966)

„A rehabilitációval az építés után 25 évnél többet várni gazdasági és társadalmi veszély. Azt a megépítés utáni években már folyamatosan végezni kell. A rehabilitáció folyamatosságát már előre műszakilag, gazdaságilag meg kell tervezni, bele kell kalkulálni a fenntartási, üzemeltetési költségekbe. A karbantartás és rehabilitáció a lakók szervezett és önkéntes érdekképviseletének részvétele nélkül , tisztán külső bürokratikus beavatkozással illuzorikus volna. Megfelelő felkészüléssel és a nemzetközi példák ismeretében azonban lakótelepeink jól működő és társadalmi megbecsülést élvező integrált városrészekké fejleszthetők ki.” (1985)

Források

• Interjú Tevan Zsófiával, Készítette Mészáros Balázs. 2004. november. Centropa. Url: [5] (letöltés ideje: 2013. november 20.)
• Részletek Perczel Károly visszaemlékezéseiből. In: Budapest Főváros Levéltára Közleményei 1984. Budapest Fővárosi Levéltára, Budapest, 1985. 418-426. o.
• Perczel Károly (1913-1992). Preisich Gábor búcsúztatója. Magyar Építőművészet, 1992/2. 95. o.