Picentinusok

A picentinusok ősi nép Itáliában, amely az i. e. 3. században emelkedett ki a Római Birodalom idején.

Picentinusok

Picentinus harcos (Museo Nazionale della Civiltà Romana, Chieti)

Nyelvek

South Picene

A Wikimédia Commons tartalmaz Picentinusok témájú médiaállományokat.

Története

A picentinusok valószínűleg az i. e. 9. századtól telepedtek meg az Adriai-tenger délnyugati partján, Marche régióban, és elsősorban kunyhófalvakat építettek dombtetői településekként. Az első kőépületek a 7. századból származnak. Az i. e. 5. századtól a picentinusok az etruszkoktól és a görögöktől téglalap alakú kőépületeket vették át cseréptetővel.

A nép az i. e. 6. és i. e. 5. században virágzó időszakot élt át, amikor részesült a területén áthaladó etruszk és görög kereskedelmi útvonalakból. Az ebből az időszakból származó sírtárgyak kereskedelmi kapcsolatokat mutatnak egészen Kis-Ázsiáig. Még az Indiai-óceánból származó porceláncsigákat is találtak. Az Alpokon át észak felé tartó kereskedelmi kapcsolataikat is gyanítják, de még nem bizonyították. Ebben az időszakban érte el legnagyobb kiterjedését fővárosuk, Numana is. A picentinusokat súlyosan érintette az itáliai kelta invázió, de átvettek néhány kelta szokást is, ami többek között a kelta karddal és sisakkal, valamint üveg karkötőkkel felfegyverzett sírsztélék kialakításában is megmutatkozik, amely tipikus kelta stílusú. I. e. 400-tól 350-ig a 4. században birodalmuk gyorsan leromlott. 295-ben a rómaiak legyőzték a picentinusok maradványait a sentinumi csatában, akik beolvadtak a birodalmukba. Önálló kultúrájuk végét Picenum római elfoglalása jelentette i. e. 268-ban.

Kultúrájuk

A picentinusokról keveset tudunk, ami elsősorban a csekély számú régészeti leletnek tudható be, amelyek főleg sírtárgyakból és csak elvétve származnak településről. Ezen kívül számos picentinus műtárgy megsemmisült az anconai múzeum szövetséges bombázása során a második világháború alatt. Az 1960-as években apró településmaradványokat fedeztek fel Osimo és Ancona közelében. Sokkal fontosabbak a novilarai nekropolisz feltárásai, ahol a fémkori leletek mellett egy mészkő sztélét is találtak, amely a mai napig szinte az egyetlen bizonyítéka az északi-pikeni nyelvnek, amelyet még nem sikerült megfejteni.besorolatlannak tekinthető és nem kapcsolódik a (Dél-)Picenumhoz. A sztélé a pesarói Oliveriano Régészeti Múzeumban található.

G. D. Lollini a sírokból származó régészeti maradványok alapján hat szakaszra osztja a picentinus kultúrát:

• Piceno I: 900–800
• Piceno II: 800–700
• Piceno III: 700–580
• Piceno IVA: 580–520
• Piceno IVB: 520–470
• Piceno V: 470–385 és
• Piceno VI: 385–268 időszámításunk előtt

A picentinusok településének környéke

Picenum tényleges római kor előtti határai északon Novilaráig terjedtek (az egész északi terület erős umber befolyásnak volt kitéve az i. e. 5. századtól), délen pedig Ascoli Picenóig. A délre eső teramán terület már a pretuttiaké volt, akiket a közép-adriai kultúra részének tekintenek.

Fontos picentinus nekropoliszok: Novilara, Ancona, Camerano, Sirolo-Numana, Recanati, Pianello di Castelbellino az Észak-Picenum, Matelica (Macerata), Tolentino, San Severino, Fabriano a Közép-Picenum és Belmonte Piceno, Grottazzolina, Cupramarittima a déli részén, Grottammare, Montegiorgio és Ripatransone.

A picentinusokat esetenként a közép-adriai kultúrának tulajdonítják, bár településük délen a picentinusokkal határos.

Capestranói harcos

A „Capestranói harcos” egy sírszobor, amelyet a 19. század elején találtak az azonos nevű temetőben egy női torzóval és más szobrok töredékeivel együtt, amelyeket jelenleg a Museo Archeologico Nazionale di Chietiben őriznek. Gyakran a picentin kultúrának tulajdonítják.

A szoborhoz kapcsolódó temetkezés nem ismert, bár a capestranói nekropolisz nagy részét, mintegy 200 sírral, feltárták. A szobrászról és az ábrázolt személyről a bal oldali tartóoszlopra faragott felirat ad tájékoztatást dél-picentin nyelven: „ma kupri koram opsut aninis raki nevíi pomp[uled]íi” (átírás A. La Regina javaslata alapján németből: „milyen szép képet alkotott Aninis Nevio Pomuledio királynak”). A sírszobron ábrázolt fegyverek, mint a hüvelyében lévő hosszú kard, a mellvért és a két lándzsa, valamint a nyak- és kardíszek és a szandálok a legapróbb részletig valódi tárgyakról mintázódtak, mint pl. amilyenek a korai archaikus korszak Abruzzóból származó sírtárgyak.

Fordítás

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Picener című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Irodalom

• Luisa Franchi Dell'Orto (szerk.): Die Picener – Volk Europas. Schirn, Kunsthalle Frankfurt, 1999. december 12. – 2000. február 6. Edizioni De Luca, Róma, 1999, ISBN 88-8016-330-2
• I Piceni e l'Italia medio-adriatica. Atti del XXII Convegno di Studi Etruschi ed Italici. Ascoli Piceno, Teramo, Ancona. 2000. április 9–13., Pisa/Róma, 2003 km
• I. Dall'Osso: Guida Illustrata del Museo Nazionale di Ancona. Ancona, 1915
• M. Landolfi: I Piceni. In: Italia Omnium terrarum alumna. Milánó, 1988, 315–372.
• GD Lollini: La civiltà picena. In: Popoli e Civiltà dell'Italia Antica V. Róma, 1976, 107–195.
• Marconi P.: A cultura orientalizzante nel Piceno. In: Monumenti Antichi. 35, 1933, 265–454.
• A. Naso: I Piceni. A Marche története és régészete a római kor előtt. Milánó 2000
• Karl W. Beinhauer: Novilara (Pesaro és Urbino tartomány, Olaszország) vaskori temetkezési helyeinek vizsgálata. Régészet, antropológia, demográfia. Módszerek és modellek. 2 kötet. Haag & Herchen, Frankfurt am Main, 1985, ISBN 3-88129-767-7
• Peter Ettel, Alessandro Naso (szerk.) : Kincsek a Picenumból. Vaskori sírtárgyak Közép-Olaszországból. Otto Schott Gyűjtemény a Friedrich Schiller Jénai Egyetemen (= A jénai városi múzeumok dokumentációja. 13). Weimar, 2004 ISBN 3-89807-075-1
• Peter Ettel, Alessandro Naso (szerk.) : Montegiorgio. A Compagnoni Natali kollekció Jénában. A jénai Compagnoni Natali kollekció. (= Jénai írások az őstörténetről és a korai történelemről. 2). Jena/Langenweißbach, 2007 ISBN 978-3-937517-62-9 (L. Bonomi, A. Coen és S. Seidel közreműködésével)

További információk

• Dittmar Péter: Wie ein geheimnisvolles Volk zur römischen Fußnote wurde (Hogyan lett egy titokzatos népből római lábjegyzet) In: Világ online. 1999. december 29.