Pierre Curie
Pierre Cienter Curie (Párizs, 1859. május 15. – Párizs, 1906. április 19.) fizikai Nobel-díjas (1903) francia fizikus, kémikus.
| Pierre Cienter Curie | |
 | |
| Életrajzi adatok | |
| Született | 1859. május 15. Párizs Franciaország |
| Elhunyt | 1906. április 19. (46 évesen) Párizs Franciaország |
| Sírhely | Panthéon |
| Ismeretes mint | |
| Nemzetiség |  francia |
| Állampolgárság | francia |
| Házastárs | Marie Curie |
| Szülei | Sophie-Claire Depouilly Eugène Curie |
| Gyermekek | Irène Joliot-Curie Ève Curie |
| Iskolái |
|
| Iskolái | |
| Felsőoktatási intézmény | Sorbonne |
| Pályafutása | |
| Szakterület | Fizika |
| Kutatási terület | Magfizika - korpuszkuláris sugárzások, radioaktivitás, a polónium és rádium felfedezése, piezoelektromosság, mágneses szuszceptibilitás |
| Munkahelyek | |
| Sorbonne, fizika laboratórium | asszisztens (1879–) |
| L'École de Physique et Chimie | fizikatanár |
| Szakmai kitüntetések | |
| Hatással volt |
|
 | |
| Pierre Cienter Curie aláírása | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Pierre Cienter Curie témájú médiaállományokat. | |
Élete szerkesztés
Családja atyai ágon Elzászból származott. Apja tudós orvos volt, bátyja, Jacques Curie pedig fizikus.
A fiatal Pierre nehezen tűrte az iskolai fegyelmet, ezért eleinte édesapja oktatta, majd magántanárt fogadott mellé. Az érettségit 16 évesen tette le, majd bátyját követve fizikusnak tanult a Sorbonne-on. Még húsz éves sem volt, amikor az egyetem fizika laboratóriumának asszisztense lett; itt érte el első tudományos felfedezéseit.
Az egyetem elvégzése után sokáig a párizsi L'École de Physique et Chimie tanára volt; kutatásaihoz az intézmény szegényes fizika laboratóriumát használta. 1895 nyarán feleségül vette Maria Skłodowska varsói diáklányt. Ettől kezdve közösen dolgoztak; Curie azt ajánlotta feleségének, hogy doktori disszertációját a frissen felfedezett Becquerel-féle sugárzásról írja.
Miután feleségével (és Becquerellel) közösen megkapta a Nobel-díjat, kinevezték a Sorbonne tanszékvezetőjévé, de a Francia Akadémia csak 1905-ben választotta tagjai közé. A Becsületrendet visszautasította. A rádium előállítását és gyógyászati alkalmazását feleségével nem voltak hajlandóak szabadalmaztatni, amivel nagy bevételtől estek el.
Utcai balesetben hunyt el; egy lovaskocsi gázolta halálra, ahogy átment a fején.[1]
Munkássága szerkesztés
1880-ban bátyjával felfedezte a piezoelektromosságot.
A L'École de Physique et Chimie-ben eleinte korábbi munkáját folytatva a kristályok fizikáját tanulmányozta, majd érdeklődése mind inkább a mágnesesség, a mágneses anyagok tulajdonságainak vizsgálata felé fordult. Megállapította, hogy a paramágneses anyagok mágneses szuszceptibilitása hogyan függ a hőmérséklettől — ez a róla elnevezett Curie-törvény. Vizsgálta a ferromágneses anyagok mágnesezését és azt, hogyan változik ezek mágneses momentuma a hőmérséklettel. Felismerte, hogy a ferromágneses rend az adott anyagra jellemző hőmérsékleten — ez a róla elnevezett Curie-pont — felbomlik, és a ferromágneses anyag paramágnesessé alakul. Az általa megfogalmazott tapasztalati törvények elméletét honfitársa, Pierre Weiss alkotta meg. A mágnesességről szerzett ismereteit — kora kísérleti fizikájának csúcsteljesítményeit — doktori értekezésében foglalta össze.
Elméleti általánosításokkal eljutott a modern fizika egyik sarkkövének számító szimmetriaelv kimondásához. Ez az elv kimondja, hogy az olyan okozatban, ami kettő vagy több ok következménye, csak az a szimmetria marad meg, amelyet mindkét ok tartalmaz. Ez azt jelenti, hogy a szimmetriák lecsökkenthetők.
Külföldön ünnepelt eredményeit a francia tudományos közélet érdektelen közönnyel fogadta. Mivel Curie nem volt hajlandó megalázkodni, illetve elvtelen alkukba bonyolódni, rendkívüli anyagi nehézségek és méltatlanul mostoha körülmények között kellett dolgoznia feleségével.
1897-ben egy, a Sorbonne udvarán álló, világítatlan és fűtetlen deszkabódéban (aminek egyetlen felszerelése egy egykori boncasztal volt) kezdték tanulmányozni az urán radioaktivitását. Ennek eredményeként 1898-ban felfedezték a polóniumot, majd a rádiumot is.
Pierre Curie főként a korpuszkuláris sugárzások hatásait tanulmányozta, beleértve a fény- és vegyi hatásokat is. Vizsgálta, hogyan hatnak a mágneses terek a rádium által kibocsátott sugárzásra, majd bebizonyította, hogy ebben a sugárzásban vannak pozitív és negatív töltésű részecskék is; ezeket később Ernest Rutherford alfa-, illetve béta-sugaraknak nevezte el. A kémiai hatásokat kalorimetriás módszerekkel mutatta ki.
1903-ban (Ernest Rutherforddal párhuzamosan) asszisztensével, Albert Laborde-dal megmérte, mennyi hőt termel a környezetétől teljesen elszigetelt rádium. Kiderült, hogy 1 g tiszta rádiummal 1,3 g víz hőmérséklete 0-ról 100 °C-ra növelhető. Ez az eredmény nagy nyugtalanságot keltett, mivel úgy tűnt, hogy sérti az energiamegmaradás elvét. Különböző fantasztikus elképzelések után a radioaktivitás energiájának forrását Albert Einstein tisztázta.[2]
A rádium élettani hatásainak megfigyelésével megteremtette a rádiumkezelés alapjait. Felismerte a radioaktív sugárzás közvetlen károsító hatását is, hosszú távú élettani veszélyeivel azonban nem volt tisztában. Ernest Rutherford, aki feleségével 1903 nyarán látogatta meg Curie-éket, ezt szemléletesen érzékelteti:
„…tizenegy óra tájt kivonultunk a kertbe, ahol Curie professzor elővett egy részben cink-szulfiddal bevont csövet, amelyben jókora adag oldott rádium volt. Káprázatos fényt árasztott a sötétben:egy nagyszerű nap feledhetetlen lezárása volt.” Eközben jól látta, hogy Curie keze „…a rádiumsugaraktól egészen gyulladt; igen fájdalmas állapotban van”.[3]
Művei szerkesztés
Összegyűjtött műveit 1908-ban adták ki.
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ Prof. Curie killed in a Paris street, 20 April 1906, <https://www.nytimes.com/1906/04/20/archives/prof-curie-killed-in-a-paris-street-the-discoverer-of-radium-run.html>
- ↑ John Gribbin: 13,8. A Világegyetem valódi kora és a mindenség elmélete nyomában. Icon Books, London, 2015. Magyarul: Akkord Kiadó, 2016. Talentum Könyvek, 267 old. ISBN 978 963 252 093 3; ISSN 1586-8419
- ↑ Richard Rhodes, 1986: Az atombomba története. Park Könyvkiadó, Budapest, 2013. ISBN 978-963-530-959-7 p. 54.
Források szerkesztés
- Képek, rövid életrajzi leírás
- A Nobelprize.org hivatalos oldalán
- Prof. Curie killed in a Paris street. The New York Times, 1905. április 20. (Hozzáférés: 2013. november 24.)
- Fehér György: Curie, Pierre. In: Vészits Ferencné (szerk.): A Nobel-díjasok kislexikona. Gondolat, Budapest, 1974. pp. 139–141.
További információk szerkesztés
- Két emberpár, négy tudós, három Nobel-díj. Pierre Curie, Marie Sklodowska, Irène Curie, Frédéric Joliot-Curie; vál., ford., bev., utószó Dezső Ervin; Kriterion, Bukarest, 1970 (Téka)
